Unalmas percek


Tompa Orsolya  2016.3.14. 6:01

A 21. századon egyre inkább eluralkodik az unalom.

Képzeljük el az áramszünetet: volt áram, nincs áram! Az ember rögtön tehetetlennek érzi magát, és lehetetlennek az életet. Azt se tudja, mit kezdjen magával, hiszen áram nélkül nem tud tévét nézni, nem tud filmezni, a végtelenségig a laptopját és a telefonját se tudja nyomkodni, mert egyszer az is lemerül. Mivel a mai gyerekek már az internet világában nőnek/nőttek fel, számukra az a természetes, hogy mindig használhatják a technika vívmányait. Az unalmas perceket képtelenek elütni könyvolvasással, játékkal, tartalmas beszélgetéssel, vagy kirándulással, sétával. Ha nem működnek a technikai eszközök, akkor számukra a világ egyszerűen megáll.


Az emberek (nők, férfiak, gyerekek) régen is tudták tölteni unalmas perceiket, vagy éppen nem is volt arra idejük, hogy a semmittevést válasszák. Gondoljunk csak azokra a könyvekre, sztorikra, filmekre, amik a régebbi időkben játszódnak. Nem volt, hogy az emberek nem tudtak volna mit kezdeni magukkal. Akkoriban még nem létezett rádió, nem volt tévé, internet meg még úgyse, a közösségi oldalakról nem is beszélve. Az emberek keményen megdolgoztak a megélhetésükért, és ha nem volt munka, akkor sem tétlenkedtek a plafont bámulva, hanem azon igyekeztek, hogy mielőbb találjanak maguknak valami elfoglaltságot. Ha kellett, másik városba utaztak, akár információkért, akár munkáért. A szabadidejükben pedig a családdal törődtek, a szeretteikkel, barátaikkal, személyes kapcsolataikkal, amik ma már egyre kevesebb szerepet kapnak.

A gyerekeknek még volt gyerekkoruk, nem a szobában penészedtek, hanem bandáztak, együtt játszottak. Nem számított, milyen bugyuta az a játék, csak az, hogy együtt lehettek, társaságban. Ezek a közös tevékenységek pedig nem adtak lehetőséget az unatkozásra. A személyes kapcsolatok mélyítésével ezek a szokások visszahozhatóak lehetnének, és máris nem lesz olyan egyhangú a napunk.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Lógni vagy lépni

Huszár Ágnes

Az ember észre sem veszi, és órák telnek el azzal, hogy a semmiről olvasgat, idegenek életét figyeli, érdektelen és értéktelen dolgokat lát.

2016.3.29.    16


Hamis barátnő

Kabók Zita

Az ember manapság unalmában sok mindenre képes. Főleg, ha a közösségi háló által felállított hamis elvárásoknak akar megfelelni.

2016.3.22.    5


Én mondtam, te mondtad

Nagy Erika

Ő mondta. Ragozni tudunk, ezért nem folytatom tovább, nem tartok nyelvtanórát.

2016.3.18.    4


Nyilvános unalom

Kovács Márta

Aggódva figyelem a fiatal, unatkozó szülőket, vajon az ő csemetéik mennyit fognak unatkozni?

2016.3.7.    19


Bakancslista vs. unalom

Szendi Tünde

Hogyan nem tud az unalom beférkőzni a hétköznapjainkba?

2016.2.26.   


Unalom szülte életek

Tompa Orsolya

Érdekes módon van, amikor az unalom különböző, érthetetlen dolgokra sarkallja az embereket.

2016.2.13.   

A rovat további cikkei

Értelmet az életnek

Nagy Erika

Volt idő, amikor az unatkozó emberek kiültek a ház elé és bámészkodtak, beszélgettek.

2016.2.12.    8


Unalom, a figyelmeztető

Oriskó Renáta

Az unalom nem csak a tétlenség miatt jelentkezhet, hanem akkor is, ha elveszítjük valami iránt az érdeklődésünket.

2016.2.8.    14