A legszebb karácsonyi idézetek


Kiss Adrienn Éva  2013.12.24. 10:22

A karácsonyról számtalan művész megemlékezett már különböző műfajokban. Most megosztunk néhányat a legszebbek közül.

„A karácsony nem csak egy nap, nem lehet csak egy nap, nem múlik a huszonnegyedik óra leteltével. Mert a karácsony egy érzés. A szeretet érzése.”
Csitáry-Hock Tamás

„A társadalom zöme számára a karácsony az a három nap az évben, amikor megpróbálnak úgy tenni, mintha szeretnék egymást. Én viszont úgy gondolom, hogy ha május ötödikén vagy február másodikán, vagy akár ma reggel két ember szívből, tisztelettel és szerelemmel tud egymáshoz érni, amikor kinyitják a szemüket - az azt jelenti, karácsony van.”
Csernus Imre

„Meg fogom ünnepelni a karácsonyt szívemben, és iparkodom egész esztendőben ünnepelni. Élni akarok a Múltban, a Jelenben és a Jövőben. Versengjen bennem ennek a háromnak a szelleme.”
Charles Dickens



„Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.”
Márai Sándor

„Ez az egész angyal- és Jézuska-dolog csak jelkép - nem hazugság, csak jelkép, az egymás iránti szereteté, amely arra késztet bennünket, hogy ajándékot adjunk egymásnak.”
Rakovszky Zsuzsa

„Minden szívből szóló karácsonyi énekben, a kandalló ropogásában és melegében, az ünnepi ebéd közben, a beszélgetésben és nevetésben, minden képeslapban, amit egy barát vagy a család küldött, minden, amit ebből meghallunk, és ami elgondolkodtat bennünket, az maga a szeretet.”
Noreen Braman

„Egy pillanatnyi igazság megszépítheti, és meg is fogja szépíteni a világot. Egy pillanatnyi béke megmentheti, és meg is fogja menteni a világot. Egy pillanatnyi szeretet tökéletessé teheti, és tökéletessé is fogja tenni a világot.”
Sri Chinmoy

„Mikor felidézzük a régi karácsonyokat, rájövünk, hogy kis apróságok – nem a nagy csodák – adják a legbensőségesebb boldogságot.”
Bob Hope

„Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje.”
Wass Albert

„Az emberek azért örülnek a karácsonynak, mert tudják, hogy akkor jön el a csodák ideje.”
Született feleségek című film

„Karácsonyi ajándék ötleteim:
az ellenségednek megbocsátás,
az ellenfelednek türelem,
a barátodnak szeretet,
a partnerednek szívesség,
mindenkinek jóindulat,
minden gyermeknek egy jó példa,
magadnak tisztelet.”
Oren Arnold

„Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.”
Juhász Gyula

„Igazi lelkünket akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.”
József Attila



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Tíz idézet karácsonyra

Póda Erzsébet

Tegyük hangulatosabbá az ünnepvárást néhány jeles egyéniség gondolatával!

2022.12.23.   


Karácsony

Kovács Márta

Régi karácsonyok bukkannak fel emlékeimben: képek, hangok, illatok...

2022.12.21.  1    17


Karácsonyvárás régen

Oriskó Renáta

A karácsonyi időszak ünnepeink, szokásaink terén a leggazdagabb és legváltozatosabb.

2022.12.19.   


Karácsonyi adok-kapok

Kovács Márta

Ilyenkor, a karácsonyi ünnepek előtt, szép számmal elszaporodik az üzenetek, levelek száma, melyekben a segítségünket kérik.

2020.12.17.    17


Legyen ökokarácsonyunk!

Póda Csenge

Ha van rá módunk, ajándékozzunk kézzel készített termékeket, ezek a legkevesebb hulladékot vonják maguk után, emellett igazán értékesek.

2018.12.9.    18


Karácsonyi díszek

Wolner Annamária

Egész éjszaka hatalmas pelyhekben hullott a hó, és reggelre mindent beborított.

2017.12.22.    6

A rovat további cikkei

A menyasszonyrablás eredete

PR-cikk

Tényleg magyar szokás? A mai modern esküvők elsősorban a szórakozásról szólnak, de mihez is kezdenénk a hagyományok nélkül...,

2023.6.22.   


A misztikus napforduló

Póda Erzsébet

A nyári napforduló éjszakáján bármi megtörténhet és minden kívánság teljesül...

2023.6.20.   


Húsvéti gondolatok

Nagy Csivre Katalin

Jézus azt mondta: „Boldog az, aki már van, mielőtt létezne. Ha ti a tanítványaim lettetek és megfigyeltétek, megértettétek a szavaimat, ezek a kövek engedelmeskedni fognak nektek.”

2023.4.8.   


Farsangi készülődés

Ha február, akkor farsang! Izgalmas, vicces és bohókás, a gyerekek nagyon szeretik, érdemes ezért a teljes hónapot farsangi lázban tölteni!

2023.2.9.   


Karácsonyi asztal, ételek és hiedelmek

Huszár Ágnes

A nép életében faluhelyen a 20. században a nagy ünnepekhez vidékenként és vallásonként változó szokások és étrendek kapcsolódtak.

2022.12.22.  2    36


Hóember, díszek és más ötletek

Kiss Adrienn Éva

Karácsonyra nem csupán a bolti kínálatból lehet válogatni, ha ajándékozásról van szó.

2022.12.18.    18