Az én karácsonyom

Kulcsár Tímea Ágnes  2014.12.23. 2:41

A vacsora végeztével fogunk egy almát, és annyi darabra szeljük, ahányan az asztalnál ülünk.

Nem vagyok egy korán kelő típus, így mikor karácsony reggel felkelek, már áll a fa a nappaliban. A díszek és a szaloncukor oda vannak készítve a kisasztalhoz. Anya már a konyhában sürög, vagy kiteszi az utolsó villogó díszt az ablakba, mert van, hogy csak ilyenkor van ideje lecserélni az adventi díszeket a karácsonyi égőkre.


A nővérem már nem karácsonyozik otthon, saját családja van, de emlékszem, régen mindig összekaptunk, hogy milyen színű díszek kerüljenek fel a fára. Nekem mindig is voltak kedvenc díszeim, mint az a régi, gomba formájú, törékeny, nagy becsben tartott darab, amit muszáj volt felcsempésznem a fára, mert... Mert csak! Mert annak a fán van a helye! Volt, hogy nagy csatákat vívtunk a kiválasztott színek miatt. Sosem akartam engedni a vörös színből, mert nekem a karácsony vörös- és aranyszínű. Azért általában engedtem a nyomásnak, és végül is a kék-ezüst, meg a vegyes színnel díszített fa is ugyanolyan jó érzésekkel töltötte meg a szívem, mint a piros-arany.

Az én feladatom általában a szaloncukrok feldrótozása, amitől az ujjaim már tíz perc után sajognak. De megéri, hiszen a hozzám kerülő tálból egy-egy szemet még azelőtt elcsipegethetek, hogy azokat felhasználnánk a díszítéshez.
A csúcsdíszt mindig apa teszi fel, ahogy a világítást is, aztán amíg mi a többi gömböt, szalmafigurát, üvegangyalt akasztgatjuk a szúrós ágakra, ő a házon kívül teszi fel a maradék égőket, vagy anyának segít.

Anya reggeltől a konyhában van, csak néha kukkant át, hogy megnézze, hogy állunk a fával. Mindig sajnálkozik, hogy nem jöhet díszíteni, de a végeredménnyel általában elégedett, hiszen mi csináltuk, szeretettel! Ha minden kész, gyorsan elszaladunk fürdeni, átöltözni. (Én évekig ugyanazt a vörös, bársony ruhát viseltem. Ez volt a karácsonyi ruhám, máshova nem is vettem fel!)


Mire végzünk, csodával határos módon az ajándékok is a fa alá kerülnek. Persze mikor kicsik voltunk, mindig hatalmas titkolózások között telt az este. Mi elmentünk a mamáékért, és mire visszaértünk, a Jézuska már a házunknál járt. Akkor nem bírtuk ki, hogy előbb vacsorázzunk, és csak utána nyissuk ki az ajándékokat. Ma már sokkal fontosabb, hogy sikerül összejönnie a családnak, még ha kicsit megfogyatkozva is.
A vacsora elképesztően finom! Anya kitett magáért, mint mindig. Van rántott hal és „narancssárga kacsa”, ami a családi szleng a szerb kacsára. A nővérem mindig kilopkodta a krumpli és hagymadarabokat, amit soha nem bántam, mert nem szeretem annyira a hagymát. Jó elosztás: nekem a husi, neki a köret kell.

Nem tudom, hogy mikor vezettük be ezt a hagyományt, de a vacsora végeztével fogunk egy almát, és annyi darabra szeljük, ahányan az asztalnál vagyunk. Majd közösen megesszük, hogy egészségesek legyünk, és jövőre újra találkozzunk ugyanennél az asztalnál.

Az ajándékozás már csak a hab a tortán. Bár sokszor már előre megkapjuk az ajándékot, szinte minden évben meglep minket valamivel anya, mert milyen dolog az, hogy nincs semmi a fa alatt?
Az este végén még megnézünk valami karácsonyi műsort, ami a tévében megy, majd mosollyal az arcunkon, melegséggel a szívünkben térünk nyugovóra, hogy másnap a többi szerettünkkel együtt tovább ünnepelhessünk.

Ilyen az én karácsonyom!

Hozzászólások

@

Küldés