Karácsony

Kovács Márta  2014.12.24. 0:52

Régi karácsonyok bukkannak fel emlékeimben: képek, hangok, illatok...

Régi karácsonyok bukkannak fel emlékeimben, mostanában egyre gyakrabban. Azok a karácsonyok, amikor még kisgyerek voltam, és őszintén, izgatottan vártam az ünnepet. Ha becsukom a szemem, szinte érzem az illatokat: az igazi tűlevelű fáét, a frissen sült kalácsét, hallani vélem a felnőttek pusmogását az ajándékok csomagolása közben. Mindig hallgatóztam a másik szobából, talán kíváncsiságból, vagy talán, mert olyan megnyugtató volt hallani a csomagolópapír zörgését, így biztos lehettem benne, hogy megint lesz ajándék a fa alatt. Nincs is ennél megnyugtatóbb érzés egy gyereknek!


Aztán eszembe jutnak a közelebbi, egy-két évvel ezelőtti karácsonyok. Összeszorul a szívem. Azt mondják, az ember addig marad gyermek, amíg él az édesanyja. Tavaly még gyermek lehettem karácsonykor, mert itt volt velem, vigyázott rám. A család legidősebb tagjaként övé volt az irányítás, még betegen is kitűnően szervezte meg az ünnepet. Kitalálta a menüt, mi pedig mentünk és hoztuk a hozzávalókat. Készítette a díszeket, az unokák meg segítkeztek. Az ünnepi asztalnál ő adta körbe a tányért az annyi szeletre vágott almával, ahányan voltunk. Ő mondta el, hogy jövőre többen lehetünk, csak kevesebben nem.
Sajnos, a sors másképp akarta.
Most ez a feladat már reám hárul. Nagyon kell igyekeznem, hogy minden tökéletes legyen. De nem, nem lesz már ugyanaz, hiszen kevesebben lettünk...

Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodákban, hisz benne az egész világ. Ezért van az ünnep, mert nem lehet csodák nélkül élni. De ne várjunk túl sokat a karácsony napjától! Képtelenség egyetlen napba belezsúfolni mindazt az önzetlenséget és jóindulatot, ami az elmúlt tizenkét hónapban összegyűlt.

A karácsony nem a magányos emberek ünnepe. Ez az egyetlen ünnep, amikor együtt kell lennie minden családnak.

„S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi, emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennük lévő rosszat.“ (Wass Albert)

Hozzászólások

@

Küldés