Hévíz és környéke (1)


Orbán Viktória  2009.8.8. 16:00

Úti beszámoló egy magyarországi nyári kirándulásról.

Első közös nyaralásunkat a barátommal, Hévízen töltöttük. Már hetekkel korábban készültem rá. Van egy gyönyörű könyvünk, Magyarország látnivalóiról, amelyből kigyűjtöttem minden helyet, amit meglátogatásra ajánlanak. Illetve, az Interneten is rengeteget böngésztem látnivalók, tennivalók iránt, hogy a hét napban ne unatkozzunk. Ennek meg is lett az eredménye, mert ha nem is zsúfoltra, de forgalmasra sikerült a kirándulásunk

Az úti célokat a barátom választotta ki, én pedig feltérképeztem a környék látnivalóit, amit most megosztanék az olvasókkal.

Első nap, miután megérkeztünk a szálláshelyünkre, nem is fecséreltük sokáig az időt, hanem rögtön meglátogattuk a híres és gyönyörű hévízi tófürdőt. Csak háromórás jegyet vettünk, hiszen már délután volt, amikor odaértünk, illetve úgy gondoltuk, ha nem fog tetszeni a fürdő, akkor majd más látnivaló után nézünk. Végül is megállapítottuk, hogy kár volt az aggodalom, és még következő három délutánon lementünk a fürdőhöz, hogy megmártózzunk a tó gyógyító vizében.

Hévíz és környéke igazi turistaparadicsom. Habár maga Hévíz nem tartogat túl sok látnivalót, a környék annál inkább.

A második napon utunk az érdekességektől hemzsegő közeli városba, Keszthelyre vezetett. Szerencsére a múzeumok szinte egymás hegyén-hátán vannak, így könnyű megtalálni mindet, és nem is fárad el az ember a sok sétába. Persze, nem néztünk meg minden kiállítást, mivel volt, amelyik nem vonzott egyikünket sem (Babamúzeum), vagy éppen nem volt nyitva (a Balaton Múzeum). A középkori kínzásokat bemutató kiállítást nem mondanám szépnek, sokkal inkább félelmetesnek.... Leginkább a történelmi panoptikum nyerte el a tetszésünket, ahol megcsodálhattuk a híres magyarok viaszszobrát, úgy, mint Árpád fejedelmét, István királyét, Petőfiét vagy éppen Zrínyi Miklósét, csak, hogy párat említsek. Természetesen megnéztük a híres Marcipán Múzeumot, illetve a márciusban megnyílt Vadász Múzeumot is. Ezzel kapcsolatban van is egy kis vicces történetünk. Az történt, ugyanis, hogy először jártunk Keszthelyen, és parkolóhelyet kerestünk. Némi autókázás, keresgélés után így tévedtünk egy kicsit félreesőbb utcába, ahol találtunk egy nem fizetős, nagy parkolót. Be is álltunk oda, és akkor láttuk, hogy egy múzeum parkolójába tévedtünk. Gondoltuk, ha már ide vetődtünk, nézzük meg, milyen kiállítás van itt. Csodák-csodájára, rögtön a vadászkiállítást találtuk meg, ami azért vicces számunkra, mert a barátom is vadászik, és ezt a múzeumot, mindenképpen meg szerette volna nézni. Utána cukkoltam is vele, hogy biztosan azért vette az irányt erre, mert a vadászösztöne megsúgta neki, hova kell menni. A kiállítást egyébként azoknak is érdemes megnézni, akik nem vadásznak. Rengetegféle kitömött állat és állatbőr, -koponya, egyéb trófea található meg itt, a Föld minden kontinenséről. A kiállítás két szintet tölt be, és nagyon igényes.

Ha az ember Keszthelyen jár, természetesen rögtön a Festetics kastély jut eszébe. Nos, mi is jártunk ott, igaz csak a parkot néztük, ami természetesen nagyon szépvolt, a nyíló virágokkal, rendezett kerttel és a szökőkúttal. Be nem mentünk, mert korábban már mindketten jártunk odabenn.

Késő délután indultunk a szálláshelyünkre, amikor is Hévíz határában egy magas kilátót pillantottunk meg. A várostól kb. 5 kilométerre fekszik Cserszegtomaj, mely közelségével szinte már egybeolvad Keszthellyel, Hévízzel és Rézivel. Hiába a falu kicsiny mérete, látnivaló azért akad bőven. Mi a 32 méter magas Margit-kilátót látogattuk meg – ezt láttuk az útról, hazafelé Keszthelyről –, melyben felvonó is működik. A kilátó mellett található az az arborétum, melyben a világ számos pontjáról telepített fenyőfa faj található. Ezen felül „A település névadója a Cserszegi Fűszeres nevű bornak, amely 1988-ban, Londonban elnyerte a Világ Bora címet.” Valamint, egy Európában is egyedülálló, 52 méter mély, és három kilométer hosszan feltárt kútbarlang is található itt, mely azonban csak vezetővel látogatható.

A második napon a sok sétának, városnézésnek és múzeumlátogatásnak köszönhetően, nagyon elfáradtunk, de már alig vártuk a következő napot, amikor Kehidakustányba indultunk…

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódj ki Hévízen!

PR-cikk

Az egész kisvárosnak van egyfajta bája, amit a gyógytó csak még inkább erősít.

2019.1.22.    2


Hévíz, ahol a stressz gyógyvízben oldódik

A feltöltődéshez Hévízen a világ legnagyobb termáltavánál mindent megtalál. Relaxáljon a hévízi gyógyvízben, tavirózsák között, az őszi hónapokban is!

2017.10.14.    4


Hévíz és környéke (3)

Orbán Viktória

Mivel az előző napon rengeteget kirándultunk, eléggé elfáradtunk, így az ötödik napra nem is terveztünk semmi különöset.

2009.8.19.   


Hévíz és környéke (2)

Orbán Viktória

Nyaralásunk harmadik napján Kehidakustányba mentünk, ami termálvizével és élményfürdőjével vált népszerűvé a turisták között.

2009.8.12.   

A rovat további cikkei

Készülhetünk a nyárra

Trópusi úti célok a tökéletes nyárhoz 2024-ben!

2024.3.11.   


Milyen nyaraló-típus vagy?

Ez az egyszerű teszt segít megtudni, milyen nyaraló-típus vagy...

2023.7.13.   


Az utazás pozitív hatásai: az agyra

Előfordult már, hogy egy külföldi utazásról hazatérve úgy érezted, mintha újjászülettél volna? Ez az agyad növekedésének köszönhető!

2023.7.6.   


Las Vegas látnivalói

PR-cikk

Van más a kaszinókon kívül? Las Vegas világszerte közismert fényűző kaszinóiról, klubjairól és vad bulijairól...

2023.4.19.   


Téli autózás – tippek hölgyeknek

A téli autózás, autóvezetés nagy odafigyelést igényel. Másként viselkedik gépkocsink...

2023.2.22.   


Egyiptomi kövek

Nagy Csivre Katalin

A kő az emlékek hallgatag őre. Talán egyszer vallanak majd nekünk. Talán soha...

2022.7.10.   


Utazzunk Costa Ricába!

PR-cikk

Bármi is legyen az úti célunk, fontos, hogy gyorsan és kényelmesen tudjunk utazni.

2022.7.1.   


Tíz legjobb dolog Monte Carlóban

Ha Monte Carlo neve elhangzik, szinte mindenkinek ugyanaz jut az eszébe. Nézzük csak!

2022.5.23.