Hévíz és környéke (2)


Orbán Viktória  2009.8.12. 15:01

Nyaralásunk harmadik napján Kehidakustányba mentünk, ami termálvizével és élményfürdőjével vált népszerűvé a turisták között.

Nagyon vártam már ezt a napot, hogy majd jót csúszdázunk és utána, a szaunában, megpihenünk. Ám egy kicsit csalódást okozott számomra Kehida, többet vártam tőle... Többféle jegyet is lehet venni, és mi az egész napos mellett döntöttünk, azon belül is olyat, amellyel mindent tudunk használni, beleértve a szaunákat is. Meg voltam róla győződve, hogy majd rengeteg csúszda, és különféle élménymedencék várnak bennünket. Ehhez képest volt egy benti csúszda, meg egy kinti – ami nem működött –, illetve bent volt még egy sodró medence, kint pedig egy hullám medence. Egy kicsit keveselltem a felhozatalt, bár azt meg kell hagyni, hogy tényleg szép a fürdő területe, és sok kinti medence is van még ezek mellett. A szaunák pedig tényleg nagyon igényesek, valamint ingyen tea is volt egy kis asztalon, ha valaki megszomjazna szaunázás után.

Hazafelé Kehidáról, Hévíz határában, megláttunk egy nagy léggömböt, amit éppen akkor fújtak fel. Természetesen leparkoltunk, és megnéztük, hogyan küldenek útjára egy ilyen hőlégballont. Érdekes volt, és hangos! A kosarában pedig rengeteg ember elfért. Mint a helyszínen kiderült, fejenként harminchétezer forintért, minket is elvittek volna. Eddig még soha nem utaztam hőlégballonnal, de azt hiszem, ezután sem fogok.

Egy újabb kirándulós nap következett. Rezi, Sümeg és Zalaszántó várta jöttünket. Reziben – mint azt biztosan sokan tudják –, egy várrom található, melyről gyönyörű kilátás nyílik az erdőre és környező falvakra. Igaz, a hajdani várból már tényleg csak romok maradtak, de a kilátásért, és a hely szépségért mindenképpen érdemes meglátogatni.

Reziből átmentünk Zalaszántóra, ahol – talán ezt kevesebben tudják –, az Emberi Jogok Parkjában, egy buddhista sztúpa található, mely Európában a legnagyobb, a maga 30 méteres magasságával és 24 méteres szélességével. „A sztúpa Buddha szellemét, ugyanakkor bölcsességét, minden élőlényhez fűződő együttérzését és szeretetét is jelképezi.” Érdekessége még, hogy közelében rengeteg imazászlót látni. Minden egyes szín egy erénynek felel meg. Ahogy a szél meglengeti ezeket az imazászlókat, úgy a rajta lévő imát és áldást szerteviszi a világba. A zalaszántói sztúpát 1993-ban, a XIV. dalai láma, Tenzin Gyatso szentelte fel, akinek üzenete ott olvasható a sztúpa közelében:

„Soha ne add fel.
Bármi történjék is, ne add fel.
Erősítsd meg a szíved.
Országodban túl sok energiát fordítanak
az ész fejlesztésére,
ahelyett, hogy a szívüket edzenék.
Légy együtt érző, a barátaidon kívül mindenki mással is.
Légy együtt érző, dolgozz lelked és egyben a világ békéjéért.
Dolgozz a békéért és hallgass rám:
Soha ne add fel.
Nem számít mi folyik körülötted, nem számít mi történik,
Soha ne add fel!”


Ha Zalaszántón találni még egy szépen felújított vízimalmot is, mely Kotsy Ferenc alapító tag neve után, a Kotsy-vízimalom nevet viseli. Érdemes megnézni, hiszen sok régi, de még ma is működőképes gép van a malomban, amelyet működés közben is megnézhetünk.

A nap utolsó állomása Sümeg volt, ahol természetesen a várat csodáltuk meg. Rendkívül jó állapotának köszönhetően könnyű a szemünk elé idézni a hajdani embereket, ahogy a dolguk után mentek a várban, vagy a védőket, akik a várfalakon figyeltek. Igaz, a 2000 forintos belépőt kicsit sokalltam, de aztán a fél 5-kor kezdődő, majd egy órán át tartó várjátékok végül kiengeszteltek.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódj ki Hévízen!

PR-cikk

Az egész kisvárosnak van egyfajta bája, amit a gyógytó csak még inkább erősít.

2019.1.22.    2


Hévíz, ahol a stressz gyógyvízben oldódik

A feltöltődéshez Hévízen a világ legnagyobb termáltavánál mindent megtalál. Relaxáljon a hévízi gyógyvízben, tavirózsák között, az őszi hónapokban is!

2017.10.14.    4


Hévíz és környéke (3)

Orbán Viktória

Mivel az előző napon rengeteget kirándultunk, eléggé elfáradtunk, így az ötödik napra nem is terveztünk semmi különöset.

2009.8.19.   


Hévíz és környéke (1)

Orbán Viktória

Úti beszámoló egy magyarországi nyári kirándulásról.

2009.8.8.    2

A rovat további cikkei

Dézsafürdős szállások

Miért jelenthet az egész családnak hatalmas örömet, ha egy olyan pihenő helyet választ, ahol dézsafürdő is van?

2020.6.13.   


Hogyan éljük meg a világjárványt 5.

Ankétunk újabb részében ketten válaszolják meg a kérdésünket. (Magyarország, Olaszország)

2020.4.7.   


Hogyan éljük meg a világjárványt? 4.

Folytatjuk ankétunkat a koronavírusjárvány-érintette országok magyarjaival. (Vajdaság, Erdély)

2020.4.2.   


Hogyan éljük meg a világjárványt? 3.

Azokat kérdeztük, akik külföldön tartózkodnak vagy dolgoznak, arról, mit tapasztalnak? (Egyesült Államok, Texas, Houston)

2020.3.31.   


Hogyan éljük meg a világjárványt? 2.

Kabók Zita

Azokat kérdeztük, akik külföldön tartózkodnak vagy dolgoznak, arról, mit tapasztalnak, hogyan élik meg ez a helyzetet. (Anglia)

2020.3.31.   


Hogyan éljük meg a világjárványt? 1.

Azokat kérdeztük, akik külföldön tartózkodnak vagy dolgoznak, arról, mit tapasztalnak, hogyan élik meg ez a helyzetet. (Svájc, Ausztria, Szlovákia)

2020.3.29.   


Ismerd meg Budapest elit szálláshelyeit!

Vajon hol találjuk meg az elit hoteleket Magyarország fővárosában?

2020.2.9.   


Romantikus randikuckó

Gyakori jelenségnek tekinthető a párok körében, hogy kicsit befásulnak a mindennapokba.

2020.1.4.