Nanjing Road Blues (2)
Novemberben Shanghai nem tudja a legjobb arcát mutatni.
Esik az eső, amit még szeretnék is, de nem lehet eldönteni, hogy hideg van-e vagy meleg? A hőmérséklet 10 fok körül jár, de néha-néha jön egy erős trópusi szél, ami 5-10 fokkal melegebb levegőt sodor a felhőkarcolók közé, ami aztán pillanatok alatt el is tűnik, valahol nyugatra, a város mögötti tóvidéken.
Ez a Shanghai nem az a Shanghai, amit napsütésben lehet látni. A napsütéses Shanghai elegáns, nagyvilági, kozmopolita. A város fő látványossága egy T betű, aminek a hosszabbik szárát a nyugat-keleti fekvésű Nanjing Road adja, ami beletorkollik a kisebbik, merőleges szárba, ami pedig a Bundnak nevezett folyóparti sétány. A Nanjing Roadon megtalálható Shanghai múltja, jelene és jövője is. Az utat két részre osztja a Sha’anxi Lu út. Ettől nyugatra található a múlt és a jelen, és keletre a jövő felhőkarcolói, plázái, valamint az a pompázatos és mérhetetlen természetességgel viselt elegancia és gazdagság.
Nem a pénz teszi vonzóvá a keleti oldalt. Pénze, sok pénze bárkinek lehet, de attól még nem lesz stílusa. Ha valaki a fényűző keletre kíváncsi, akkor ide kell ellátogatnia. Itt természetesnek hatnak a tradicionális qi-pao selyemruhába öltözött nők, amint a kis kutyáikat pórázon vezetve jönnek-mennek az üzletekből ki-be, vagy egy gyarmati időkből megmaradt kávéház teraszán üldögélnek. Engem érdekel a design, ezért sajnálom, hogy azok a tradicionális alapokon nyugvó, de már modern módon átformált ruhák, amiket ezek a hölgyek viselnek, azok iránt nincs elég érdeklődés Európában. Ajánlom minden nő figyelmébe a Shanghai Tang divatház termékeit! Magyar vonatkozású hír, hogy a városban a múlt hónapban tartott sikeres divatbemutatót Zoób Kati, kooperálva egy helyi divatházzal.
A Nanjing Road ezen szakaszát a divat birtokolja. Nem véletlen, hogy Shanghait a Kelet Párizsának is nevezik, bár ezen már a shangaiak lehet, hogy megsértődnének, és követelnék, hogy Párizst nevezzék a Nyugat Shanghaiának. Nem elvetélt ötlet. A XXI. század Ázsia évszázada lesz!
A Nanjing Road West a jelenről és a múltról szól. Itt is megtalálhatók a mindenható divat és pompa szentélyei, a luxusüzletek, de már nem annyira koncentráltan. A járda már nem márvány, hanem csak sima díszkő burkolat. Az utcáról már nyílnak a lakónegyedek nagy kapui, amik egy másik világba vezetnek. Ha benézünk egy ilyen kapun, akkor kis, szürke, apró házak összezsúfolt tömkelegét láthatjuk. Az élet gyakorlatilag az utcán folyik. A földszinten kifőzdék, mindenféle boltok, árusok, vásárlók nyüzsögnek, az emeleteken vannak a hálószobák. A gyereke csapatokba verődve játszanak, az öregek mah-jong-ban mérik össze a tudásukat. Mindenki elad, vásárol valamit. Az egészet még kaotikusabbá teszi az elektromos légvezetékek hihetetlen kusza sűrűsége, az emeletekről kilógatott száradó ruhák, virágok, szerencsét hozó papírsárkány lampionok tömege. Így képzeli az európai utazó az igazi Kínát. Shanghaiban meg is kaphatjuk! Még egy kis ideig igen, aztán el fog tűnni.
Az ilyen lakónegyedeket sorra ledózerolják és helyette irodaépületeket, plázákat emelnek.
Ez a folyamat igen felgyorsult mostanában, hisz Shanghai készül a 2010-es világkiállítás megrendezésére, és legalább olyan nagy csinnadrattával akarnak előállni, mint az olimpiával már bizonyító nagy ellenfél, a nagy ellenlábas: Peking.
De nem akarom a sorokat olyanokkal megtölteni, amiket bármely útikönyvben elolvashat bárki, így nézzük azokat, amik kívül esnek a szerzők látókörén!
A novemberi eső nem gátolja meg a bicikliseket a közlekedésben. Ez még nem is lenne baj, de a robogósokat sem, és a mindenféle elektromos kétkerekű kütyüvel közlekedőket sem. Az eső ellen védekezendő, mindenki magára épít egy komplett sátrat, és úgy próbál közlekedni. Ez a sátor, tényleg sátor. Egyértelműen látható, hogy nem házi készítmény, hanem gyári. Betakarja az egész kétkerekű micsodát, de nincs ráépítve, hanem az ember veszi magára. Van neki teteje, háta, oldala, eleje, minden. Pont olyan, mintha felállítanák egy sátrat, és egy biciklivel beleköltözve próbálnánk vele közlekedni. Itt ez azt eredményezi, hogy csak előre lehet belőle kilátni, ám mivel a közlekedési rendszabályokat itt meglehetősen megengedő módon értelmezik, gyakori a gyalogos sátor, és kétkerekű sátor ütközése. Ez úgy néz ki, hogy két sátor egymás felé tart, akkor a jóemberek, akik az ütközést már előre látják, megpróbálják megállítani a feleket. Amikor ez nem sikerül, akkor történik az, hogy hirtelen a földre kerül egy kavargó ponyva-massza, és belőle kiabálás hallatszik. Mindkét fél megpróbál mihamarább lábra állni, és ez sikerülne is, ha a másik balesetes fél nem igyekezné annyira felsegíteni a másikat. Aztán hangos vitatkozás kezdődik. Mondom az egyik velem épp sétáló titkárnőnek, hogy szerintem egyik sem hibáztathatja a másikat, tehát kár vitatkozni, mire a titkárnő felvilágosított, hogy azért vitáznak, mert mindkét fél saját magát ismeri el hibásnak, és hajlongva elnézést kér a másiktól. Na, itt is volna mit tanulnunk, nekünk európaiaknak!
Minden évben volt valami slágertermék Kínában, amit mindenhol, mindenféle méretben és formában lehetett kapni. Ez tavalyelőtt az integető macska figura volt, tavaly a takonylabda az idén úgy tűnik, hogy egy műanyag cserepes virág, amit ha felhúzunk, vagy elemmel mozgásra bírunk, akkor a két levelét fel-alá mozgatja. Hogy ez mitől olyan jó és vicces, vagy praktikus – el nem tudom képzelni! Van egy műanyag virág, egy műanyag cserépben, és a két levelét mozgatja...
Vasárnap rövid látogatást tettem a Bundon és a Yu-Yuan Kertek bazárjában, arra gondolván naivan, hogy mégiscsak esős november van, legalább üresen, ember nélkül fényképezem a Huang-Pu folyú túloldalán lévő hipermodern, őrült technopolisz Pudong városrészt, és a régi épületeket a Kerteknél. Na, ez volt az eddigi ázsiai utam top tévedése! A Bund le volt zárva, mert újjáépítik, hisz már 5 éves, a Kerteknél pedig ugyanannyi az ember mint nyáron, csak most még kisebb volt a hely, mert a kabátok miatt mindenki testesebb.
Kellemetlen csalódás, hogy a kertek környékén is lebontották a régi lakónegyedet, és helyére plázát építettek, ami előtt a kínaiak imádnak fényképezkedni, mert ott van mű vízesés, mű kispatakkal, mű kishíddal, és ők imádják a műromantikát.
Shanghai, szerintem legviccesebb napi híre, hogy hoztak egy rendeletet, miszerint a Pudong-i Új Városrészben lakó (értsd: szupergazdag) állami hivatalnokoknak egy weboldalon kell nyilvánosságra hozniuk, hogy milyen ingatlanokkal rendelkeznek, és ez a rendelet a korrupció elleni kíméletlen harc jegyében született. Most jön a lényeg: ugyan egy 1995-ös rendelet már kötelezné erre ezeket az embereket, de a foganatosítását valamilyen korrupciós úton még eddig mindig sikerült megakadályozni...
Ezt pedig nem kell nekünk, európaiaknak, megtanulni, mert ezt simán tudjuk!
(Folytatjuk)
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Koronád legszebb gyémántja... (5)
Arra is rájöttem, hogy Hongkong szépsége nem a legalsó utcaszinten rejlik, hanem a Mid-levels-től felfelé.
2009.12.22. 2
Koronád legszebb gyémántja: Hongkong (4)
Arany János és a Wales-i bárdok című vers után szabadon, valahogy így lehetne jellemezni Hong Kongot.
2009.12.18. 3
A Mennyei Birodalom vörös fővárosa (3)
Pekingbe éjjel és hidegben érkeztem meg. Nagyon éjjel, és nagyon hideg volt: Éjfél és mínusz tíz fok.
2009.11.25. 2
Shanghai felé, félúton (1)
Teljesült a vágyam és újra Ázsia felé tarthattam. Most nem Tokióba, mint ahogy az már lenni szokott, hanem Kína, Shanghai felé.
2009.11.17. 4
A rovat további cikkei
Takarítani tudni kell! (3)
Az alagsori konyhában vidám társaság gyűlt össze, már reggel fél hétkor jókedvű nevetéstől volt hangos.
2024.9.20.
Astorga (2)
Az egyik legérdekesebb buszos út vezetett Madridból északra, úticélunk, a Kasztília és León tartománybéli Astorga felé.
2024.9.3.
Menjünk önkénteskedni! (1)
Közhelyes megállapítás, de sokszor tapasztalom, hogy a kívánságaink általában valami egészen más módon teljesülnek, mint ahogy azt eredetileg elképzeljük.
2024.8.23.
Milyen nyaraló-típus vagy?
Ez az egyszerű teszt segít megtudni, milyen nyaraló-típus vagy...
2023.7.13.
Az utazás pozitív hatásai: az agyra
Előfordult már, hogy egy külföldi utazásról hazatérve úgy érezted, mintha újjászülettél volna? Ez az agyad növekedésének köszönhető!
2023.7.6.
Las Vegas látnivalói
Van más a kaszinókon kívül? Las Vegas világszerte közismert fényűző kaszinóiról, klubjairól és vad bulijairól...
2023.4.19.