Mi történt volna, ha...?

Oriskó Norbert  2008.6.25. 7:02

„Mi történt volna akkor, ha...?” Az élet szinte minden területén megfogalmazódik ez a kérdés.

Így érthetően a párkapcsolatok esetében is. És itt is teljesen értelmetlenül.

Brúnónak Zsuzsa, az egyik gimnazista osztálytársnője, volt az első, akit „elszalasztott”, még diákévei vége felé. Bár fülig szerelmes volt belé, nem mert kezdeményezni, pedig a lány többször is jelét adta, hogy ezt „nem venné rossz néven”. De két hosszú év telt el úgy, hogy csak sétákig, kézfogásig, mély beszélgetésekig jutottak. Mikor véget értek az iskolai évek, az osztály egy búcsúbulit szervezett, melyen Brúnó összeszedte magát: lesz, ami lesz – és Zsuzsa szemébe monda a bűvös szót: „Szeretlek”.

– Legalább egy évig vártam erre, de már késő. Nem lehet, útjaink most már biztos, hogy elválnak – mondta Zsuzsa, hozzátéve: – Már csak egy búcsúcsókot tudok adni.(És persze ez volt az első csók is).

Brúnó néhány hét múlva megtudta, miért is „nem lehet”. Zsuzsa megelégelte a várakozást, és igent mondott másnak, akitől már gyermeket is várt – és hamarosan hozzá is ment feleségül.

Brúnó biztos volt abban, hogy élete legnagyobb esélyét szalasztotta el. „Soha nem fogok találni még egy ilyen tökéletes nőt” – gondolta, de sosem fogalmazta meg magában, mitől is oly tökéletes Zsuzsa. Annyi tanulságot azonban leszűrt magának, hogy ezentúl sosem fog késlekedni a kezdeményezéssel. De még húsz évvel később is, egy-egy párkapcsolata nem éppen derűs időszakaiban, átfutott fejében a gondolat: „Mi lett volna, ha akkor Zsuzsával...?”

Azért éppen húsz évig, mert bár volt 5-10-15 éves érettségi találkozójuk is, csak a huszadik lett olyan, amelyen mindketten megjelentek. Brúnó az egész estét átbeszélte Zsuzsával – de most nem tűnt ez olyan varázslatosnak, mint annak idején. Amikor elköszöntek egymástól, megdöbbenve summázta magában, hogy már nem bánja a mulasztást. Mert ha akkor összejöttek volna, egy csomó szép dolog kimaradt volna az életéből, és amúgy is, Zsuzsa – bár szépségén nem fogott az idő –, most már nem tűnt a legtökéletesebbnek.
„Vajon mit szerettem benne annyira?” – kérdezte önmagától. Az eltelt két évtized alatt bizony Zsófia, Enikő, Júlia vagy Angelika „megreformálták” a nőkre vonatkozó értékrendjét.

Eszébe jutott egy slágerszöveg, és arra gondolt, hogy az a párkapcsolatokra is mennyire érvényes – és ez lehet egyben újabb végkövetkeztetés is.

10.tanulság: „Minden korban van valami, ami éppen akkor jó, és éppen attól válik széppé, hogy soha vissza nem hozható.”

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés