NetLadyk


Oriskó Norbert  2007.4.13. 11:12

Brúnó korunk legnagyobb műszaki vívmányának tartotta a világhálót.

Tudta, annak köszönhetően sem a munkanélküliségtől, sem az egyedülléttől nem kell tartania.

Kapcsolatai ugyan nem voltak tiszavirág-életűek, de még így is a Zsófival töltött két éve tartotta a csúcsot (leszámítva persze egyszervolt, válással végződött nyolcéves házasságát). „Útközben”, azaz ha éppen egy kapcsolat kihűlt, ott volt az internet. A recept egyszerű: társkereső honlapok böngészésekor elküldeni ugyanazt a bemutatkozó levelet mintegy ötven címre. Húsz–huszonöt válasz biztosan érkezik majd, melyekből öt-tíz választ is érdemel, és egy hét alatt biztos, hogy kialakul legalább egy olyan „netkapcsolat”, amely érett a személyes találkozásra. De pontosan ezek a személyes kapcsolatok azok, melyek veszélyt is hordanak magukban: más a hús-vér ember, mint az email alapján elképzelt idea. Legalább tíz korábbi tapasztalata intette arra, hogy ne várjon sokat ezektől a találkozásoktól. Ha összejön egy szép este, már azt is ajándéknak könyvelje el...

Szinte minden izgalom nélkül indult a legújabb találkozóra, Angelika szebb úgysem lehet, sem jobb, mint Zsófi volt. Pár perccel korábban érkezett. A találkahely melletti buszmegállóban egy szőke bombázó állt. A busz jött-ment, de a szőke maradt. „Lehetséges volna ez…” – reménykedett, és nemhiába. A feléje küldött mosoly is több volt, mint bátorító.

Diana négy évvel volt idősebb nála, de ez végképp nem látszódott rajta. Elegáns öltözet, ékszer és smink mértékkel, enyhe parfümillat – mintha egy divatlapból lépett volna elő. Brúnó rögtön elhatározta, hogy mindent bedob. Találka találkát követett, kirándulások, partik. Az ágyban pedig Diana örök tanulságra intette: sosem szabad egy nő nőiességét a kora alapján megítélni! Úgy tűnt, hogy révbe ért(ek) – fél évig. Ám Brúnóban ismét hiányérzet jelentkezett. Dianával a szeretkezés után rendszerint nézték a tévét, majd elaludtak egymás karjaiban. Míg korábban Zsófi Majakovszkijt vagy Adyt szavalt neki, Ibolya a világ vallásaival ismertette meg, Anikóval pedig könyvet olvastak. Dianával azonban ez utóbbit sem lehetett. Hat könyve közül négy szakácskönyv volt, kettő pedig az egészséges életmódról adott tanácsokat.

Aznap Spielberg Mesterséges értelem című filmjét nézték. Brúnót szinte lebilincselte a kis robotfiúból áradó szeretet, és csak a film végén vette észre, hogy Diana már mélyen alszik mellette. Brúnó leírhatatlan késztetést érzett, hogy lássa otthon maradt gyermekeit. Rágyújtott, mire Diana is felébredt. „- Ugye, holnap, ha felkelünk, kimész reggelit venni?” – kérdezte tőle az időközben felébredt nő. „- Nem lehet, hajnalban indulok, Balázs fiamnak névnapja lesz” – válaszolta Brúnó. „- Ideje lassan eldöntened, hogy kik a fontosabbak, a gyermekeid vagy én?” – válaszolta Diana.

Brúnó végignézett Diana gyönyörű testén, majd felállt. „- Biztos, hogy bennem van a defektus, képtelen vagyok egy időtálló kapcsolatra” – gondolta, aztán kézbe vette az autókulcsot. „- Ez nem lehet kérdés, mennem kell” – válaszolta lassan. Hisztériás rohamra számított, de meglepetésben volt része. Diana odalépett hozzá, és megsimította az arcát „- Tudom, és nem jössz vissza. Túl sokat akartam. Sok szerencsét!”

Két perc múlva Brúnó már az autópályán száguldott hazafelé. Azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy Diana szándékosan állította egyértelmű válaszút elé.

4. tanulság: „Ha túlérett egy kapcsolat, ne az összekötő kapcsokat keressük, hanem a méltó szakítás lehetőségét!”



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A NŐ

Oriskó Norbert

Az "Egy vadász naplója" sorozatunk befejező része.

2018.2.19.    4


A vadászat vége

Oriskó Norbert

Avagy a Vörös Tigris barlangjában...

2010.11.23.    1


Mi történt volna, ha...?

Oriskó Norbert

„Mi történt volna akkor, ha...?” Az élet szinte minden területén megfogalmazódik ez a kérdés.

2008.6.25.   


Szeretet és bosszú

Oriskó Norbert

Júlia és Brúnó munkahelyi párkapcsolata zavartalan volt, annak ellenére, hogy volt egy „dupla szépséghibája”.

2008.4.10.   


Beszéd vagy hallgatás

Oriskó Norbert

Gimnazista korában Brúnó irigykedett azon társaira, akik oly könnyedén az ujjuk köré csavarták a lányokat.

2008.2.4.   


Dupla vagy semmi?!

Oriskó Norbert

„Én nem szeretem a felmelegített levest. Ami egyszer jó volt, ugyanaz megismételhetetlen”…

2007.12.12.   

A rovat további cikkei

Az első mellékút

Oriskó Norbert

A munkahelyi kávézások, ebédek melletti tereferék során számos tabunak számító téma előkerül.

2007.9.16.   


Szerelmi sokszög

Oriskó Norbert

Bár Brúnó biztos volt abban, hogy az Angelikával való kapcsolata örökre élete legszebb szerelmi emléke marad, a szakítás mégsem volt gyötrelmes.

2007.5.30.  2   


Ecce homo

Oriskó Norbert

Brúnó tudta, élete legnagyobb szerelmének hitt kapcsolatának vége.

2007.3.11.   


Gellérthegy – Bálint-napra

Oriskó Norbert

Brúnó és Zsófi kapcsolata „tiltott gyümölcs” volt, mindketten tudták, ha folytatják, előbb-utóbb elveszti édes ízét…

2007.2.14.   


Háztűznéző

Oriskó Norbert

Brúnó mellkasa szélesre tágult a büszkeségtől, mikor fia az oltár elé lépett. Remélte, hogy Gáspár „holtomiglan-holtodiglanja” tartósabb lesz, mint az övé volt.

2007.2.3.