Ágytól, asztaltól

Orbán Erika  2009.2.27. 14:56

E havi témánk apropóját az adja, hogy a ma embere mintha nehezebben tolerálná azt, akit élete párjának fogadott.

Nagyszüleim több mint ötven évet éltek le együtt. Nem mondom, hogy viták, veszekedések nélkül, de felneveltek hat gyermeket azokban az időkben, amikor háború, majd hidegháború dúlt az országban. Pedig, az ő korosztályukban a legtöbben nem szerelemből házasodtak, hanem mert a szülők úgy akarták. Kiválasztották a hitük szerint megfelelő férjet vagy feleséget, annak fényében, hogy „föld a földhöz” házasodik. A fiataloknak pedig, tetszett nem tetszett, a szüleik által választottal kellett leélniük az életüket. A válás szinte senkinek nem jutott az eszébe abban a korban.

Azt gondolom, a válás egy folyamat, amely látszólag a szándék megjelenésétől a válás utáni új életvitel kialakulásáig és megszilárdulásáig tart. Lélektani szempontból azonban korábban kezdődik. A legkorábbi döntés még nem a válás mellett, hanem a „házasság ellen” szól. Amikor valamelyik fél úgy dönt, hogy már nem tud több energiát fektetni a kapcsolatba, már „nem éri meg” számára az erőfeszítés, ami a kapcsolati problémák megoldásához kell. Úgy látja, hogy a másik nem partner abban, hogy közösen rendezzék a konfliktusaikat. Érdemes lenne azt is boncolgatni, a ma emberének vajon miért nem éri meg több energiát fektetnie egy kapcsolatba? Nyilván sok sikertelen próbálkozáson túl van már, és nem látja a módját, hogy mit és hogyan lehetne még tenni. A házasságterápiának itt még komoly esélyei lehetnének. A legtöbbször azonban, ha válás folyamata beindul, nem sokkal később megfogalmazódik a válás szándéka is.

A mai válási adatok igen csak elgondolkodtatják az embert, vajon érdemes-e, kell-e házasodni, ha úgyis csak válás lesz a vége... Válás után ott marad egy megtört szívű nő vagy férfi, s ott marad a gyerek, vagy a gyerekek, akik néha arra kényszerülnek, hogy a két ember közül válasszanak, akiket a legjobban szeretnek a világon.

Nem kívánom vissza azt az időt, mikor a szülők szemelték ki gyermekeik számára a férjet, feleséget. Viszont mi, szülők talán tehetnénk azért, hogy gyermekeink jövőbeni élete jobb legyen, hogy az első probléma felmerülésekor ne mindjárt a válás jusson eszébe a két fiatalnak, hanem az, hogy közösen, vállvetve minden könnyebb. A legnehezebb probléma is megfutamodik, ha kellő ellenerővel találkozik.

Vonjuk bele a gyermekeket napi döntéseinkbe, ahol férjünkkel, feleségünkkel éppen azon munkálkodunk, hogyan tudjuk megoldani az aktuális gondokat. Tanítsuk meg őket arra, hogy a párbeszéd a harc helyett sokkal eredményesebb!

Hozzászólások

@

Küldés