Hajnali fél kettő

Póda Csanád 2011.11.6. 7:05

Igen, ilyentájt is íródnak versek..., mi pedig szívesen közöljük rovatunkban.

Hajnali fél kettő

Tiszavirágként indult, s mégis itt vagyok
Lomhán kissé butácska verseket faragó
Elfeledett, megtalált, furcsa hódoló.
Ki nem tudja, mire vár, bár azt tudja, kit,
Csak érez, kitart, remél, néha ragyog
Unalmas hangokkal zenél,
Izgalmas dalokkal mesél,
Várja a csodát, várja azt, akit
Szívből ölelhet, s bújhat hozzá.
Bárcsak az Ég közelebb hozná.

Mesél e hölgy mosolyt és könnyeket,
Mesél múltat, jövőt, szerelmes ihletet,
Szívet fájdít, majd sajátja megszakad
Régi szerelmet, búcsúztat újakat.

Kedves úr - mondja – Ön nem ismer engemet
Hogy gondolja azt, hogy épp én vagyok, kit szeret?
Elmondom, kedves, e képlet könnyen érthető:
A Szív választ, az Ész csak csendes figyelő.
Ha azt kérdi, hogyan: hát könnyen tanulok
Ha azt mondja, mégsem: könnybe fulladok.
Csendesen majd, nem tud Ön semmit,
Ne tessék aggódni, akár egy cseppnyit!

Igen, persze, Magáról sok mindent nem tudok,
Aki a szívében, helyette nem fogok
Űrt kitölteni, hadd mutassak valami mást.
Újat, ismeretlent, pajkosat,
Hátha kedvét leli benne, amolyan játékosat.
Kicsit szúrós, picit édes,
Gyengéd, keserű, negédes,
Az Öné, az enyém, friss és bohó,
S talán, ha hagyja, örökkévaló.
S ha nem, hát az se baj, lényeg a lényeg:
Szeretem Magát, s csak annyit kérek,
Bizonyíthassam, mennyit is érek!

(S ha mégsem lenne az annyi amannyi,
Még mindig az egészet le lehet tagadni!)