Szakadék

Kovács Andrea 2011.6.12. 13:23

Itt a hétvégi vers ideje!

Tudod...

Tudod, sohasem
mondtam még,
de minden imám
csak érted szólt.
Ha hanyatlott a nap,
és láttam
az utolsó sugarat,
azt kívántam,
a fénye legyen
csók a homlokodon.

Tudod, sohasem
mondtam még,
de megbántottál
sokszor.
Ha villámokat
szórt az ég,
a tegnapokat
rontva szét,
azt kívántam,
hogy minden vétket
patyolatra mosson.

És tudod... sohasem
mondtam még,
de csak téged
szerettelek.
Ha feltámadt
a könnyű szellő,
táncos lábú,
titkot rejtő,
azt kívántam,
téged öleljen
két gyenge karom helyett.

Menny

kilégzés
-belégzés.
Vetkőzik a lélek.
Valószínűtlen
gondolatokkal
van teli a levegő.
Fura...
tavasz van.
Talán soha
nem volt még
soha ilyen szép.
Mocorogsz,
cigarettát gyújtasz.
Bárányfelhők
vetnek árnyékot
arcodra.
Füstkarikák
kapaszkodnak
egymásba
kacskán,
billegnek, mint
kikötött csónakok.
A menny magas...
Ölelő kezekre vágysz
s közben a nagy
mindenséget
akarod.
Szem és száj enni kér.
Az ész pedig
egy mozdulattal
inti csendre mindkettőt.

Szakadék

Kimásztak belőlem szándékaim,
s most fedetlen arccal itt vagyok.
Könnyű szívvel vesztegettelek el,
mint földet, mit tengerbe szórhatok.
Ujjaim közt morzsoltalak szét,
formáltalak elveszett napokon át,
mígnem rájöttem, túl mély a szakadék,
s nincs kéz, mi védőn rántana át.