Álmok nélkül

Kabók Zita 2008.1.19. 21:12

Az álom egy bűvös szó, hiszen ha vágyainkat álmoknak tituláljuk, rögtön azt hisszük: soha nem fognak teljesülni.

Nem is csoda, hiszen a környezetünktől többnyire negatív ingerek érnek bennünket álmainkkal kapcsolatban.

Egyfolytában azt próbálják velünk elhitetni, hogy azért álom az álom, mert nem történhet meg. Reggelente hányszor ébredünk azzal, hogy rosszat álmodtunk, és nagyot sóhajtunk, hogy hála az égnek ez csak álom volt! Gyerekként arra tanítanak bennünket, hogy az álmodozás az élet megrontója. Tinédzserként a szerelmes cetlikre azt pingáljuk, hogy az a legszebb álom, amely soha nem teljesül. Aztán gyermekünket minduntalan arra intjük, hogy értelmetlen álmokat kerget és hagyja már abba...

Talán az a bajunk, hogy a legtöbb embernek nincsenek álmai, és nem tudják, hova tartanak. Így aztán biztosan nem fogunk célba érni, hiszen azt sem tudjuk, milyen irányba induljunk el.

Néha nem is vesszük észre, hogy csupán aprócska erőfeszítés kell ahhoz, hogy az álmaink teljesüljenek. Sokszor félünk a kudarcoktól. Sokszor meg sem látjuk: az álmaink már tegnap teljesültek, de mi átléptünk felettük.

Éva 31 éves sikeres és szép üzletasszony. Két év alatt háromszor díjazták fizetésemeléssel kemény munkáját, és négyszer léptették elő. Talpraesett modorával, kreativitásával és alapos tudásával minden kliensét leveszi a lábáról. Számára azonban ez nem jelent semmit, másról álmodozik. Azért reszket, hogy visszakapja élete „hercegét”. Az üzleti partnerei valószínűleg megdöbbennének, ha megtudnák, hogy ő bizony egész karrierjét feladná ex-barátja egyetlen érintéséért – aki pár hete tette ki a szűrét.

Ivett szülei jómódúak, gyönyörű, kétszintes házban élnek, garázsukban három autó, s egy tucat ingatlan is a tulajdonukban van. Anyagi javakra nem vágynak, sőt az összes pénzüket feláldoznak az álmukért, melyre már tíz éve áhítoznak. A csodára, melyben minden virradatkor reménykednek: unokájuk szülessen.

Barbara korán ment férjhez, szórakozni sem tudott igazán. Lacit a helyi kiskocsmában ismerte meg, aki azonnal feleségül vette a takarosnak látszó kisasszonyt. Barbara esténként a tűzhely lángjai felett jogi karrierről álmodik. Gondolataiban tűsarkú cipőben, fekete kosztümben siet fel a márványlépcsőn, aktatáska a kezében, haja kivasalva. Később a tárgyalószobába képzeli magát, miközben két gyermekét altatja a karjában ringatva. Nagyot sóhajtva nyom egy-egy puszit az arcukra, aztán bebújik horkoló férje mellé...

Kovácséknál esténként hangos a ház. Marika és férje szokásukhoz híven a pohár fenekére néztek. Ilyenkor mindig a fiuk, Tamás a hibás. Tamás tedd ide ezt, Tamás tedd oda azt, Tamás már megint rossz jegyet hoztál, nesze neked te rossz gyerek, csattan a szíj a fenéken. A szomszédok döbbenten hallgatóznak. Szegény Tomi fiú nem tehet arról, hogy szülei minden pénzüket elisszák, neki meg egy rendes szobája vagy íróasztala sincs, ahol tanulhatna.

Ha Éva és Barbara szerepet cserélhetne, Éva valószínűleg a mennyországban érezné magát a fazekak közelében, a férje mellett, gyermekeivel az ölében. Barbara pedig kétségtelenül boldogan sietne reggel nyolcra az irodába. Kovácséknak látszólag nem lenne probléma, ha nem lenne családjuk, hiszen számukra Tamás csak bajt okoz, és mindig útban van. Legalább több pénz jutna a kocsmára. Ivett szüleinek álma teljesülne, ha teljes vagyonuk feláldozása árán születne egy kisunokájuk.

Ezek az emberek azonban soha nem próbálhatják ki, hogy más bőrébe bújva boldogabbak lennének-e? Valószínűleg nem. Hiszen mindig elégedetlenek maradnának. Ha családban élnének, függetlenek akarnának lenni. Ha álommunkahelyük lenne, ők egy partnerről álmodoznának vagy fordítva. Ha vagyonosak lennének akkor azt biztosan valami olyanra cserélnék el, ami szellemi értékkel bír.

Talán azért kerültek ilyen helyzetbe, mert nekik soha nem voltak saját álmaik. Mert ők arra mentek, amerre a sors sodorta őket: a céltalanság útján, vagy a család, tanárok, rokonok vagy barátok által kijelölt úton. De soha nem azon, amelyiken ők akartak menni. Hiszen mit ér egy jogász, ha nem lelkiismeretesen végzi a munkáját? Mit ér a vagyon, ha az értéke számunkra hasznavehetetlen? Mit ér a párkapcsolat, ha mi szabadságra vágyunk? És mit ér a szabadság, ha a párkapcsolat korlátai után áhítozunk?

Az élet egy egység, olyan, mint egy torta. Kinek nagyobb szelet jut belőle, kinek kisebb. Kinek szélesebb, kinek keskenyebb. De a torta minden egyes szelete ugyanolyan finom, legyen rajta akár egy szem eper, vagy több kis csokigolyó. Csak rajtunk múlik, mennyire tudunk örülni, és hogyan ízlelgetjük a mi szeletünket.

Azt meg, hogy mi rendeltük-e a pincértől, vagy az élet szabta ki ránk, csakis rajtunk múlik!