Miben hiszünk?

Kabók Zita 2012.1.23. 5:47

Ma már akármilyen eszmében és vallásban hihetünk. Többségünk hisz is valamiben.

Ki önmagában, ki Istenben, ki az álmaiban, jóslatokban, asztrológiában, emberfeletti erőkben vagy akár a világvégében.

Az biztos, hogy ha valamiben hiszünk, a hit átsegíthet bennünket a nehéz időszakokon, vagy akár célunk elérésében is. A hittel erősebbnek, kitartóbbnak érezhetjük magunkat és a tudat, hogy tőlünk magasabb rendű energiák vagy isteni lények vigyáznak ránk, megkönnyítheti az életünket vagy csökkentheti a félelmeinket. Valószínűleg sokan hallottunk már a jól ismert Titokról, melynek az eszméje a vonzás törvényére alapul. A Titok szerint a gondolataink és a pozitív érzéseink határozzák meg a sikereinket.

Tapasztalataim szerint az akarat, kitartás és türelem mindig eredményre vezetnek. Több olyan eset is megtörtént velem, amely ezt alátámasztja. Azt gondolom, hogy csak akkor lehetünk valamiben igazán sikeresek, ha igazán akarjuk, teljesen a célra koncentrálunk, és mindent megteszünk érte. Én ebben hiszek. Ez azonban magától értetődő és a Titok könyv elolvasására sincs hozzá szükség.

Az élet minden területén célokat kitűzni és ehhez kötődő döntéseket hozni a legnehezebb. Azonban ha nem tudjuk „miért” élünk, lehetetlen elérni azokat. Azt mondják álmodozás az élet megrontója, pedig minél többet álmodozunk valamiről, annál valószínűbb, hogy egyszer majd elérjük azt.

Két évvel ezelőtt a munkahelyi csapatunk egy elismert szakmai díjat nyert. A neves díjátadó gálán azonban csak két ember vehetett részt, és a neveket egy kalapból húzták ki. Minden vágyam az volt, hogy én is ott lehessek, mert úgy gondoltam, soha többé nem lesz ilyen alkalmam. Sajnos azonban nem az én nevem került a résztvevők közé. Azonban nem adtam fel: másról sem tudtam beszélni csak a gáláról, és még mindig minden vágyam az volt, hogy ott lehessek. Bármit megtettem volna, annyira fontos volt számomra, hogy részt vegyek rajta. Eljött a nagy nap. Délután volt a gálaosztó, és én még mindig reménykedtem, hogy valami történni fog. Tizenegy órákkor egy email landolt a főnököm postaládájában, hogy nem tudnék-e mégis részt venni a gálaosztón, mert kiesett valaki. Mondanom sem kell, hogy mi volt a válaszom!

Ugyanígy történt az egyik interjúmon is. Nagyon szerettem volna megkapni egy bizonyos munkát, legnagyobb sajnálatomra azonban az interjú időpontját épp a szabadságom idejére tűzték ki. Nem tudtam, mit tegyek, hiszen nemcsak pénzembe került, hogy a repülőjegyemet megváltoztassam, hanem féltem is, hogy mit fognak gondolni rólam, ha mindezek után mégsem kapom meg az állást. Tapasztalat híján gyenge kandidátusnak éreztem magam, így nem tudtam megéri-e az egész. Tudtam, hogy az egyik menedzser, aki a jelölteket választotta látta mindenki életrajzát. Az járt az eszemben, ha megkérdezném, ő biztosan meg tudná mondani, van-e esélyem. Ez azonban lehetetlen volt. Pár napig ezen rágódtam, mígnem arról álmodtam, hogy beszéltem a menedzserrel, aki azt tanácsolta maradjak. Reggel rögtön elintéztem a szabadságom elhalasztását és részt vettem a meghallgatáson. Végül a munkát is megkaptam – mindenki nagy meglepetésére.

Azonban a történek ellenkezője is megtörtént már velem. Ha valamit nem szeretnénk igazán, kétségeink vannak, általában nem is sikerül. Szerettem volna letenni egy vizsgát, mely nem kötődött egyenesen a munkámhoz, de úgy gondoltam, a jövőben még hasznát vehetem. Kínnal készültem rá, bár becsületesen, de úgy éreztem, semmi sem megy a fejembe. Nem is voltam benne biztos, hogy elmegyek vizsgázni. Végül mégiscsak rászántam magam, azonban nem csináltam meg. Nem meglepő, hogy nem is voltam szomorú miatta.

Amit nagyon szeretnénk, azt előbb-utóbb biztosan elérjük. Persze, nem várhatjuk, hogy majd minden az ölünkbe hullik. Az álmainkért vállalni, kitartóan harcolni kell, hinni önmagunkban, és abban, hogy sikerülni fog.

Én ebben hiszek.