Korkérdés


Dráfi Emese  2009.7.24. 8:13

– Segíts, kérlek, már tényleg nem értem a nőket! – írta minap az egyik „netes” barátom.

– De hát mi a gond? – kérdeztem.
Gábor közölte: nem bízik a barátnőjében, és erre minden oka megvan. A majdnem két hónapja tartó szerelem után Panni kínkeservesen kinyögte, hogy ő valójában nem is negyvenéves, hanem ötven.

Ajaj, gondoltam, hogy fogom én ezt elmagyarázni...?! Mármint, hogy vannak nők, akik számára ez érzékeny kérdés, s a legtöbbször nem is vallják be, hány évesek. Hogy bizonyos kor után inkább mélyen hallgatnak a témáról. Ez egy ilyen „női dolog”.

Azt hiszem, sosem tennék ilyet, hiszen nem a biológiai kor számít. De ez csak az én szubjektív véleményem. És valójában ötvenéves sem voltam még.
Mindezek ellenére sajnos igazat kellett adnom a barátomnak. Érthetően megingott. Panni nem volt őszinte, és ezzel nem is tudja, mekkora lavinát indított el Gáborban. A férfi bizalmatlan lett, állandóan tesztelte, figyelte, leste barátnője mondatait, cselekedeteit. Elkezdett kutakodni utána. Még attól sem riadt vissza, hogy egy este megkérjen, nézzem már meg, rajta van-e még Panni a társkeresőn, és levelezik-e másokkal is... Mert megegyeztek, ha komolyra fordul a dolog kettőjük között, mindketten törlik az adatlapjaikat onnan.

Hogy rajta volt-e mégis? Legyen ez az én titkom!

Sok-sok beszélgetés kellett hozzá, hogy meggyőzzem barátomat: a bizalmatlanságból eredő állandó „tesztelésnek” semmi értelme. Erre nem lehet alapozni egy kapcsolatot, egy szerelmet.

Mi lehet ennek a történetnek a tanulsága? Talán az, mennyi munkájába kerül majd Panninak újra elültetni a bizalom magjait Gáborban?

Szerintem, mi nők nagyon jól tudjuk, mennyibe...



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Könnyeim

Madarász Ildikó

Nem sírtam több, mint húsz éve!

2009.7.31.   


Harmadik esély

Póda Erzsébet

Nagymamám gyakran mesélte el nekem a farkast kiáltó fiú történetét.

2009.7.30.   


Kapaszkodók

Kovács Márta

Biztos vagyok benne, hogy mindegyikünk maga mögött tudhat kisebb-nagyobb csalódásokat...

2009.7.28.   


Bizakodás

Fodor Tekla

Szorongva ült a váróteremben és lassan kortyolgatta kihűlt kávéját.

2009.7.27.   


Hittem vala…

Nagy Erika

Bíztam, ó én nagyon bíztam az emberekben, naivan arra gondolva, hogy mindenki jó és becsületes.

2009.7.21.   


Kiben (ne) bízzunk meg?

Révész Enikő

Vannak emberek, akiket nagyon hamar a bizalmunkba fogadunk, másokat viszont nem.

2009.7.19.   

A rovat további cikkei

Eljátszott bizalom

Jády Mónika

Van úgy, hogy az embernek megelőlegezik a bizalmat. Ha aztán csalódást okoz, nem mindig kap még egy esélyt…

2009.7.15.   


Merjünk bízni?

Puha Andrea

– Bízhatsz bennem! – mondta nekem egy fiú.

2009.7.13.   


A bizalom meggyógyít

Kabók Zita

Munkám során az első aranyszabály, amit rögtön meg kellett tanulnom, hogy soha senki munkájában nem szabad megbíznom.

2009.7.6.  1