Húsz gyógyító ötlet


Dr. Tóth Erzsébet, orvos  2005.10.4. 9:25

Az allergiakezeléssel kapcsolatban fontos megjegyeznünk: a megoldás abban rejlik, hogy harmóniában legyünk a természettel.

Természetesen a gyomnövények, allergiás fűfajták irtása egy időre javít a helyzeten, de a gyógyulás eredménye az emberi szervezet normális reakcióképességének kialakításában illetve megtartásában van.

Az allergia kezelése nehéz feladat a természetgyógyász számára is. A beteg számára pedig még komolyabb megbirkózni vele, ugyanis nagyon türelmesnek kell lennie, nem szabad feladni az első sikertelenségeknél! Kitartónak kell lennie, mert ha végighalad a kijelölt úton, a végén biztos eredmény várja. Ez az eredmény pedig nemcsak az allergiás betegség megszűnésével jár, hanem távlatokban sokat segíthet később is más, esetleg daganatos betegségek megelőzésében.

Az alábbiakban jó tanácsokat sorolunk fel az allergiabetegeknek. Nem szükséges, sőt egyben stresszhelyzetet is teremthet, ha mindent egy csapásra akarunk megváltoztatni. A tanácsok elolvasása után gondolkodjunk el, próbáljuk elsajátítani a helyes táplálkozás alapjait, hiszen az emésztés befolyással van az allergia kialakulására. A táplálkozás fontos része az étel elkészítése, a kellemes környezetben való táplálkozás, és nem utolsó sorban az alapos rágás. Fogyasszunk minél több bioélelmiszert!

Tehát miben segíthet a természetgyógyászat? Íme húsz gyógyító ötlet.

--Ajánlatos a természetgyógyász étrendi tanácsokat megfogadni. Ezek arra összpontosítanak, hogy kiegyensúlyozzák az immunrendszert, megszüntessék az ún. keresztezett reakciókat, és rendbe tegyék az emésztőrendszerünket.

--Ajánlott a nagyobb adat vitaminpótlás A-, B-, C-, E-vitaminokból. Ha kell injekció formájában vagy természetes alapú vitaminkészítmények, frissen préselt idénygyümölcs- és zöldséglevek fogyasztásával.

--Az ásványi anyagok közül kiemelt fontosságú a cink, szelén, de főleg a kalcium és magnézium hiányának pótlása (forrás: olajos magvak, tejtermékek, hüvelyesek)

--A többszörösen telítetlen zsírsavak önmagukban is képesek csökkentetni a túlzott reakciót (EPA, halolaj, más növényi olajok)

--Segítsük az immunrendszert, hogy megszabaduljon a fölhalmozódott méreganyagoktól – mégpedig sok folyadékivással. Naponta legalább 2,5-3 liter jó minőségű folyadék elfogyasztásával. (Például immunerősítő tea, frissen préselt, hígított gyümölcs- vagy zöldséglé, felforralt és kihűtött ásványvíz.) Továbbá szezon előtt végezhetünk 7-10 napos léböjt kúrát, gyümölcs- vagy zöldségdiétát. Hasznos a Mayr-kúra is.

--Amennyiben felmerül az emésztés tökéletlen működésének gyanúja, késedelem nélkül javítsunk rajta. Ajánlott a rostdús táplálkozás és a bélbaktériumok rendben tartása, esetleg kandidózis likvidálása. (Az utóbbit inkább allergia mentes időben végezzük.)

--Ha hozzáférhető, alkalmazhatunk bélmosást.

--A kezelések egyik kivételesen hatékony formája a biorezonancia-kezelés. Percek alatti allergénszűrést, a szervezet kóros allergiás kódjainak kioltását, tartós és energetikai rendszer felállítását teszi lehetővé.

--Sajátvér-terápia – a vénából vett vért az izomba adjuk vissza, esetleg valamilyen szer hozzáadásával, amelynek hatására az immunrendszer aktiválódik, áthangolódik, egyensúlya ismét helyreáll.

--Bőringerek alkalmazása – pl. a köpölyözés stb. -- aktiválják az immunrendszert, meggyorsítják a salakanyagok eltávolítását.

--Homeopátia alkalmazása -- főleg pollenekből és toxikus ágensekből készített gyógyszerek alkalmazása -- célja az immunrendszer kiegyensúlyozása.

--Hiposzenzibilálás -- ez az egyedüli természetes módszer, melyet a hagyományos orvoslás is alkalmaz és sokszor nagyon jó eredménnyel.

--Ökológiai tényezők kiiktatása: az immunrendszer túlerőltetésének megszüntetése.

--Neurálterápia – krónikus gócok kiiktatása (pl. hegek, törések, gyulladt fogak, mandulák eltávolítása.)

--Táplálék-kiegészítők szedése – echinácea-cseppek, fokhagyma vagy kivonata, búza vagy árpafű tabletta, metionin 3x naponta.

--Immunerősítő teák fogyasztása (pl. legyezőfű, kamilla, hárs, citromfű, sédkenderfű, körömvirág, izlandi zuzmó, bodza.)

--Főleg a szezon előtti időben ajánlott a pollenallergiásoknak a virágpor vagy a leggyakrabban előforduló polleneket tartalmazó kapszula szedése (Pollinose S, Pascallerg tbl. Allergie-Injektopas inj.)

--Bach virágterápia alkalmazása: hasonló a homeopátiás kezeléshez, az alkotórészek egyenként állíthatók össze. (A leggyakrabban a vadalma és rezgőnyár virágának alkalmazása eredményes.)

--Azoknál az egyéneknél, akiknél a vérkép indokolja, vénacsapolás végezhető (hetente 1-2 alkalommal 100-150 ml).

--Napfény allergiánál p-aminobenzesav szedése, tabletta formájában, 2x naponta ajánlott.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Allergia és természetgyógyászat

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

Minden allergiás reakció az immunrendszer védekező mechanizmusainak túlzott megnyilvánulása.

2018.4.11.    5


Mit tehetünk immunrendszerünk érdekében? (3)

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

Az immunrendszeri problémák természetgyógyászati kezelése (asztma).

2012.5.28.    2


Mit tehetünk immunrendszerünk érdekében? (2)

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

Bár sok múlik azon, milyen sajátosságokat örököltünk, mégis sokat tehetünk saját magunk védelmében.

2012.4.25.    5


Az allergia a természetgyógyászat szemszögéből (1)

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

Minden allergiás reakció az immunrendszer védekező mechanizmusainak túlzott megnyilvánulása.

2012.4.12.   


Ekcémás betegeknek

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

Az alábbiakban néhány életmód-változtatási tanácsot ajánlunk az ekcémás betegek figyelmébe.

2006.3.28.  1   


Allergia-tanácsadó

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

Az alábbiakban néhány allergia-okozót ismertetünk, és jó tanácsokkal szolgálunk az allergiabetegeknek.

2005.8.4.   

A rovat további cikkei

E-cigaretta

Az elektromos cigi e-liquidjének szerepe és összetétele

2018.9.5.   


Krónikus fáradtság (2.)

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

Mikor kell a fáradtsággal, mint betegség-tünettel foglalkozni?

2018.4.24.    17


Krónikus fáradtság (1.)

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

Biztos vagyok benne, hogy a fáradtság érzését mindenki ismeri.

2018.4.3.    22


A pajzsmirigy és betegségei

Dr. Tóth Erzsébet, orvos

A pajzsmirigy a belső elválasztású mirigyek közé tartozik.

2018.3.9.    7


Majdnem csodaszer

Faar Ida

Többnyire csodaszerként emlegeti az aloe verát. Ha nem is az, rendkívüli hatásai vitathatatlanok.

2018.2.12.    2


Házi praktikák

Rajczi Viktória

Immunerősítésre és a meghűléses betegségek lerövidítésére.

2017.11.21.    22