Következő megálló: a Valóság

Halász Kata 2011.12.2. 6:36

Minden egyes nap a megszokott rutinnal kezdődik és végződik.

Zavaró órazaj, hideg a padló, még hidegebb a víz az arcodon. Felcsavarod a fűtést, érzed a kávé illatát, kiveszed a tejet a hűtőajtóból. Unalmas reggeli tévéműsor. Miért nem működik a rádió, miért nézel ki ilyen szarul, mi történt éjszaka a hajaddal? Már a villamoson kapaszkodsz, amikor felébredsz, a Blahán monoton embertömeg. Munka, munka, idegesít a kolléganőd, munka, ebéd, míting, munka, fél öt, rohansz a villamoshoz-buszhoz-metróhoz. Leírni is fárasztó, nem folytatom hát.

Egész eddigi életedben azért tanultál, hogy jó munkád legyen. Aztán csak később derül ki, hogy ez hólapátolás, futószalag mellett töltöd életed minden egyes hetének öt napját. Hajtod a mókuskereket, néha felmész fészbukra, nehogy lemaradj a valóságról. Beállítod a mauríciuszi tengerpartot háttérképnek, olvastad, hogy így kell bevonzani a jót, azt a valóságot, amire vágysz. Felhívod az anyádat, nem még mindig nem lesz unoka, majd, talán egyszer. Lehet, hogy soha, nem fogsz azért szülni, hogy jobban belesimulj a háttérbe, hogy ne legyen rajtad semmilyen zavaró göcsört, hiba, csorba. A Nem Érdekelnek Mások Elvárásai Mozgalom éllovasának hiszed magad, közben pedig a magánéleted, a munkád, a párkapcsolatod mind-mind ennek ellenkezőjét ordítják. Kutyád is van? Tudtam! Patkányod is van? Még jobb!

Átlátszó vagy. Nem tejüvegszerűen, hanem mint a frissen tisztított, ragyogó, gyémántfényű irodaház ablak. Te fényesítetted ilyenre, izzadó homlokkal, egyre vörösebb arccal, miközben egyre kevésbé érzed a valóság szagát. Te akartad, miért nem örülsz?

Kell ez neked? Naugye, hogy nem. De attól, hogy befested a hajad hupililára és füvet szívsz, nem fogsz közelebb állni a rebellis aspektushoz, amire titokban vágysz. Pedig nem is vagy olyan. Tulajdonképpen szeretsz beilleszkedni, nem kívül állni. Rossz, amikor rád bámulnak, hisztérikusan ellenőrzöd a tükörképedet a megálló üvegfalában, a parkoló autók ablakában. Miért bámult meg ez a nő is? Ja, igen, rózsaszín a hajad. Francba, nem kell ez neked!

Ülsz a metrón, Coelho-t olvasol, a tömegkultúra Marquezét, Starbucks kávét iszol, ami nem is ízlik, de legalább drága, barna a hajad, vörös a körmöd, azt gondolod elégedetten, hogy a te valóságod valóságosabb másokénál, az átlagnál (fitymáló hanghordozás). Pedig pont ezzel rúgod magad vissza az megfelelés göcsörtmentes hátterébe.

Beilleszkedtél, gratulálok. Pesszimista vagy, cinikus, negatív, a kelet-európai valóságnak megfelelően. Te nyertél.

De mit is?