Ne általánosítsunk!

Kozma Eszter  2015.9.3. 1:24

Szinte az anyatejjel szívjuk magunkba az előítéleteket, olyan hamar formáljuk őket a személyiségünk részévé, mintha már velünk születtek volna.

Előítéleteket támasztunk valakivel szemben a származása, a szexuális identitása, de akár a szeme színe, az öltözködése miatt, vagy, mert hasonlít egy ellenségünkre. Ha valakit meglátunk, máris előzetes feltételezéseket alkotunk róla, ami noha elharapódzva szélsőséges, agresszív tettekre sarkall sokakat, kis mértékben önvédelmi mechanizmus, annak pedig nem is rossz. A pozitív vagy negatív előítéleteink segítenek felmérni élethelyzeteket, meggátolhatnak későbbi rossz vagy kifejezetten jó döntések meghozatalában.


Lássunk azért egy pozitív és negatív példát is az előítéletek egyik legnagyobb elszenvedő csoportján, a hajléktalanokon. Egy jó ismerősöm annyira mentes az előítéletektől, annyira nem fél, hogy egyszer több hajléktalant kért meg, hogy ételért cserébe segítsenek a költözködésben. Hogy pontosan miért nem figyelt, az nem világos máig, de az összes készpénzét és pénzzé tehető tárgyát ellopták. Ezzel szemben ott van egy lakóközösség Budapesten, akik egy hajléktalan férfinak adtak helyet a házban, hogy cserébe elvégezze a ház körüli munkákat. Ez már jó egy éve történt, és máig nem hallottam, hogy visszaélt volna a bizalmukkal, a segítséggel. Számomra azt is fantasztikus látni, hogy egyre több civilszervezet áll ki a kirekesztés és az ebből fakadó gyűlöletbűntények ellen.

Pont, ahogy a cikkemen gondolkoztam, megjelent egy hír, amely tökéletes kiindulópontot szolgáltatott számomra, noha épp az egészen apró, már-már nevetséges előítéletekkel szerettem volna foglalkozni. Ez a hír pedig arról a pesterzsébeti tanítónőről szól aki, az egyik média szerint, náci viccekkel szórakoztatott a facebook oldalán. Megdöbbentő az a fajta primitív és embertelen hozzáállás, amit ő képvisel. Úgy gondolom, tökéletes példa arra – és pont egy értelmiségitől (?), akitől talán kevésbé várnánk –, hogy mi történik, ha nem próbálunk meg megismerkedni más emberek helyzetével, kultúrájával. Félünk az idegentől és emiatt saját életünk keserűségét ilyen visszatetsző módon zúdítjuk olyanokra, akiknek igen kevés közvetlen hatása van a mindennapjainkra.

Igen, engem is idegesít, ha zenét bömböltető és még e mellett üvöltöző alakokat látok a buszon, de ők már egyre kevésbé a roma fiatalok – ez a jelenség kezd közkultúrává válni Magyarországon. Ez ellen kéne tenni. Engem is zavar, ha a délutáni műszakomra igyekezve tetterős férfiakat látok sörözni a nap közepén, de ők se mind cigány származásúak. Ha nem látnám azokat az ismerőseimet, akik romaként tanulni és a társadalom (európai értelemben véve) megbecsült tagjává akarnak válni, segítve a következő generációk hasonló fejlődését, hanem vadul cigányoznék, akkor a tényeknek mondanék ellent. A lehetőséget sem adnám meg arra, hogy változás legyen a kultúrában. Ha nem barátkoznék a legjobb barátommal, aki homoszexuális, az egyik legfantasztikusabb személyiségtől szakítanám el magam, akit megismerhettem.

A sort még folytathatnám a végtelenségig, eljutva az egészen apró dolgokig is. Mindenesetre nem arra szeretném felhívni az emberek figyelmét, hogy vessünk el minden előítéletet. Mindenkinek megvan a joga a véleményéhez! De bátran olvassunk utána, ismerkedjünk, tájékozódjunk, mielőtt valakiről csak azért, mert más, mint mi, elutasító, sőt akár a végletekig agresszív véleményt formálunk.

Ne általánosítsunk! Minden ember egy külön személyiség, ezt a legfontosabb mindig szem előtt tartani.

Hozzászólások

@

Küldés