A szerelem mulandóságáról
Aki szerelmes, eufórikus állapotban van.
Postás Juli énekelte:
„A szívemet, ha kivehetném, A szekrényembe betehetném…
Átkötve sok színes, szalaggal. Lezárnám hétszeres lakattal.
Hogy több fájdalmat ne fakasszon! Más lennék, mint a többi asszony!
Nem kéne tőled többé félni… De jó lenne szív nélkül élni!
Feltételezhetően többségünk érezte már ezt a fájdalmasan sajgó érzést. Nem könnyű dolog szerelmesnek lenni! Van, aki szárnyal, akinek minden sokkal jobban megy, ha ebben az eufórikus állapotban van. De ahogy telik az idő, néha ránk tör a kétely: vajon szeret-e még? Ha igen, miért nincs többet velem?
Egy nyári, csodaszép esküvőn a pap a következőt idézte: „Nehéz szeretni okosan, józanul. Szeretni sajnos senki nem tanul…” Azóta is a fülemben csengnek ezek a szavak, mert annyi mindent tanítanak nekünk, de a legalapvetőbbet: az okos szeretetet nem. Hogyan szerezzük be mégis? Néhány jó könyvet és tanfolyamot leszámítva sajnos csak magunkra és a környezetünkre hagyatkozhatunk. Hosszú évek fájdalmas tapasztalati gazdagíthatnak bennünket, és ha szerencsénk van, mindegyikből megtanulunk valamit, és megpróbáljuk nem elkövetni ugyanazokat a hibákat. Az is igaz, hogy az előttünk álló családmodellt nehéz átlépni.. De ha legalább azt tudjuk, mit szeretnénk másképp tenni, mint a szüleink (aztán ehhez próbáljuk tartani magunkat), már félig nyert ügyünk van.
Lángolás nélkül egyetlen kapcsolatot sem tudok elképzelni – Müller Péter erről másként vélekedik. Pont az elégés miatt. Nekem a szerelem kialakulásában soha nem sikerült az ésszerűséget figyelembe vennem. Müller szerint a szerelem nem múlik el. Szerintem, halandó asszony szerint, bizony jelentősen megkopik. Ez nem feltétlenül baj, de azért jó lenne megtartani a kezdeti érzést… Viszont, ha a gyerekeket nézzük, akkor talán mégis van oka, hogy az érzés fakul. Talán nem is lehet másként. Ha ma is úgy lángolnék a páromért, mint az elején, akkor nem tudnék másra koncentrálni – sem a gyerekekre, sem a háztartásra. Ez nem azt jelenti, hogy nem törődöm vele, csak azt, hogy kevesebb energiám és időm marad rá.
Talán, ha a gyerekek már nem igénylik ennyire a törődést és foglalkozást, újra vissza lehet csempészni valamit a kezdeti izgalmakból. Azt gondolom, hogy „csak úgy” nem lehet együtt élni. Nem megy magától a kapcsolat – pedig milyen kényelmes volna --, rengeteg erőfeszítésbe kerül. A mondatok megfogalmazásától kezdve a másik szabadságának meghagyásán át a bosszantó dolgok tolerálásán keresztül, rengeteg buktatót kell végigélnünk.
Nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, a határt, ahol még nem avatkozom bele durván a másik életébe, de érvényt szerzek a saját elképzeléseimnek, hobbimnak, stb. Kemény küzdelem ez! És hát a hozzánk legközelebb állótól esik legrosszabbul egy durva mondat, vagy az oda nem figyelés, vagy a beszűkülés, vagy a dicséret hiánya… De, ha mindegyik fél tudatában van annak, hogy milyen törékeny egy kapcsolat és mindketten fenn akarják tartani, általában megtérül a befektetett energia és idő. Más kérdés, ha csak az egyik töri magát, sajnos ez előbb utóbb zsákutcába visz.
Persze a kapcsolathoz két felnőtt (a szó igazi értelmében), felelősség-teljes ember kell. (Néha azt gondolom, hogy a férfiak nem nőnek fel soha. Részben ezért olyan nehéz a házasságot/élettársi kapcsolatot évtizedekig megőrizni. Mert ha csak azt látja a férj, hogy amikor este fáradtan haza ér, akkor vacsora után kezdődik a gyerekek fürdetése, mesélés, altatás és ő meg „sehol sincs”, az baj, és előbb utóbb még nagyobb baj lesz belőle. Pedig a napi őrülethez képest egy gyermek igazi felüdülést jelenthetne számára is. A gyereknevelés van olyan nehéz feladat, mint egy nyolcórás műszak (ráadásul ennek a műszaknak nincs vége). Tehát csakis kölcsönösen, egymás igényeit és munkáját tiszteletben tartva mehet tovább ilyenkor az élet. Nem beszélve arról, hogy a helyzet is megváltozik a baba érkezésével: a nő bizonyos kiszolgáltatottá – és anyagilag függővé válik a férjétől. Az egyik legnagyobb próbatétele a szerelemnek, a kapcsolatnak.
A másik oka lehet a szerelem múlásának – hogy fordított sorrendben haladjak – maga az összeköltözés. Addig ugyanis többnyire mindenki a legjobb felét mutatta. Viszont, ha az ember együtt kel, együtt fekszik, együtt eszik valakivel, akkor már nem igen lehet eltitkolni dolgokat. Kiderülhet, milyen idegesítő, ha a másik horkol, vagy éjszakába nyúlóan tévézik, vagy nem az ő ízlése szerint főz. Bár apróságnak tűnnek, mégis nagyon fontosak ezek a kérdések, feltétlenül beszélni kell róluk! Beszélni, beszélgetni! Jó esetben a partner legalább egy kicsit alkalmazkodó képes és próbál valamit változtatni.
Elmúlik-e a szerelem? Van hogy igen, de olyan ritka eset is, hogy nem. Ha mégis, akkor részben a fentebb felsoroltak miatt, és mert ma már alig-alig tolerálunk valamit, ami a mi elképzelésünktől eltér. A nehéz helyzetben megbénulunk, és a legegyszerűbb megoldást választjuk: feladjuk. Felrúgjuk a kapcsolatot, pedig lehet, hogy egy kis türelem és idő átsegítene bennünket a krízisen.
Persze azt is tudni/érezni kell, ha tényleg és végérvényesen nincs tovább. Talán ez még az előbbinél is nagyobb lecke. Elengedni valakit, akit szeretünk, vagy csak szerettünk, igazán emberpróbáló feladat.
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Meddig tart a szerelem?
Mikor elnézem az ismerősök kusza családi és szerelmi kapcsolatait, hajlamos vagyok elismerni a regényekből és filmekből ismert házasságközvetítés előnyeit.
2007.9.25.
Házasság és autonómia
A szerelem az oka mindennek. Mert olyan különleges érzés, hogy az ember egész életében erre vágyik.
2007.9.12.