Hív a múlt


Filó Péter  2009.11.27. 5:35

Az emlékezés számomra mindig fontos cselekedet volt.

Talán néha túl sokat vagyok a múltamban, és túl keveset figyelek az előttem lévő dolgokra. De nekem kell az összes emlékem! Figyelmeztetnek, hogy többet azt a hibát ne kövessem el, és elringatnak esténként, ha édes álmokra vágyom. Valahogy úgy képzelem, hogy az emlékeink a tapasztalataink. Tapasztalatok nélkül pedig semmit nem ér az élet. Azt tudom csak javasolni: őrizzük meg az emlékeinket!

Az idő majd eldönti, mire kell figyelnünk: kiválogatja az emlékek közül azt, amire szükség van és eldobja a feleslegeseket. Az elme képes erre, mint amikor kinyitunk egy fiókot és kihullnak belőle az évek óta felhalmozott papírok.

Én soha nem voltam rendszeres ember, ezért ez velem gyakran előfordul. A papírok között találok fényképeket, leveleket, feljegyzéseket, sok-sok apró emléket, amire úgy gondoltam, hogy egyszer majd szükségem lesz. Aztán már néhány év távlatából a kukába kerülnek, mivel csak foglalják a helyet, és már nem is tűnek olyan fontosnak. Fel is rémlett előttem egy idézet: „Jövőnket csak akkor mérhetjük fel tisztán és bölcsen, ha ismerjük az utat, ami a jelenig elvezetett.” Sajnos nem emlékszem a szerzőjére és lusta vagyok utána nézni. A lényeg, hogy a gimnáziumban az osztályfőnököm rakta fel ezt az idézetet a falra, mikor még elsősök voltunk. Megmaradt bennem, de az értelmét csak később kezdtem felfedezni.

Így van ez: a fontos dolgok mindig felbukkannak az emlékezetünkből, amikor szükség van rájuk. Mindennek megvan az oka, és ideje.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Nagymama

Mészáros Angelika

Szaladnak az évek, olyannyira, hogy csak ilyenkor, a halottak napja táján tudatosítom, milyen gyorsan is...

2023.10.30.  2   


Az élet röpke pillanat

Varga Gréta

„És aztán pendül már a szál. Az óra körbe-körbe jár.”

2009.11.28.   


Ív

Madarász Ildikó

Csak egy pillanat volt meglátni. Láttam, miközben nem láttam. A botom pont bokán ütötte. Ő felkiáltott, én felkiáltottam.

2009.11.26.   


Emlékeink

Molnár Miriam

Az emberi emlékezet érdekes dolgokat tud művelni.

2009.11.25.   


Amilyenek vagyunk

Póda Erzsébet

Sokszor váratlanul törnek az emberre: az utazás monoton percei alatt, este lefekvés előtt, akár munka közben, vagy csak úgy...

2009.11.14.  2   


Az emlékezés lángja

Nagy Erika

Senki sem dicsekszik vele, de valószínűleg sokan tudnának említeni legalább egy esetet, amikor az a bizonyos makarenkói pofon elcsattant az iskolában.

2009.11.10.   

A rovat további cikkei

Kórházi emlék

Puha Andrea

Sötét volt a folyosó. Csak a végén láttam fehér foltokat.

2009.11.23.  4   


Emléksorozat

Fodor Tekla

A gyerekkortól felnőttkorig...

2009.11.6.  3   


Csak a szépre…

Angyal Sándor

Emlékszem, fogtuk egymás kezét és szépen haladtunk a többiek után...

2009.11.5.  16   


Élet és halál

Dráfi Emese

Vajon mi lesz velük? Azokkal, akik meghaltak. Sajnálják-e, hogy el kell menniük, és hogy itt kell hagyni mindent...

2009.11.2.