Néha értelem, és sok érzelem

Robert H.Raven  2009.7.9. 4:34

Nemrég a kedvenc kávézómba ücsörögtem egy lusta, délutáni olvasgatás alkalmával.

Igazából otthon is olvashatnék, de szeretek nyilvános helyeken üldögélni, ha másért nem, hát azért, mert kimozdulok otthonról. A mellettem lévő asztalnál egy „pár-jelölt” üldögélt. Először csak elkaptam pár foszlányt a beszélgetésükből, aztán már tudatosan füleltem.

Általános, első randevús beszélgetés volt, tele logisztikai dolgokkal – érdeklődési kör, régi kapcsolatok, munkahely, szabadidő, stb. A „násztánc” egy pontján elértek oda, ahol a szegény pasinak azt kellett volna valahogy kidomborítani, hogy ő más, mint az összes többi. Sehogy sem sikerült neki, de ez nem az ő hibája volt.

Ez a pasi, úgy tűnt, tisztában van a társalgás alapvető szabályaival. Kérdezett, amikor kérdezni kellett, és hallgatott, amikor hallgatni kellett. De ne beszéljek nagy általánosságokban! Konkrétan arról volt szó, hogy a csajnak a kézművesség, a fazekasság, a szalvéta ragasztás és a hasonló tevékenységek a hobbijai. A pasi helyesen érzékelte, hogy ezek a dolgok fontosak a nőnek, ezért érdeklődést mutatott. Hozzászólt a témához, nem csak hümmögött, és megpróbálta felidézni homályos emlékeit az általános iskolai technika órákról.

Majd elkezdett magáról beszélni, a néhány bekezdéssel fentebb említett céllal. Elmondta, hogy a szülei ugyan rendes emberek, de nem nagyon tudtak segíteni anyagilag neki. Ám ő és a testvére, néhány évvel ezelőtt, elkezdtek egy vállalkozást, amivel nagyon sok munka volt, de mára már szép sikereket tudhatnak maguk mögött.

Neki fontos volt az, hogy elmondja magáról: a semmiből hozott létre valamit és nem lett munkanélküli. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem a pénzről beszélt, és nem kérkedni akart, csak egyszerűen a munkaszeretetével próbált imponálni, ami azért – valljuk be –, nem annyira általános manapság. Aki ezt nem érti, az menjen vissza értő olvasást tanulni az alsó tagozatba...

Az eredmény: teljes katasztrófa! A lány hallgatta, majd feltett valami teljesen oda nem illő kérdést, és ez ismétlődött sokszor-sokszor egymás után. A fiú vette a lapot, és nem folytatta a témát, de a csaj időről időre felszólította: „És mesélj már magadról, a munkádról valamit!” Erre szegény fiúcska ismét elkezdte a sztoriját a biztonsági ajtós cégről, mire a lány megkérdezte, hogy miért lesznek bolhásak az aranyhörcsögök. (Nem vicc! Szó szerint ezt kérdezte!)

A csajszika simán megérdemelte volna, hogy valaki megfogja a fülét, és odafordítsa a fiú felé azzal, hogy: „Figyelj már! Épp most válaszolnak a kérdésedre. Ki a francot érdekel a tetves aranyhörcsög ilyenkor?!”

A randi kábé másfél órát tartott, majd távoztak. Gondolom, a lány elmondja a barátnőinek, hogy találkozott egy „tök gáz” pasival, akivel végigunatkozta a randit. Vagy ír egy blogba, vagy egy fórumba egy bejegyzést, amiben lealázza a férfiakat.

Tanulság:
A nőknek meg kellene tanulniuk, hogy a férfiak kakasok! Kell nekik egy szemétdomb, ahol ők állhatnak a csúcson! Valamiben ki kell tűnniük többi kakas közül. Érezniük kell, hogy a nőt valamivel le tudják nyűgözni. A férfi agyilag is férfi, tehát nem azzal akar meghódítani, hogy ő tudja magát leghamarább elbőgni a szappanoperán, hanem azzal, hogy ő tudja a meggymagot a legtávolabbra elköpni a lakótelepi bajnokságon.

Miért van ez így? Mert ilyenek vagyunk mi, férfiak!

El kell fogadni, a tényt. Kell a siker valamiben. Kell az, hogy a kiválasztott nő valamiben, ami számunkra is érték, jónak lásson bennünket.

Régen könnyebb, volt, mert elég volt a törököket kiskockába aprítani – ez volt a férfiasság jele. Manapság a helyzet bonyolultabb, és ekkor jönnek azok a dolgok, amiket a nők oly előszeretettel vetnek meg szóban (!), és oly figyelemmel néznek titokban: az autó, a lakás, az állás, a ruha és még sorolhatnám.

Bár nem ismerem a történetben szereplő nő társkereső reglapját, de gyanítom, hogy elég fantáziátlan volt ahhoz, hogy a lapjára ráírja, hogy ő (nagybetűs) „FÉRFIT” keres, mert ő (szintén nagybetűs)„NŐ”. Úgy tűnik, hogy sokszor a nők a nagybetűs női létet azonosítják a végtelen szeszélyességgel, figyelmetlenséggel, a teljes kiszámíthatatlansággal, és a felelősség semmilyen mértékű nem vállalásával, mondván: „én ilyen vagyok”.

Az is nyilvánvaló, hogy a férfiak bizonyos pontig szeretik a valamennyire kiszámíthatatlan, szeszélyes nőket, mert minden férfinak van kiszámítható, a logika szerint működő társa az életben. Csak az a baj, hogy azokat általában Ferinek, vagy Bélának hívják. Ferivel vagy Bélával nagyszerűen lehet utazni, dolgozni, szórakozni, de világért se lépnék be melléjük a zuhanyzóba. Hacsak nem Feri vagy Béla a burkoló szakmunkás, én pedig neki segítek például a fürdőszoba építése közben egy csempét a falhoz szorítani, amíg a ragasztó kicsit megköt, mialatt ő előkészíti a következő darabot.



A hölgyek előszeretettel lépik át a határt, ha másért nem, tesztcélokból, hogy mit bír el a férfi.

(Kötelező irodalom: Jane Austen – Érzelem és értelem, Willoughby és Brandon ezredes figurája)

Szóval Hölgyek! Kérem, tanulják meg elkapni azt a pillanatot, amikor a férfi imponálni akar önöknek, és ha tetszik a pasi, akkor cselekedjenek nőként!

Hozzászólások

@

Küldés