Rohanó idő, száguldó technika
A Boombox-tól az iPod-ig
Ugye mindenki emlékszik arra a jelenségre, amikor a nagyon laza fekete emberek cipelik a vállukon a kétkazettás magnót, melyből bömböl a zene. Ez csak egy kép, legalábbis számomra. Az akkori jampik igazán tudtak partizni. Csoportokba verődve hallgatták a zenét és táncokat improvizáltak, néha szöveget is. Nagy sláger volt a Boombox…
Lépjünk egy hatalmasat az időben!
Sétálok befelé a városba és a Čankišou elnevezésű cseh zenekar dallamai bömbölnek a fülembe. A táskámban pihenő CD-lejátszó kissé súlyos darab, de zenét akarok, és ez van. Egy rövid sípolást hallok, ami azt jelzi, hogy a tegnap vásárolt ceruzaelemek élettartama a vége felé közeleg. Nem izgulok, mert négyet vettem a biztonság kedvéért. Unom már ezt az aktuális albumot, és cserélni akarok. Meg kell állnom, hogy előkotorjam a tasak mélyéről a CD-tartót. Mikor megvan, elkezdem lapozgatni, hogy válasszak. Nyugalmas legyen, vagy inkább pörgős, ami a sétálás tempóját növeli a lábaimban? – teszem fel a kérdést magamban. Lhasa – jó lesz, majd kicsit elrepít spanyol vidékekre. Kicserélem a lemezt, majd az elemeket is, nehogy a legjobb szám közepénél kelljen újra megállnom. Tovább indulok, mikor felzendül az El pajáró…
Születésnapom van, talán a huszonegyedik. Bontogatom a kis dobozt nem is sejtve, hogy mi lehet benne. Mikor félig letépem a csomagolást, akkor villan az agyamba, hogy a rég áhított MP3-as! Egy gigabajt tárhellyel, ami azt jelenti, hogy 10-13 albumot lehet rátenni, amelyeket folyamatosan hallgathatok, és nem kell táska, amiben CD-ket cipelek majd. Elfér a zsebemben is. Talán megvan vagy 15 deka és gyönyörű fekete. Nem kell elem, mert ahány alkalommal csak a számítógéphez csatlakoztatom, mindig tölti magát, és ha folyamatosan szól a zene, akkor is kibír 8 órát. Tökéletes. Később el is lopják…
2009 karácsonya után vagyunk. Barátokkal vacsorázom, majd bejelentik, hogy ajándékozás lesz. Meglepődök, mert nem számítottam erre és nem is készültem. Kissé kellemetlen a helyzet. Kapok egy kábé 20x10 centis csomagot, hogy bontsam ki. Próbálom szépen, majd inkább a „széttépem, mint hülyegyerek a meséskönyvet” stratégiához folyamodok. Meglepetés. „Hogy ne legyenek unalmasak az esti sétáid” – mondják. Bárhová megyek, azóta ott virít a zsebemre csíptetve egy 2x6 centi nagyságú kis szerkezet: iPod-nak hívják – még saját nevet nem adtam neki, de tervezem. Megközelítőleg 25 albumnyi zenét pakolhatok rá, és szinte bárhol elfér.
Ezekkel a rövid történetekkel arra próbálók rávilágítani, hogy a technika mennyire gyorsan fejlődik. Közel fél évszázad alatt körülbelül 5 kilóról 5 grammra csökkent a zenelejátszók súlya, és a méretük a hatalmastól a teljesen apróig ment össze. Ha jövőbe látnék, akkor azt mondanám, hogy néhány évtized elteltével már csak gondolni fogunk a zenére és az megszólal a fejünkben. Nem lesz semekkora lejátszónk… De nem látok előre semmit.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Az exeket elfelejtik, ugye?
Amikor az egyik lakásból egy másikba költözünk, akkor nagyon figyelmesen kell eljárnunk.
2025.6.9. 14
Fitneszbe megyünk!
Na, nem én! De manapság divat fizetni azért, hogy drága tornagépekkel eddzük a testünket.
2013.11.14. 2
Szőke nő az ülés mélyén
Nem, nem egy Almodóvar-filmről lesz szó, hanem a színtiszta valóság nagy autókról és szőke sofőrökről...
2013.9.25. 2 17
Mitől félnek a férfiak?
Rendíthetetlenek, erősek, kitartóak, bátrak, sebezhetetlenek, ilyen és ehhez hasonló jelzőket használunk, ha a férfiakat akarjuk jellemezni.
2013.2.22. 8
Óvakodj (ezektől) a férfiaktól!
Ezer és ezer történetet hallottam már a szakításról. Majd´ mindegyik sztori azzal kezdődik, hogy a pasi olyan édesnek tűnt eleinte...
2011.7.22. 17 36
Kedves, elviszlek oda...
Nemrégen a combfix harisnyák semmihez sem hasonlítható erejét énekeltem meg. Most a romantikával próbálkozom.
2011.6.27. 15
A Kate Middleton-leckék
Nemrég hosszabb időt töltöttem kedvenc városomban, és volt időm áttanulmányozni a sajtót az évszázad esküvőjéről.
2011.6.13. 6 20