Rohanó idő, száguldó technika


Angyal Sándor  2010.1.14. 16:15

A Boombox-tól az iPod-ig

Ugye mindenki emlékszik arra a jelenségre, amikor a nagyon laza fekete emberek cipelik a vállukon a kétkazettás magnót, melyből bömböl a zene. Ez csak egy kép, legalábbis számomra. Az akkori jampik igazán tudtak partizni. Csoportokba verődve hallgatták a zenét és táncokat improvizáltak, néha szöveget is. Nagy sláger volt a Boombox…

Lépjünk egy hatalmasat az időben!

Sétálok befelé a városba és a Čankišou elnevezésű cseh zenekar dallamai bömbölnek a fülembe. A táskámban pihenő CD-lejátszó kissé súlyos darab, de zenét akarok, és ez van. Egy rövid sípolást hallok, ami azt jelzi, hogy a tegnap vásárolt ceruzaelemek élettartama a vége felé közeleg. Nem izgulok, mert négyet vettem a biztonság kedvéért. Unom már ezt az aktuális albumot, és cserélni akarok. Meg kell állnom, hogy előkotorjam a tasak mélyéről a CD-tartót. Mikor megvan, elkezdem lapozgatni, hogy válasszak. Nyugalmas legyen, vagy inkább pörgős, ami a sétálás tempóját növeli a lábaimban? – teszem fel a kérdést magamban. Lhasa – jó lesz, majd kicsit elrepít spanyol vidékekre. Kicserélem a lemezt, majd az elemeket is, nehogy a legjobb szám közepénél kelljen újra megállnom. Tovább indulok, mikor felzendül az El pajáró

Születésnapom van, talán a huszonegyedik. Bontogatom a kis dobozt nem is sejtve, hogy mi lehet benne. Mikor félig letépem a csomagolást, akkor villan az agyamba, hogy a rég áhított MP3-as! Egy gigabajt tárhellyel, ami azt jelenti, hogy 10-13 albumot lehet rátenni, amelyeket folyamatosan hallgathatok, és nem kell táska, amiben CD-ket cipelek majd. Elfér a zsebemben is. Talán megvan vagy 15 deka és gyönyörű fekete. Nem kell elem, mert ahány alkalommal csak a számítógéphez csatlakoztatom, mindig tölti magát, és ha folyamatosan szól a zene, akkor is kibír 8 órát. Tökéletes. Később el is lopják…

2009 karácsonya után vagyunk. Barátokkal vacsorázom, majd bejelentik, hogy ajándékozás lesz. Meglepődök, mert nem számítottam erre és nem is készültem. Kissé kellemetlen a helyzet. Kapok egy kábé 20x10 centis csomagot, hogy bontsam ki. Próbálom szépen, majd inkább a „széttépem, mint hülyegyerek a meséskönyvet” stratégiához folyamodok. Meglepetés. „Hogy ne legyenek unalmasak az esti sétáid” – mondják. Bárhová megyek, azóta ott virít a zsebemre csíptetve egy 2x6 centi nagyságú kis szerkezet: iPod-nak hívják – még saját nevet nem adtam neki, de tervezem. Megközelítőleg 25 albumnyi zenét pakolhatok rá, és szinte bárhol elfér.

Ezekkel a rövid történetekkel arra próbálók rávilágítani, hogy a technika mennyire gyorsan fejlődik. Közel fél évszázad alatt körülbelül 5 kilóról 5 grammra csökkent a zenelejátszók súlya, és a méretük a hatalmastól a teljesen apróig ment össze. Ha jövőbe látnék, akkor azt mondanám, hogy néhány évtized elteltével már csak gondolni fogunk a zenére és az megszólal a fejünkben. Nem lesz semekkora lejátszónk… De nem látok előre semmit.



Hozzászólások

Shelly, 15. 01. 2010 19:15:29
Örülök, hogy sikerült felfedeznünk a spanyol viaszt! :-)
szökenö, 15. 01. 2010 19:23:15
...jé, szerintem nem is spanyolviaszról szól...
C.J., 15. 01. 2010 20:30:57
Ez semmiről nem szól! :-)
    
Sanyi, 16. 01. 2010 19:23:58 Re:
Van, akinek nem is... az nézegessen leporellót :)
        
, 16. 01. 2010 20:42:23 Re: Re:
vagy aki tehetségtelen....mondjuk az íráshoz,... annak mit ajánlasz? :)
            
Sanyi, 16. 01. 2010 22:16:22 Re: Re: Re:
Attól függ, hogy pontosan miben tehetségtelen az íráson belül... netalán nem tudja leírni a saját nevét? Nézze meg a személyigazolványát... ha van neki ;)
        
, 16. 01. 2010 23:37:25 Re: Re:
mondjuk, ha már ott is gond van, hogy helyesen leírja azt a szót, hogy "személyi igazolvány" ;)
            
Sanyi, 17. 01. 2010 00:15:58 Re: Re: Re:
Könnyű ilyen apróságokon elakadni, de ha tényleg ez kell... egyébként mindkét verzió helyesen van írva, viszont látom, hogy a tiéd még mindig hiányzik kedves Névtelen kötekedő ;)
gazember, 15. 01. 2010 22:40:46
bizony, van akinek ez semmiről sem szól.... sajna...sajna ilyenek is vannak...főleg nők...
vancity, 16. 01. 2010 03:26:35 Ahmm...
Ez azt juttatja eszembe, hogy volt idő amikor még az emberek levéllel és bélyeggel kommunikáltak egymással. Levéllel és bélyeggel!!! Óh... azok a szép idők... Emlékeztek még rá? Most viszont már van olyan, hogy nem levéllel és bélyeggel kommunikálnak az emberek, hanem egy olyan fura kis dologgal, amit úgy hívnak, hogy email! Ami nem más, mint a levél és a bélyeg elektronikus változata. És súly helyett kilobajban mérik a nagyságát. Bizony ám. Micsoda időket élünk. Wow.
erika, 16. 01. 2010 06:31:37 gonosz kis emberkék
Igen, ez jutott eszembe, amikor olvastam a hozzászólásokat. Mert mi az, hogy Sanyi szövege a semmiről szól. Ejnye, fiúk, lányok... Ez azért túlzás. Ez a gyors fejlődés egy huszonévesnek talán nem látványos, mert ők ebben a korban hozzászoktak, de nekünk, akik korunknál fogva ennek a korosztálynak a szülei lehetnénk, hatalmas lépés előre. És nekem jó volt olvasni. És hogy vád ne érhessen, előre mondom, ehhez Sanyinak nincs köze. Akár Teréz is írhatta volna...
Póda Erzsébet, 16. 01. 2010 09:43:36
Kedves Shelly, C.J., vancity! Ha ennyire okosak, kiműveltek, tájékozottak és igényesek vagytok, miért nem írtok cikket a Barátnőre? Legalább lenne összehasonlítási alapunk, nekünk szerzőknek és az olvasóknak is, miben vagytok sokkal jobbak, különlegesebbek, egyénibbek, mint Sándor! Írásaitokat várva: Erzsébet
    
vancity, 18. 01. 2010 01:11:01 Re:
Kedves Szerkesztő! Mondom még egyszer, mert látom elsőre nem sikerült megérteni: Nekünk nem az a dolgunk, hogy cikket írjunk a Barátnőre, merthogy mi vagyunk az olvasók. Azt gondolnám, hogy a "Szóljon hozzá" itt is azt jelenti, hogy "írja meg véleményét az itt olvasottakról". Vélemény, mint tudjuk, lehet pozitív és negatív. Úgy látom a pozitívak ellen nincs kifogás. Akkor hogy is van ez?
        
Póda Erzsébet, 19. 01. 2010 20:49:23 Re: Re:
Kedves Vancity! Elnézést az előbbi tegezésért: Mea culpa... Nem szokásom pedig! Köszönöm, hogy ilyen szorgalmasan teljesíti a dolgát. Ön nélkül igazán halott lenne a fórumunk. Köszönöm, valamennyi kollégám nevében szorgos munkáját, azt, hogy árgus szemmel figyel, és nem hagy ki egyetlen kétes részletet sem, mert ez arra ösztönöz bennünket, hogy egyfolytában önt figyelve tökéletesedjünk...:))) És kérem, kérem, kérem: mondja még sokszor, hadd értsem, értsük meg -- ha nem is elsőre, de az ön segítségével legalább a sokadikra. Talán lesz esélyem, esélyünk... Hálával és köszönettel: Póda Erzsébet
            
vancity, 20. 01. 2010 05:13:13 Re: Re: Re:
A tegezésért igazán nem haragszom, viszont vannak olyan mélységek, ahová már nem foglak követni. Ta-tah :)
                
P.E., 20. 01. 2010 08:12:56 Re: Re: Re: Re:
Végre, végre! Köszönöm önnek ezt a nagylelkűséget!!! Hála a jó Istennek!!! :))) By, by, virágárus:)... P.E.
Pandi, 17. 01. 2010 00:28:58
Semmirőől?:-o Hiszen, nekem felidéződött egész gyerekkoromtól a zene világa, ahogyan megnyílt előttem. Mivel hallássérült vagyok, az mp3nak köszönhetem, hogy tudok hallgatni zenét. Emlékszem, anno imádtam piszkálni a gramofont, aztán elcsórtam tesóm walkmanjét, aztán discmanjét, aztán a cdk nekem köszönhetően nem voltak sosem ott, ahol lenniük kellett volna, ma meg bele is őrülnék, ha a Székesfehérvárra vezető kétórás út alatt nem hallgathatnék zenét a mobilomon.. Ez semmi?:) Tág fogalom..:)
    
Sanyi, 17. 01. 2010 00:33:52 Re:
Köszi Pandi! A hosszú utazást nehéz zene nélkül kibírni. Az én másfél órás útjaim, minden vasárnap sajnos már csak emlékek, de inkább hallgattam zenét, mint az előttem, mögötte, esetleg mellettem ülőket a buszon. :)
B. Szabi, 17. 01. 2010 21:16:22 Public Enemies
Hihetetlen! Megint a névtelen fikázók, szinte már szabályszerűen! Sandi, megalapítod velem a Csallóközi Közellenségek Klubját? Leszünk benne ketten, és másokon fogunk röhögni! :D A cikk egyébként nagyon jó és nagyon nosztalgikus, hatalmas vigyorral a képemen olvastam! Ezzel kapcsolatban jutott eszembe az alábbi videó (de vigyázat, ez csak annak lesz érdekes, akinek mondott valamit a cikk): http://www.youtube.com/watch?v=rMEZQ29XpK0
    
Sanyi, 17. 01. 2010 21:32:15 Re: Public Enemies
Alapítsuk meg a klubot, de te leszel az elnök, én meg az alelnök. Kéne egy titkár is :)
netBarátnő, 17. 01. 2010 21:58:44 Figyelmeztetés
Szabi, írd meg még egyszer a véleményedet, ki fogom törölni a link miatt, ez ugyanis 1.) direkt hirdetésnek számít, 2.) vonzza a szpamokat. Rendben? Köszi! E.
B. Szabi, 17. 01. 2010 22:36:59 Public Enemies
Hihetetlen! Megint a névtelen fikázók, szinte már szabályszerűen! Sandi, megalapítod velem a Csallóközi Közellenségek Klubját? Leszünk benne ketten, és másokon fogunk röhögni!:D A cikk egyébként nagyon jó és nagyon nosztalgikus, hatalmas vigyorral a képemen olvastam!:)
@


A rovat további cikkei

Fitneszbe megyünk!

Angyal Sándor

Na, nem én! De manapság divat fizetni azért, hogy drága tornagépekkel eddzük a testünket.

2013.11.14.  2   


Szőke nő az ülés mélyén

Angyal Sándor

Nem, nem egy Almodóvar-filmről lesz szó, hanem a színtiszta valóság nagy autókról és szőke sofőrökről...

2013.9.25.  2    17


A nők többet vásárolnak

Angyal Sándor

A cím megtévesztő, vagyis szerintem nem teljesen igaz.

2013.6.4.  4    13


Mitől félnek a férfiak?

Faar Ida

Rendíthetetlenek, erősek, kitartóak, bátrak, sebezhetetlenek, ilyen és ehhez hasonló jelzőket használunk, ha a férfiakat akarjuk jellemezni.

2013.2.22.    8


Anyasági időhajsza

Szilvási Krisztián

A férjezett családos anyák hétköznapjai – férfiszemmel.

2012.10.25.  3   


Nincs barátság szex nélkül?

Szilvási Krisztián

Mármint férfi és nő között természetesen.

2012.10.12.    25


A változás szele

Póda Csanád

Kiabál. Megütött. Bánt... De szeret!

2012.1.4.    10


„Párkapcsolati” utazásaim

Póda Csanád

Misztériumok a Komárom-Csepel vonalon.

2011.12.22.  2    12


Óvakodj (ezektől) a férfiaktól!

Robert H.Raven

Ezer és ezer történetet hallottam már a szakításról. Majd´ mindegyik sztori azzal kezdődik, hogy a pasi olyan édesnek tűnt eleinte...

2011.7.22.  17    36


Kedves, elviszlek oda...

Robert H.Raven

Nemrégen a combfix harisnyák semmihez sem hasonlítható erejét énekeltem meg. Most a romantikával próbálkozom.

2011.6.27.  15   


A Kate Middleton-leckék

Robert H.Raven

Nemrég hosszabb időt töltöttem kedvenc városomban, és volt időm áttanulmányozni a sajtót az évszázad esküvőjéről.

2011.6.13.  6    20


Vissza a combfixbe!

Robert H.Raven

Mostanában a tévék műsorait figyelve észrevehettük, hogy a fiatal lányok a tetszetős tangáikat lecserélték vitorlavászon méretű csatabugyikra.

2011.5.11.  14    13