Az első süti


Puha Andrea  2007.11.27. 12:55

Az ember életében vannak meghatározó dolgok. Ilyen az első szerelem, az első csók, vagy az első önállóan sütött sütemény.

Azt hiszem, elegen mondták már ahhoz, hogy én is bátran kijelentsem: makacs vagyok, ami persze a konyhaművészetemen is meglátszott. Családom sokszor felemlegette, mikor még nem sütöttem, hogy ideje lenne elkezdeni. Motoszkált is bennem a tettvágy, bár ők inkább úgy képzelték, figyeljek és tanuljak, míg én úgy, hogy csak a receptkönyvvel édeskettesben kísérletezzek. Ha beleszóltak, elment a kedvem az egésztől, s otthagytam mindent, hadd csinálják ők, úgyis jobban tudják.

De azért számomra is eljött az a nap, mikor nekifogtam életem első süteményének. Igaz, hogy tavasz közepén egy téli süteménnyel kezdtem, de az is csak hirtelen hangulatomat igazolta. Valahogyan úgy kezdődött az egész, mint amikor az ember nézi a tévét, és a film után tíz perccel elkezd fészkelődni. Újabb tíz perc után rájön, hogy valami gondja van, a következő percben meg már tudja, hogy neki édességet kell ennie. Nekem sütnöm kellett. Csak ketten voltunk otthon. A sógornőm és én. Ideális helyzet ahhoz, hogy kiéljem felszínre bukó vágyaimat. Annyit megengedtem neki, hogy mutassa meg, hogyan mérjem ki, meg melyik süteményhez vannak hozzávalók. Aztán felküldtem az emeletre.

Mézes tészta kókuszban forgatva
– olvastam. Felderengett előttem egy karácsonyi este, az asztalon a csillag alakú csokoládés kókuszos csodával. Mindenki kedvence. De főleg apu falatozik belőle.
Szóval egy karácsonyi sütemény. Most meg tavasz van... – húztam fel a szemöldököm. Jó lesz ez!

Lassan kirakosgattam a hozzávalókat.
Azt mondja: 24 dkg rétesliszt (derékig beástam magam a különféle lisztes-cukros zacskók közé, mire megtaláltam), 6 dkg dió, 20 dkg porcukor, 1 tojás, 2 evőkanál méz, 3 dkg margarin (itt felrohantam megkérdezni, hogy melyik a margarin), 1 kiskanál szódabikarbóna (itt megint felrohantam, kétszer is. Először, hogy melyik az, másodszor meg hogy ez-e az) és 1,5 deciliter tej (mennyi az a másfél deci?!)

Elszórakoztam a mérleggel, mindent kimértem, kidekáztam, helyreraktam. Ezután a tettek mezejére léptem. Fogtam egy kisebb fazekat, beleraktam a vajat, és a mézet. Feltettem a tűzre, szórakozott kavargatás mellett felolvasztottam, majd hozzáadagoltam a porcukrot. Külön, műanyag tálban összeöntöttem a lisztet, a szódabikarbónát és a diót. Megint másik edényben a tejet és a tojást kevertem össze. A vajas-mézes keveréket hozzáadtam a lisztes keverékhez, majd ebbe beleraktam a tojásos-tejes keveréket, és jól összedolgoztam. Egy mély tepsit kibéleltem papírral, beletettem, és 250 Celsius-fokon sütöttem.

Míg a tészta a sütőben melegedett, nekikezdtem a csokimáz elkészítésének.
Felolvasztottam a fazékban 20 deka margarint, beleöntöttem 1,5 deciliter tejet, hozzákevertem 25 deka porcukrot és 5 deka kakaót. Addig kevertem míg sűrűsödni kezdett.

Időközönként odarohantam ellenőrizni a tésztát. Mire utoljára loholtam oda, a sógornőm már kivette. Míg hűlt, a régi szaggatóformák között keresgéltem. Bevallom, úgy éreztem magam, mintha új világba csöppentem volna, mint Alice Csodaországban, csak a fehér nyulak és kártyák helyett darálókkal, szaggató- és tortaformákkal találkoztam. Végül kiválasztottam egy csillag-, szív- és egy holdformát. Addigra pont lehűlt a tészta is. Megújult kedvvel, kíváncsisággal kezdtem szaggatni, ügyelve arra, hogy egyikből se legyen túl sok, és hogy minél több kijöjjön a tésztából.

A csillagokat, holdakat, és a szíveket a még meleg csokimázba mártogattam, majd kókuszreszelékbe forgattam. Nem is néztek ki rosszul. S mint kiderült, finomra sikerültek. Szüleim örömmel eszegették, kicsit meglepődve, hogy én sütöttem.

Bizony, az ihlet néha váratlanul jön…



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Babot vegyenek!

Faar Ida

Készíthető belőle leves, saláta, főzelék, édesség, püré, gulyás, de még pogácsa is.

2022.11.20.    7


Gesztenye: nemcsak nasi

Faar Ida

Sült gesztenye, gesztenyés sütemény, gesztenyepüré. Csupa-csupa finomság! (Receptekkel)

2022.11.18.    13


Novemberi örömök

Póda Erzsébet

November hava kulináris élvezetekben gazdag hónap. Nézzük csak, mit tartogat!

2022.11.5.    21


Alma, a csodálatos

Faar Ida

Bátran állítható, hogy az alma az emberiség egyik legrégebbi, gyógyító hatással is rendelkező tápláléka. (Receptekkel)

2022.10.29.    35


Sokunk kedvence: a körte

Faar Ida

Remek kiegészítője a húsoknak, a desszertek közt is kiemelkedő szerepe van, finom, egészséges, és most kezdődik az idénye. (Receptekkel)

2022.9.12.    19


Diétásan, finoman

Diétás édességek hozzáadott cukor nélkül: ma már igazán finoman, ízletesen készíthetők ételeink cukor nélkül is.

2022.8.15.   


Barátkozzunk meg a padlizsánnal!

Faar Ida

Törökparadicsom vagy tojásgyümölcs néven is ismerhetjük ezt az egyik legfinomabb zöldségfélét. (Receptekkel)

2022.8.15.   


Nyári kerti parti

Faar Ida

Nincs jobb annál, mint amikor egy dolgos hét után a megfáradt ember családi-baráti körben tölti el a pihenésre szánt hétvégét. (Receptekkel)

2022.8.4.    16


A mozzarella „árnyalatai"

A mozzarella Olaszországból indult hódító útjára, mára a világ minden pontján kedvelt alapanyag, az otthoni és az éttermi konyhákon egyaránt.

2022.6.30.   


Répatorta

Oriskó Erzsébet

Most próbálkozzunk meg ezzel az egyszerű, de finom recepttel.

2022.5.21.   


Csirkecurry jázminrizzsel

Konkoly Zoltán

Ha valami különlegességgel szerenénk elbűvölni a szeretteinket.

2022.4.19.   


Keksztekercs

Csikmák Mónika

Az egyik legfinomabb és legegyszerűbb süti, amit szinte mindenki szeret.

2022.4.15.