Citromos marhahús


Bíró Szabolcs  2008.9.6. 14:20

Alábbi receptünk egyszerre ízletes, laktató és tápláló, mindemellett a súlyunkra sem jelent veszélyt!

Hozzávalók: 25 dkg marhahús / fő (lehetőleg rostélyos), extra szűz olívaolaj, 2 db citrom, só.

A marhahúst 24 órával a sütés előtt készítsük el: vágjuk nagyjából tenyérnyi szeletekre, és klopfoljuk ki. A kiklopfolt szeleteket először finoman sózzuk meg, majd alaposan kenjük be olívaolajjal (ennek fontos szerepe van abban, hogy a hús ne legyen egészségtelenül zsíros). Végül facsarjuk ki az egyik citrom levét, és csepegtessük a húsra. Nyugodtan felhasználhatjuk az egész citromot, alaposan bekenegetve vele minden szeletet. Ha ez megvan, egy alufóliával letakart edényben helyezzük a húst a hűtőbe, hogy a sós-olajos-citromos lében alaposan megpácolódjon.

24 órával később vegyük ki a tálat, ekkor már aromagazdag szeletek állnak rendelkezésünkre. A húst vágjuk nagyobb kockákra, majd szórjuk bele a finoman olajozott serpenyőbe (szintén extra szűz olívaolajat használunk). Eleinte nagy lángon süssük, forgassuk meg alaposan a húst, majd amikor a zsír már nagyon erősen pattog, óvatosan öntsünk a serpenyőbe 1 deciliter vizet, és a másik citromot is felhasználva, körkörös mozdulattal csepegtessük meg a serpenyőt egy kevés citromlével. Továbbra is ügyeljünk arra, hogy a húskockák minden oldalról megsüljenek, majd amikor a víz már elég erősen forr a serpenyőben, mérsékeljük a tüzet. Ekkor finoman hintsük meg sóval, és ismét csepegtethetünk rá némi citromot. A víz egy része pár percen belül elpárolog, ekkor kapcsoljunk nagyobb lángra, és még egy deci vizet használjunk fel, majd harmadszor is csepegtessük végig citromlével (vigyázzunk arra, hogy egyszerre ne öntsünk rá sok citromot, mindig csak egy keveset). Ennek a technikának köszönhetően a hús egyszerre sül és fő, így végül nem lesz kemény. Ha a víz ismét felforr, mérsékeljük a tüzet, és negyedszer, utoljára is csepegtessük meg citrommal. Ezután már csak 1-2 percig forgassuk, majd ha már késznek érezzük, vegyük le a tűzről.

A kész marhahús finoman sós ízt kap, és ahelyett, hogy savanyú lenne, a citrom valami egészen kellemes, üdítő mellékízt kölcsönöz neki. Köretnek legalkalmasabb a rizs vagy zöldségsaláta, de akár önmagában is fogyaszthatjuk. Elkészítése (a pácoláson kívül) nagyjából 15 percet vesz igénybe.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Gesztenye: nemcsak nasi

Faar Ida

Sült gesztenye, gesztenyés sütemény, gesztenyepüré. Csupa-csupa finomság! (Receptekkel)

2023.11.18.    13


A sokoldalú tök

Jády Mónika

Az ősz beköszöntével a boltok polcain megjelentek a különféle színű és méretű tökök, és jelen lesznek még jó ideig.

2023.10.19.    4


Gyógyító fűszerek

Joó Fruzsina

A fűszerek elengedhetetlen hozzávalók ételeinkből, jellegzetes ízzel, zamattal gazdagítják táplálékainkat.

2023.9.30.    2


A sokoldalú málna

Faar Ida

A málna a legfinomabb gyümölcsök egyike. Fogyasztható nyersen, de kiváló desszertalap is. (Receptekkel.)

2023.8.15.    2


Sütik váratlan vendégeknek

Jády Mónika

Ha már nincs annyi időnk, hogy szárazsüteményt gyúrjunk-sodorjunk-szaggassunk...

2023.8.2.   


Ki nem hagyható zöldségek

Faar Ida

Paprika, paradicsom – ha gyermekünk nyersen nem szereti, kínáljuk neki ételek hozzávalóiként.

2023.8.1.   


Barátkozzunk meg a padlizsánnal!

Faar Ida

Törökparadicsom vagy tojásgyümölcs néven is ismerhetjük ezt az egyik legfinomabb zöldségfélét. (Receptekkel)

2023.7.25.   


A mozzarella „árnyalatai"

A mozzarella Olaszországból indult hódító útjára, mára a világ minden pontján kedvelt alapanyag, az otthoni és az éttermi konyhákon egyaránt.

2023.7.23.   


Hűsítő nyári finomságok

Faar Ida

Vitathatatlanul tombol a nyár. Jólesik ilyenkor minden, ami hűsít.

2023.7.14.    12


A nyár illata

Faar Ida

A sárgabarack leginkább nyers állapotában fejti ki áldásos hatását, de számtalan formában hasznosíthatjuk még. (Receptekkel!)

2023.7.10.    9


Nyári kerti parti

Faar Ida

Nincs jobb annál, mint amikor egy dolgos hét után a megfáradt ember családi-baráti körben tölti el a pihenésre szánt hétvégét. (Receptekkel)

2023.7.7.    16


Nemcsak a tengerészek kedvence

Faar Ida

A spenót az egyik legegészségesebb kerti zöldségféle. Ha jól készítjük, nagyon finom! (Receptekkel)

2023.6.1.