Karácsonyra, egyszerűen
Gyorsan elkészíthető a karácsonyi asztalra: tejfölös halpaprikás, linzerkarika, mézes és túrós sütik, egyebek.
Tejfölös halpaprikás
Kecsegéből, harcsából, vagy süllöből készíthető, mert ezeknek alig van csontjuk.
Egy kiló halat gondosan tisztítsunk meg, daraboljuk fel, majd sózzuk be. Lábasba tegyünk egy kanál zsírt; a zsírba egy nagy fej apróra vágott vereshagymát és egy kávéskanál szép piros (szegedi) paprikát. Ezeket együtt keverjük össze, tegyük a halat a paprikás zsírba, öntsünk rá két deci vizet és két deci jó minőségű tejfölt, majd tegyük „láng-tűzre" egy negyedórára, hogy gyorsan elkészüljön. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Kevergetni nem szabad, csak néha rázzuk meg az edényt.
Az asztalra jó forrón, hosszú tálban tálaljuk; úgy, mintha egészben lennének a halak, a levét öntsük alá.
Linzerkarika
50 dkg lisztet, 1 zacskó sütőport, 15 dkg cukrot, 1 zacskó vaníliás cukrot, 25 dkg zsírt és 2 tojást kevés tejjel összegyúrunk. Vékonyra nyújtjuk, kiszaggatjuk, a felét középen lyukas szaggatóval kilyukasztjuk. Sütés után lekvárral ragasztjuk össze a kétféle formákat.
Lúdláb
6 tojásból piskótát sütünk, ha kihűlt, az alábbi krémet tesszük rá.
Krém: 6 evőkanál lisztet, 3 dl tejet, 3 dkg kakaót összefőzünk és kihűtjük. 20 dkg porcukrot, 20 dkg margarint kikeverünk, és a kihűlt főtt krémhez keverjük. 1 csomag rumba áztatott mazsolát is belekeverünk. Ezt a krémet rákenjük a piskótára.
Tetejére: 10 dkg vajat felolvasztunk 5 dkg porcukorral és 3 kanál kakaóval, és rákenjük a krémre.
Karácsonyi mézes süti
Meglangyosítunk 1,5 dl mézet, hozzákeverünk 20 dkg porcukrot, 5 dkg margarint, 1 tojást. Belekeverünk 1 kávéskanál fahéjat, majd 50 dkg lisztet és melybe 1 kávéskanál szódabikarbónát is vegyítünk. Összegyúrjuk, és egy éjszakát pihentetjük. Kb. 1 cm vastagra nyújtjuk, és 4 cm körülire szaggatjuk. Zsírozott, lisztezett tepsiben, egymástól jó 2 cm-re lerakva, forró sütőben sütjük. (A kérge megkeményedik, de pár nap alatt átpuhul.)
Máz: 2 tojás fehérjét 2 evőkanál vízzel és 12 dkg cukorral forró víz felett keményre verünk, és melegen megforgatjuk benne a mézeseket.
Ha nem mázban forgatjuk meg, akkor sütés előtt tojással megkenjük.
Rákóczi túrós
30 dkg lisztből 15 dkg margarinnal, 10 dkg porcukorral, 2 tojássárgájával, késhegynyi szódabikarbónával és 1 dl tejföllel tésztát gyúrunk. Kinyújtjuk, félig megsütjük.
Krém: 50 dkg túrót összekeverünk 15 dkg kristálycukorral, 1 zacskó vaníliás cukorral, 3 dkg búzadarával, 2 tojás sárgájával és 1 dl tejföllel. A tésztára simítjuk.
Tetejére: 4 tojás fehérjét gőz felett kemény habbá verjük 20 dkg porcukorral. A túróra simítjuk, majd tovább sütjük, de mérsékelt hővel, hogy a hab ne piruljon meg.
Túró rudi
24 dkg lisztet, 15 dkg margarint, 1 tojás sárgáját, 1 evőkanál porcukrot, 1 evőkanál kakaót és fél zacskó sütőport fél dl tejjel összedolgozunk. A tésztát kinyújtjuk, és 1-1 őzgerincformát kibélelünk vele úgy, hogy a tészta lelógjon.
Töltelék: 4 tojás sárgáját összekeverjük 20 dkg porcukorral, 1 zacskó vaníliás cukorral, 3-4 evőkanál búzadarával, 50 dkg túróval, 10 dkg mazsolával vagy meggyel, 1 db citrom héjával és 5 tojás habjával.
Tetejére csokimáz kerül: 3 kanál vízzel 1 kanál kakaóból és 15 dkg cukorból mázat főzünk. A kihűlt, tepsiből kiborított tésztát vonjuk be vele.
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Az ünnep favoritja: a mézeskalács
Körülbelül tízéves lehettem, amikor december tájékán anyukám nagy meglepetésre ért haza.
2023.12.18. 10
Titkos karácsonyi receptjeink 5.
Az ünnepek előtt folyamatosan közöljük saját receptjeinket, amelyeket mi készítünk el.
2014.12.16. 5
Titkos karácsonyi receptjeink 4.
Karácsonyig folyamatosan közöljük saját receptjeinket, amelyeket mi készítünk el az ünnepekre.
2014.12.15. 1
Titkos karácsonyi receptjeink 3.
Karácsonyvárás idején folyamatosan közöljük saját receptjeinket, amelyeket mi készítünk el az ünnepekre.
2014.12.15.
A rovat további cikkei
Farsangoló
Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)
2025.1.22. 13
Nincs farsang fánk nélkül
A vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtti negyvenedik napig tartó időszak a bálozás, mulatozás, evés-ivás ideje. (Receptekkel)
2025.1.19. 1 20
Szilveszter éjjelére
A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)
2024.12.30. 5
Szilveszterezzünk!
A konyhában természetesen szilveszter idején sem tétlenkedhetünk.
2024.12.30. 1 16
Tippek a vitamindús ünnepi menühöz
A karácsonyi időszakban az ételek kiemelt jelentőségűek. A hangsúly a hagyományos ételsoron van, ám az ünnepi menüben kapjanak méltó helyet a zöldségek is!
2024.12.16.