Kirántott szőnyeg
Hosszú kihagyás után ismét jelentkezem egy egyszerű, de nagyszerű recepttel!
Jelen étek elkészítése ugyan nem igényel hatalmas gasztronómiai tudást, mégis ugyanúgy elkészíthetjük (kevésbé) ünnepi ebéd gyanánt, mint – ahogy azt tőlem már megszokhatták a Kedves Olvasók – házibulikon, hogy a vendégsereg ne maradjon éhen.
Szóval a hozzávalók: csirkemell és füstölt lapsajt, a panírhoz természetesen liszt, tojás és prézli, aztán a végén szükségünk lesz fogpiszkálóra is, de az ügyesebbek és türelmesebbek cérnával is bíbelődhetnek.
A lényeg az egészben a csirkemell és a sajt. A csirke finom, omlós mellét egész
finom vékonyságúra szeleteljük, ahogy csak kézügyességünkből kitelik (bár itt is fontos tényező a türelem – kinél hogy). A szeleteket eztán finoman behintjük sóval, majd mindegyikre ráhelyezünk egy-egy lapsajtot. Vigyázzunk, hogy a sajt lehetőleg sehol se lógjon le a húsról! Ha ez megvan, fogjuk a mellszeleteket, és palacsintapusztító korszakunkra visszarévedve, illetve ennek hatására, szépen tekerjük össze azokat. Jómagam, a szerkesztőség, a szakácstársadalom és Kedves Olvasóink teljes testi és lelki biztonságának okán álljon itt feketén-fehéren, hogy a sajtnak kell belül lennie!
Tehát ha ez megvan, fogjuk a fogpiszkálókat, és valahogy rögzítsük az egészet, hogy ha már ilyen szépen beletekertük „Cleopátrát a szőnyegbe”, a továbbiakban nehogy kiszabaduljon! Aki az elején cérnát készített elő, annak sajnos kötögetnie kell, sajnálom…
Rendben, most készítsük elő a panírozáshoz szükséges alapanyagokat, és a falatkáinkat gondosan bugyoláljuk be, hogy sehol se maradjon meztelenül a hús. Aki nem tud panírozni, az kérdezze meg az anyukáját vagy a szomszédot, szükség esetén nézzen utána az interneten!
Ugye a serpenyőt már mindenki előkészítette? Nem? Akkor megvárom... A spájzban van, esetleg a sütőben, de ezt nem nekem kéne tudnom.
Jó, most tegyünk bele olajat! Jó, akkor zsírt, az is jó lesz, sőt bizonyos nézetek szerint egészségesebb is. De most őszintén: egy házibulin ez ennyire számít? Szóval, amelyik hamarabb a kezünkbe kerül, abból mérjünk ki egy tisztességes adagot a serpenyőbe! Nincs más hátra, mint megsütni ínycsiklandozó kis szőnyegecskéinket.
Ne feledjük, ha tíz perc múltán sem kezd el pattogni az olaj (zsír) a serpenyőben, akkor gyújsunk alá! Ez fontos!
Ha elkészült, tányéron tálaljuk (de nem muszáj).
Tipp: Elkészítése közben hallgassunk Horváth Charlie-t.
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Variációk hot dogra
Ahogy a múlt héten ígértük, itt van házibuli-sorozatunk legújabb része.
2007.9.28. 6
Haverok, buli, szendvics
Új sorozattal jelentkezünk, melyben házibulikra alkalmas, egyszerűen elkészíthető, de rendkívül ízletes ételeket mutatunk be.
2007.9.16. 1
A rovat további cikkei
Nincs farsang fánk nélkül
A vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtti negyvenedik napig tartó időszak a bálozás, mulatozás, evés-ivás ideje. (Receptekkel)
2026.2.9. 1 20
Farsangoló
Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)
2026.1.22. 13
Szilveszter éjjelére
A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)
2025.12.30. 5
Az ünnep favoritja: a mézeskalács
Körülbelül tízéves lehettem, amikor december tájékán anyukám nagy meglepetésre ért haza.
2025.12.16. 10
Gasztronómiai karácsonyi ajándékok
A legszebb ajándék sokszor az, amibe egy kevés időt és figyelmet is belefőzünk. Újabb, ezúttal gasztronómiai tippjeink.
2025.12.5.
Novemberi örömök
November hava kulináris élvezetekben gazdag hónap. Nézzük csak, mit tartogat!
2025.11.5. 21
A sokoldalú tök
Az ősz beköszöntével a boltok polcain megjelentek a különféle színű és méretű tökök, és jelen lesznek még jó ideig.
2025.10.18. 4
