Sajtos-brokkolis tengerészfilé


Bíró Szabolcs  2011.2.18. 6:00

Egy egészséges, ínycsiklandozó ebéd négy lépésben

Hozzávalók: fél kiló tengeri halfilé, 1 nagy fej brokkoli, 1 pohár tejszín, 3 henger puhasajt, egy húsleveskocka, 4-5 deci tej, víz, halfűszer, fokhagymapor, só

Első lépés:
A halat megmossuk, kiolvasztjuk, majd egy nagyobb, lefedhető edénye helyezzük. Annyi tejet öntünk rá, amennyi elfedi, ízlés szerint sózzuk, fokhagymaporozzuk, halfűszerezzük, majd lefedjük, és jó három órára a hűtőszekrénybe rakjuk.

Második lépés:
A brokkolit kisebb darabokra kaszaboljuk, lábasba helyezzük, felöntjük vízzel (hogy ellepje), és nagyjából 20 perc alatt puhára főzzük. (Nem fűszerezzük!)

Harmadik lépés:
A sajtmártás elkészítése nem igényel túl nagy szaktudást. Először egy kisebb lábasban felforralunk 2 deciliter vizet, majd folyamatos főzés mellett feloldunk benne egy húsleveskockát. Ezután beleöntjük a tejszínt, utoljára pedig belenyomjuk a három sajtot (én általában Bambinót használok, lehetőleg három különböző ízesítésűt – ezek közül az egyik natúr, a másik fokhagymás, a harmadik változó). Amint simára kevertük, kész is.

Negyedik lépés:
Kivajazunk egy magas falú tepsit, a puhára főtt brokkoliszeleteket egyenletesen elosztjuk benne, leöntjük a sajtmártással, aztán előmelegített sütőbe helyezzük, és kb. 15 percig sütjük. Ezután ráhelyezzük a halszeleteket, leöntjük a tejjel, amiben a filé ázott, és 220 Celsius-fokon sütjük tovább. 45-50 perc múlva már tálalhatjuk is.

Alternatív verzió:
Van ennek a halételnek egy alternatív változata is, amikor a brokkolit kihagyjuk, és rizzsel helyettesítjük. Ebben a formában először a hal kerül a kivajazott tepsibe, majd a fűszeres tej, rá nagyjából másfél bögrényi natúr főtt rizs, és legfelülre a sajtmártás. Ez esetben először letakarva sütjük az ételt 200 fokon kb. 40 percig, majd fedetlenül, 220 Celsius-fokon még 20-25 percig.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Farsangi ízek

Nagy Erika

Gyermekkoromban imádtam a farsangot, főleg a fánk miatt. (Receptekkel)

2025.2.18.    13


Farsangoló

Faar Ida

Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)

2025.1.22.    13


Nincs farsang fánk nélkül

Jády Mónika

A vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtti negyvenedik napig tartó időszak a bálozás, mulatozás, evés-ivás ideje. (Receptekkel)

2025.1.19.  1    20


Répatorta

Oriskó Erzsébet

Most próbálkozzunk meg ezzel az egyszerű, de finom recepttel!

2024.12.31.   


Szilveszter éjjelére

Kiss Adrienn Éva

A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)

2024.12.30.    5


Szilveszterezzünk!

Póda Erzsébet

A konyhában természetesen szilveszter idején sem tétlenkedhetünk.

2024.12.30.  1    16


Tippek a vitamindús ünnepi menühöz

A karácsonyi időszakban az ételek kiemelt jelentőségűek. A hangsúly a hagyományos ételsoron van, ám az ünnepi menüben kapjanak méltó helyet a zöldségek is!

2024.12.16.   


Jóság szelet

Csikmák Mónika

Ebben az időszakban elkel egy kis jóság... és egy nagy adag finomság.

2024.12.6.   


Novemberi örömök

Póda Erzsébet

November hava kulináris élvezetekben gazdag hónap. Nézzük csak, mit tartogat!

2024.11.5.    21


Alma, a csodálatos

Faar Ida

Bátran állítható, hogy az alma az emberiség egyik legrégebbi, gyógyító hatással is rendelkező tápláléka. (Receptekkel)

2024.10.20.    35


Grillpartira

Bindics Imre

Mivel elérkezett a grillezős-sütögetős, laza kerti partik időszaka, az alábbiakban ötleteket kínálunk a grillezéshez.

2024.8.2.  1    5


Hűsítő nyári finomságok

Faar Ida

Vitathatatlanul tombol a nyár. Jólesik ilyenkor minden, ami hűsít.

2024.7.19.    12