Sütőben sült rántott csirke
Finom, egyszerű étel "szagtalan" megoldással.
Imádod a rántott csirkét, de utálod, ha az egész konyha (rosszabbik esetben az egész lakás) olajszagban úszik? Nem szereted, ha tocsog az olajtól az étel? Itt egy egyszerű megoldás!
Hozzávalók: 8 db csirkecomb, 2-3 tojás, 1 dl olaj, só, liszt, zsemlemorzsa, 1 kk. pirospaprika, 1 kk. bors, ízlés szerint a panírba keverhető szezámmag, tökmag, zabpehely, ezekből is 1 kiskanál mennyiség az ideális adag
Sütési hőfok: 200 Celsius-fok
Sütési idő: 35-40 perc
Elkészítés:
Előkészítjük a panírt a szokásos módon (egyik tányérban liszt, a másikban tojás, a harmadikban zsemlemorzsa). A liszthez hozzákeverjük a pirospaprikát és a borsot, valamint ha újítani szeretnénk, a fent felsoroltakból (szezámmag, etc.) is keverhetünk bele. Az olajt a tojáshoz öntjük, és sózzuk. Alaposan, ám óvatosan, nehogy majonézalap legyen belőle, simára keverjük. Végül bepanírozzuk a húst a szokásos sorrendben: liszt-tojás-zsemlemorzsa.
Ezután fogjunk egy tepsit, és vékonyan kenjünk be az alját, valamint a falait olajjal – erre csak azért van szükség, nehogy véletlenül leégjen, vagy hozzátapadjon a hús a tepsi falához. A combokat tegyük bele úgy, hogy ne érjenek össze. Tegyük be a sütőbe sülni 35-40 perce. Félidőnél (15.-20 perc környékén) forgassuk meg a combokat, hogy a panír egyenletesen piros legyen, és biztosan ne ragadjon le.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Nyári kerti parti
Még tart a nyár, az esti kerti partik ideje! Nincs jobb annál, mint amikor az ember kellemes családi vagy baráti körben tölti el a pihenésre szánt hétvégét. (Receptekkel)
2025.8.12. 16
Ki nem hagyható zöldségek
Paprika, paradicsom – ha gyermekünk nyersen nem szereti, kínáljuk neki ételek hozzávalóiként.
2025.7.26.
A nyár illata
A sárgabarack leginkább nyers állapotában fejti ki áldásos hatását, de számtalan formában hasznosíthatjuk még. (Receptekkel!)
2025.7.1. 9
Böjt, húsvét
A hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig tartó időszak a böjt időszaka. Ilyenkor tilos a mulatozás, és a húsételek fogyasztása. A konyhában is mások a teendők.
2025.4.17. 9
Farsangoló
Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)
2025.1.22. 13
Nincs farsang fánk nélkül
A vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtti negyvenedik napig tartó időszak a bálozás, mulatozás, evés-ivás ideje. (Receptekkel)
2025.1.19. 1 20
Szilveszter éjjelére
A pezsgővel való koccintás a világ minden táján hagyomány. (Receptekkel!)
2024.12.30. 5
Szilveszterezzünk!
A konyhában természetesen szilveszter idején sem tétlenkedhetünk.
2024.12.30. 1 16
Tippek a vitamindús ünnepi menühöz
A karácsonyi időszakban az ételek kiemelt jelentőségűek. A hangsúly a hagyományos ételsoron van, ám az ünnepi menüben kapjanak méltó helyet a zöldségek is!
2024.12.16.