Szerelem, barátság és gasztronómia

Kottra Éva 2012.2.11. 6:56

Ha a szerelmi láz elcsitul, még mindig ott vannak a barátok...

„A szerelem kaviár és esküvői torta, eper és tejszínhab. A szerelem pezsgő.
A barátság frissen sült kenyér, frissen köpült vaj, házi sajt és egy teáskancsó két személyre.
Persze akkor leszünk a legjobban, ha mindkettővel élünk.
De mennyivel könnyebb megemészteni a barátságot!”
Pam Brown, ausztrál írónő, költőnő

Elgondolkodva e szép sorokon, melyek a két legfontosabb pozitív emberi érzést, a szerelmet és a barátságot a gusztusos falatokkal vonják hasonlatra, elsőként az jut az eszembe, milyen nagyon fontos „dolgokról” van szó. Élni nélkülük nem lehet, mivel életerőnket, létünket merítjük mindegyikükből.

A szerelem elsöprő ereje minden határt, még a legkeményebb, legvaskosabb téglából épített falakat is képes ledönteni, s amikor vakító erejűvé válik, még arra is képes, hogy a szülői szeretettől elszakítson. Amikor szerelmesek vagyunk, minden gyönyörűen tündököl körülöttünk, akár az égbolton ragyogó nap, melynek sugarai éppoly égetőek, mint a nagy Ő által okozott sebek szívünkön. A szerelmi lázban minden olyan magasztossá, lelkessé, ünnepélyessé válik, éppúgy, mint ahogy azt az idézetben olvashatjuk.

Apró szemű rafinált orosz kaviár és díszes, hatalmas esküvői torta, bűvösen illatozó, ajkat pirongató édes eperszemek és égig érő hófehér tejszínhab tornyok; sőt, még finom, exkluzív francia pezsgő is jár hozzá. Ez ám a boldogság! Szemnek, szájnak boldogsága. Szétágazó nyelvbimbóink, domborzatos szájpadlásunk, éppen olyan édesen, olyan elbűvölően érzik magukat, mint amikor szerelmesünk ölel át, s szenvedélyesen csókolgat bennünket.

Ha a kristálypohárba zárt nemes pezsgő és a cári eledel, a kaviár, az étteremben való illedelmesen kezdeményező udvarlást jelenti – akkor a kehelyben tálalt tejszínhabos eperpohár a csókos ölelést egy padon, az árnyékos tölgyfák sűrű lombjai alatt. Az óriási esküvői torta pedig nem lehet más, mint egy puha meleg ágy, ahol a hófehér, rózsaszín szaténszalaggal díszített párnacsata után elmélyedünk kedvesünkkel.

A barátság a frissen sült kenyér velőig hatoló illatának erejével egyenlő. Az óvatosan rákent, selymesen simuló vaj és a dédmami szomszédjának aranyos színű kerek sajtja. Oly egyszerűek, oly nagyon szerények, oly cicomátlanok; s mégis roppant jókedvűvé képesek varázsolni a hangulatot. Egyszerűségükben a végtelen barátság titka rejtőzik.
Mondanivalóját úgy is lefordíthatnánk, hogy: legkedvesebb barátnőnknek, barátunknak mindent elmondhatunk, mindent megmutathatunk, s örökre bízhatunk bennük, mert ők olyanok számunkra, mint a mindennapi, elmaradhatatlan kenyér.
Oly közel állnak hozzánk, s bármely pillanatban számíthatunk rájuk, feltételek nélkül.

Az aranyos, virágokkal telepingált aprócska teáskancsót, melyet akkor veszünk elő, amikor kedves barátnőnkkel csacsogni készülünk otthonunk melegében, forró vízzel, illatos teakeverékkel és mézzel töltjük meg. Neki még a vitrinből is képesek vagyunk elővenni az édesanyánk által féltve őrzött porceláncsészét, hogy a finom, csak neki készített teánkat még kellemesebben hörpintgethesse, miközben szerelmi történeteit meséli nekünk.

A fenti idézet arra is felhívja a figyelmet, hogy ha egy jó barátra lelünk, egy velünk ellentétes nemű barátra, s azzal igazán jó kapcsolatot sikerült létesítenünk, s ha tudjuk, hogy igazából más szeretőre vágyunk, akkor ne ugorjunk fejetlenül olyan helyzetbe, amit holnap megbánhatunk! Legyen elég erőnk és bátorságunk vállalni a barátságot! Legyen elég energiánk és akaratunk küzdeni is érte, ha kell; éppúgy, mint a mindennapi falatért.

Ugyanis, amikor a szerelmi láz elmúlik, feltámad a szél, lecsitulnak a napsugarak és az eddig fényesen ragyogó auránk is elhalványul; újra több időnk marad barátainkra, akik mindig is vártak bennünket. Pedig néha elhanyagolva érezték magukat, mégis kedves, megértő mosolyukkal várnak vissza. S hogy örökké így lesz-e, az rajtunk is múlik!

Eva Kottrova