Egy nap Anna szemével

Fülöp Éva  2006.1.16. 21:57

Hajnalban arra ébredek, hogy üresen kong a pocakom. Kikukucskálok a kiságy rácsain és látom, anya alszik, még nem vette észre, hogy fent vagyok.

Felállok és nézem az arcát. Ilyenkor olyan nyugodt, nem látni rajta a stresszt és a fáradságot, a sötétben még a karikákat sem látom a szeme alatt. Várok egy kicsit, nem akarom én zavarni, de hát a hasam követelődzik. Végre felébred, átemel maga mellé, és én azt mondom neki, hogy tejecskét kérek. Látom, semmi kedve sincs felkelni az ágyból, de azért mégiscsak megteszi, kimegy a konyhába, utána a vécére ül -- mindig ezt csinálja. Én meg nem bírom kivárni, amíg visszaér, ezért lemászok az ágyról, utánamegyek és leülök mellé a bilire.

Mikor elkészül a tej, visszafekszünk az ágyba, és én mind' megiszom a tejecskét. Aztán visszakapom a cumikámat, és szundítok még egy kicsit anya mellet. Reggel, mivel anya rendes volt és hajnalban felkelt tejet melegíteni nekem, azzal ébresztem, hogy adok egy puszit az arcára. Ez mindig bejön -- ilyenkor nagyon szépen mosolyog rám és megsimogat. Ébredés után megkeresem apát, sokszor én ébresztem fel. Végigkövetem, mit csinál reggel, csak a vécére nem mehetek vele, pedig anya mindig beenged. Apa általában elmegy valahová, kér tőlem egy puszit, és azt mondja: „majd este jövök“.

Anya délelőtt, miután megettük a reggelit, sokat rakodik a konyhában, játszik a krumplival és a répával, de nekem nem engedi meg, hogy én is játsszak, pedig szívesen főznék ott, ahol anya, és nem azon a kicsi izén, amit a Jézuska hozott. Sokszor alig bírom kivárni az ebédet. Olyankor ott téblábolok a konyhában és figyelem, mi történik. Anya meg haragszik, nem akarja megengedni, hogy a lábasokkal játsszak.

Szeretem egyedül megenni az ebédemet, mert apa, anya és a nagyi is egyedül esznek. Anya nem haragszik, hogyha leeszem az előkét, viszont akkor nagyon mérges, ha ledobálom az ételt, vagy a kezemmel próbálgatom az állagát. Ebéd után kapok finom tejecskét, és átpelenkáznak, amit nagyon nem szeretek. De tudom, hogy aztán megkapom a cumikámat, a nyuszit és a finom puha pokrócomat, és anya énekel nekem, letesz az ágyba, és végre jóllakottan pihenhetek...

Nem tudom, mivel foglalkozhat anya, miközben én alszom, mert mire felébredek, nincs az ágyában, és nekem kiáltanom kell, hogy bejöjjön értem. A nyuszit még magamnál tartom, hátha jól jön valamire. Anya magához emel, még pihenek pár percet a vállán, de csak addig, amíg meg nem látok valami érdekes játékot. Ha megéhezem, a konyhában midig látok valami finomat és kérek belőle.

Anya sokszor akar sétálni, pedig nekem nincs hozzá túl sok kedvem, mert akkor öltözködni kell és beleülni a babakocsiba. De azért sokat mókázunk, mikor anya szalad utánam, kergetőzve próbálja rám adni a pulcsit és a nadrágot... Hát jó, bevallom, nem is olyan rossz a séta. Már ismerem a helyeket, ahová járunk. Kedvencem a pogácsás üzlet, mert ha oda anya bemegy, mindig hoz nekem valami finomat. Sokszor segítek anyának tolni a kocsit, mert a kocsit tolni nehéz, és anya is elfárad. De szeretek lépcsőket mászni, és kavicsokat gyűjtögetni is. És még azért is jó sétálni, mert akkor találkozunk más sétáló gyerekekkel. Van is egy legjobb sétás barátom, Viktornak hívják, és sokat játszunk együtt.

Mikor hazaérünk a sétálásból, anya levetkőztet, ami azért gyorsabban megy neki, mint az öltöztetés, és vizet enged a kádba. Én gyorsan hozom a játékaimat, amelyekkel jókat lehet a vízben játszani -- a pohárkámat, a kancsót, kanalat és az edénykéimet. Anya minden nap elrontja a játékomat: kiengedi a vizet és nekem már nincs miben pancsolnom! Aztán megtörölget és bekrémez, amit nagyon szeretek. Főleg a krémezést imádom, szeretem nyalogatni is, nagyon finom, csak anya ezt nem tudja, és nem akarja megengedni, hogy megegyem a testápolót. Pizsamát húz rám, és mehetünk vacsorázni. Ilyenkor megjön apa és kapok tőle puszit, és anya is kap tőle puszit. Apa játszik velem és megitat tejecskével lefekvés előtt.

Hiába mondom, hogy még nem akarok aludni, nem hallgatnak rám. Beraknak a kiságyba, én meg kiabálok, hogy jöjjenek be hozzám. Néha anya jön, néha apa -- nem értem miért váltják egymást. Apa mulatságos történeteket talál ki, és már előfordult az is, hogy hamarább elaludt mesélés közben, mint én. Anya felvesz, magához ölel, vállára teszi a pokrócomat, én pedig ráhajtom a buksimat, ő pedig énekelve ringat. Juj, ezt nagyon szeretem! Sokszor mondja, hogy már nehéz vagyok, és néha bizony fáj a háta, de én nagyon szeretek így hozzábújni.
A nagyi imákat is mond, már fejből tudom mindet. Különben a nagyi a legkitartóbb, sokat énekel és ringat, amíg el nem alszom.

Anya és apa gyorsabban feladja, betesznek a kiságyba és elmennek -- de én egyáltalán nem haragszom rájuk érte...

A képen Anna (a tizennyolc hónapos nagylány) és anyukája

Hozzászólások

@

Küldés