Kívánság


Jády Mónika  2008.1.23. 20:46

Húgom kisfia, Balázs hamarosan négy és fél éves lesz.

Kis barátjának, Kristófnak pár hónappal ezelőtt húgocskája született. Azóta Balázs egyre gyakrabban emlegeti a testvérkét.

Múltkor az egyik pulóverét nézegetve megjegyezte, hogy ez már neki elég kicsi, majd szól Anyának, hogy tegye el a kistestvérnek. Más alkalommal pedig közölte velem, majd ő elmagyarázza a kistestvérének (akit szerinte Lucának fognak hívni, pont úgy, mint Kristóf kishúgát), hogy nem szabad a villanykapcsolókkal játszani.

Korábban nem foglalkoztatta ez a kérdés, pedig a rokonok nem egyszer megkérdezték tőle, illetve a szüleitől: lesz-e utánpótlás? Bezzeg most! Múltkor keresztanyám egy telefonbeszélgetés során ismét visszatért a témára, és azt mondta Balázsnak, hogy kockacukrot kell tenni az ablakba a gólyának, hogy hozzon kisbabát. Amint véget ért a csevegés, a kisfiú a konyhába indult…
Először a teraszajtóhoz rakta a kockacukrot.
– Miért nem teszed inkább az ablakba? – kérdezte mosolyogva a nagymamája.
– Akkor a redőnyt is fel kell húzni, különben nem tud bejönni a gólya – mondta Balázs.
– A Jézuska is be tudta hozni a karácsonyfát – folytatódott a párbeszéd.
– A Jézuskát Anya engedte be – hangzott a válasz.

Végül a kockacukor mégis a konyhaablakba került. Aztán a folyosó ablakába. Talán ott hamarabb megtalálja a gólya…

Balázs egy ideig még nézegette a kockacukrot, majd megszólalt: – Én inkább megeszem. Később még hozzátette: – Egyszer majd úgyis lesz kistestvérem.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Mit (nem) tanult a nagyi az iskolában

Jády Mónika

Unokaöcsém, Balázs augusztus utolsó napján lett hatéves. Kiskora óta gyűjtöm a mondásait. Íme, a legújabbak:

2009.11.12.   


Fekete leves Balázs-módra

Jády Mónika

Unokaöcsém, Balázs ötéves múlt. Pici kora óta gyűjtöm a mondásait. Még mindig hallok tőle olyan kifejezéseket, amelyeken jókat derülök.

2009.3.31.   


Nem a Jézuska hozta

Jády Mónika

Unokaöcsém, Balázs, ötéves múlt. Pici korától gyűjtöm a mondásait. Íme, a legfrissebbek:

2008.12.29.   


Hol terem a kompót?

Jády Mónika

Balázs a napokban egy csomag savanyú cukorkát választott magának az üzletben.

2008.2.9.   


Kukka, Tepocs és Ajika

Jády Mónika

Húgom kisfia pár hete kezdett óvodába járni. Az első nap után kérdezte tőle a nagymamája, hogy hívják az óvó néniket.

2006.10.7.    1

A rovat további cikkei

Óvodában jártam

Szabó Sylvia

Szeptembertől óvodás az unokaöcsém.

2009.11.3.   


Apa és lánya

Vég Erzsébet

Lilla imádja az apukáját. Napjában többször is megkérdezi, hol van...

2009.5.24.   


Távolságok

Vég Erzsébet

Melyek leküzdése nem okoz semmi gondot egy kisgyerek számára.

2009.5.9.   


Felvilágosítás

Puha Andrea

A kisgyerekek rendkívül tanulékonyak, merészek, szókimondók.

2008.12.6.   


Néni az a bácsi?

Nagy Erika

A gyerekszáj ellen nincs orvosság. Még szerencse. Néha tudnak olyat mondani, amitől le kell, hogy üljünk, különben…

2008.12.3.   


A pók

Vég Erzsébet

Az utóbbi napok nagyon szép őszi időjárása többször az udvarra csábított bennünket.

2008.10.28.   


„Aúúú, hol?”

Vég Erzsébet

Mindkét gyermekünk nagyon bújós, igényli a testi közelséget, a simogatást, a puszikat.

2008.10.17.