Pánik az oviban


Horák Beáta  2006.2.14. 21:12

Ma mesélte a húgom, hogyan kísért a madárinfluenza árnyéka szép hazánkban.

Szürke hétköznapon, munkaidő után, az anyuka kinyitotta kisfia ruhásszekrénye ajtaját az óvodában: s egy madártoll esett a földre. Az anyuka még nem gondolt semmi rosszra, csak kislánya válasza keltette fel figyelmét, amikor is arra a kérdésre válaszolt, hogy honnan van a madártoll.
-- Hát játszottunk vele.
-- Mivel, a tollacskával?
-- Igen, a számba is vettem, és közben a madárkával játszottunk.
Az édesanyának több sem kellett, fejében csörömpölni kezdett a vészcsengő. Ugyan milyen madár az, amelyik szívesen viseli az ovisok közeledését?!

Illedelmesen megkérdezte, hátha a tanító néni tud valamit a dologról.
Sajna, nem tudott semmit, mivel délelőtt történt az eset és akkor még a délelőttös kolléganő felügyelte a gyermekeket.
Következő elérhető információforrás az igazgatónő volt. Közben az édesanya, aki azon kevesek közé tartozik, akik rendelkeznek azzal az útmutatással, mely pontról-pontra leírja mi a teendő, ha döglődő madárral futunk össze napjainkban, áttanulmányozta az infókat, és dióhéjban tolmácsolta az igazgatónőnek.
Ő az eltelt idő alatt az óvó nénik kis csapatával végigfésülte az oviudvar zegét-zugát, de sem szédült, sem lusta kismadarat nem talált.
Otthon a gyerkőcöket újból kérdőre vonták. Persze az eset addigra megszépült, mivel elbeszélésük alapján a madárka végül elrepült.

Történt mindez Bálint napján, amikor is néphitünk szerint madárkáink pont ezen a napon választják meg társukat, párjukat. Jó hitben, jó reményben higgyük azt, hogy főhősünk, a madárka csak a párválasztásba fáradt bele...

Foto: Mihály Krisztián



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Mit (nem) tanult a nagyi az iskolában

Jády Mónika

Unokaöcsém, Balázs augusztus utolsó napján lett hatéves. Kiskora óta gyűjtöm a mondásait. Íme, a legújabbak:

2009.11.12.   


Óvodában jártam

Szabó Sylvia

Szeptembertől óvodás az unokaöcsém.

2009.11.3.   


Apa és lánya

Vég Erzsébet

Lilla imádja az apukáját. Napjában többször is megkérdezi, hol van...

2009.5.24.   


Távolságok

Vég Erzsébet

Melyek leküzdése nem okoz semmi gondot egy kisgyerek számára.

2009.5.9.   


Fekete leves Balázs-módra

Jády Mónika

Unokaöcsém, Balázs ötéves múlt. Pici kora óta gyűjtöm a mondásait. Még mindig hallok tőle olyan kifejezéseket, amelyeken jókat derülök.

2009.3.31.   


Nem a Jézuska hozta

Jády Mónika

Unokaöcsém, Balázs, ötéves múlt. Pici korától gyűjtöm a mondásait. Íme, a legfrissebbek:

2008.12.29.   


Felvilágosítás

Puha Andrea

A kisgyerekek rendkívül tanulékonyak, merészek, szókimondók.

2008.12.6.   


Néni az a bácsi?

Nagy Erika

A gyerekszáj ellen nincs orvosság. Még szerencse. Néha tudnak olyat mondani, amitől le kell, hogy üljünk, különben…

2008.12.3.   


A pók

Vég Erzsébet

Az utóbbi napok nagyon szép őszi időjárása többször az udvarra csábított bennünket.

2008.10.28.   


„Aúúú, hol?”

Vég Erzsébet

Mindkét gyermekünk nagyon bújós, igényli a testi közelséget, a simogatást, a puszikat.

2008.10.17.   


A kétévesek bölcsessége

Vég Erzsébet

Azt mondják a hozzáértő emberek, hogy a gyerekeket leginkább példamutatással lehet nevelni.

2008.8.17.  2   


Hol terem a kompót?

Jády Mónika

Balázs a napokban egy csomag savanyú cukorkát választott magának az üzletben.

2008.2.9.