Pánik az oviban

Horák Beáta 2006.2.14. 21:12

Ma mesélte a húgom, hogyan kísért a madárinfluenza árnyéka szép hazánkban.

Szürke hétköznapon, munkaidő után, az anyuka kinyitotta kisfia ruhásszekrénye ajtaját az óvodában: s egy madártoll esett a földre. Az anyuka még nem gondolt semmi rosszra, csak kislánya válasza keltette fel figyelmét, amikor is arra a kérdésre válaszolt, hogy honnan van a madártoll.
-- Hát játszottunk vele.
-- Mivel, a tollacskával?
-- Igen, a számba is vettem, és közben a madárkával játszottunk.
Az édesanyának több sem kellett, fejében csörömpölni kezdett a vészcsengő. Ugyan milyen madár az, amelyik szívesen viseli az ovisok közeledését?!

Illedelmesen megkérdezte, hátha a tanító néni tud valamit a dologról.
Sajna, nem tudott semmit, mivel délelőtt történt az eset és akkor még a délelőttös kolléganő felügyelte a gyermekeket.
Következő elérhető információforrás az igazgatónő volt. Közben az édesanya, aki azon kevesek közé tartozik, akik rendelkeznek azzal az útmutatással, mely pontról-pontra leírja mi a teendő, ha döglődő madárral futunk össze napjainkban, áttanulmányozta az infókat, és dióhéjban tolmácsolta az igazgatónőnek.
Ő az eltelt idő alatt az óvó nénik kis csapatával végigfésülte az oviudvar zegét-zugát, de sem szédült, sem lusta kismadarat nem talált.
Otthon a gyerkőcöket újból kérdőre vonták. Persze az eset addigra megszépült, mivel elbeszélésük alapján a madárka végül elrepült.

Történt mindez Bálint napján, amikor is néphitünk szerint madárkáink pont ezen a napon választják meg társukat, párjukat. Jó hitben, jó reményben higgyük azt, hogy főhősünk, a madárka csak a párválasztásba fáradt bele...

Foto: Mihály Krisztián