Osztrigasrác és társai

Dóra Dalma 2011.6.21. 6:00

Beszélgetés Tótok Csillával és Tim Burton Rímbörtönjének színpadra álmodóival.

Napjainkban egyre inkább megfigyelhető, hogy a média a fogyatékossággal élők szerepeltetésével nem az esélyegyenlőséget kívánja elősegíteni, hanem a különböző tehetségkutató műsorokban a szavazatgyűjtés eszközeként használja őket, a nézők szánalomérzetére alapozva. Ezzel szemben, szerencsére, pozitív kezdeményezésekkel is találkozhatunk. Egy salgótarjáni drámacsoport, az Impro’ Színpad színpadra vitte Tim Burton groteszk verseskötetét, a Rímbörtönt, amelyet egy fogyatékkal élő lány, Tótok Csilla segítségével alkotott meg.
A 2010-ben bemutatott darab célja az volt, hogy rávilágítson a társadalmukban jelen levő másságra, és az emberek gyakran negatív hozzáállására. A verseskötet darabjai egytől egyig valamilyen furcsasággal rendelkező, groteszk alakokat mutatnak be. Mint például a könnyen lángra lobbanó Gyufasrác, vagy a nyálkás, gusztustalan hatást keltő Osztrigasrác, aki a darab központi alakja, és akit szülei egy „Ki-javító intézetbe” küldtek, mert nem bírták elviselni másságát. Tim Burton filmekből már jól ismert stílusa a színpadon sem emészthető meg egykönnyen. Természetes volt tehát, hogy nem minden jegyet váltó néző tudta tolerálni a sötét, olykor durva, és meghökkentő jeleneteket.
Hajdú Györgyi, a csoport vezetője, elmondta: azért volt fontos a kötet színpadra vitele, hogy maga a drámacsoport is közvetlen élményként szembesüljön a fogyatékosság tényével, és ezt ép emberként képesek legyenek úgy elfogadni, hogy ne sajnálattal közelítsenek a sérültek felé, hanem megértéssel és alkalomadtán segítséggel. Úgy gondolja, a színdarab bemutatása után, hogy a kitűzött célt sikerült 100%-osan teljesíteniük, mert a munka mind a csapat tagjait, mind a nézőket összehozta a fogyatékkal élők világával.

A hiteles játék és dramaturgia kialakításában a csoport segítségére volt a 37 éves Tótok Csilla, aki kisgyermekkorától kerekesszékbe kényszerült az extrapyramidalis laesialként diagnosztizált betegsége miatt. Az orvosok úgy vélték, hogy az agy központi idegrendszer mozgató központjának problémái okozták betegsége kialakulását.

– Nyolcéves koromban kezdtek megmutatkozni a betegségem első jelei: jobb kezem, bal lábam gyengülni kezdett, majd 1-2-év alatt legyengültek az izmaim majd folyamatos, erős izomgörcs uralta egész testemet és erősen izzadtam. Úgy néztem ki, mint egy kisgyerek az anyaméhben – mondta Csilla. Azt is megosztotta velem, hogy amikor Györgyi megkereste a darab ötletével, első olvasatra őrült fantazmagóriának tűnt számára a Rímbörtön. Ám amikor először látta a jeleneteket, úgy érezte: ő maga az Osztrigasrác, akit mindenki kirekeszt, és akire mindenki undorral tekint. Megjegyezte azonban, hogy nem csak őt, hanem minden mássággal élő embert képvisel a nem mindennapi karakter.

Nem csak a nézők, hanem az Impro’ tagjainak hozzáállására is hatott az előadás üzenete. Többen elmondták a szereplők közül, hogy bár a darab előtt volt némi fenntartásuk sérült embertársaikkal szemben, ám a próbafolyamat és Csillával való beszélgetések során rádöbbentek arra, hogy tényleg nincs különbség ember és ember között. A darab után nyitottabbá váltak a fogyatékossággal élő társaik iránt, és rájöttek arra, hogy nem sajnálni, hanem segíteni kell a beilleszkedésüket. Arra a kérdésre, hogy szerintük mennyire figyelhető meg az iskolákban az integrációra való hajlam, illetve az oktatók mennyire segítik elő a sérült diákok felzárkózását és a beilleszkedést, meglehetősen negatív és elszomorító válaszokat adtak. Tapasztalataik alapján a tanárok nem igazán tudják kezelni a fogyatékkal élő diákok helyzetét, és bár próbálnak odafigyelni rájuk, inkább kötelező dologként kezelik a helyzetet, mintsem tényleges segítségnyújtásként.

Beszélgetésünkkor Csilla megerősítette a sérült emberek megkülönböztetésének és hátrányos helyzetének problémáját. Szerinte a társadalmunk sajnos valóban nehezen kezeli a sérült emberek felé való közeledést: – Meg kell tanítani mindkét oldalt arra, hogyan közeledjenek egymás felé! Már kisgyermekkorban el kellene kezdeni a „szoktatást”. Az integrációnak fontos szerepe volna már az oviban, iskolában, a felsőoktatásban, majd a munkahelyeken!

A jó kedélyű lány tapasztalatai nap, mint nap azt mutatják, hogy mint mozgássérült, rendkívül hátrányos helyzetben van: –Úgy látom, hogy elég nagy különbség van a különböző fogyatékossággal élők támogatottságai között. Gondolok itt az anyagi támogatásra. Például a hallássérültek és a vakok helyzete valamivel könnyebb, mert ők könnyebben tudnak munkát vállalni, el tudnak menni a munkahelyükre, és anyagilag is többet kapnak (ingyen parkolás, stb.).
Elmondta, hogy a mozgáskorlátozottak alig kapnak anyagi támogatást, és a munkavállalás is sokkal problémásabb, még akkor is, ha lenne lehetőségük dolgozni: – Érettségivel rendelkezem és elvégeztem egy számítógép kezelői angol tanfolyamot is, ám már jó ideje nem tudok elhelyezkedni a szakmámban. Hiába beszélnek a rehabilitációról a cégeknél, ha nincsenek cégek, melyek alkalmaznának, és az állami vállalatok sem vesznek föl sérülteket!
A munkavállalási nehézségek mellett a közlekedéssel is meg kell küzdenie, hiszen Salgótarján akadálymentesítése még gyerekcipőben jár. – Mivel Salgótarjánban nem teljes az akadálymentesítés, így nem közlekedhetek a vágyaim szerint, a járdaszegélyek megszabják, merre mehetek. Ha áruházba vagy üzletbe szeretnék menni, a legtöbb helyen szintén nincs megoldva a közlekedés. E nehézségek mellett meg kell említenem az emberek segítőkészségét is, mert gyakran jönnek oda hozzám, ha látják, hogy nem tudok felugratni a járdára a tolókocsimmal.

Csilla azonban még nehéz helyzete ellenére is szerencsésnek mondhatja magát, mivel hosszú éveken át foglalkozott rajzolással, festéssel és versírással, így a városi művelődési központ és az idősek népfőiskolája lehetővé tette számára, hogy kiállításokon és versmondó versenyeken bemutathassa tehetségét. Mindez erőt adott számára a nehézségekkel teli élethez és megerősíttették abban, hogy érdemes a művészetekkel foglalkoznia.

A munkavállalás bonyodalmai mellett, a jelenleg kiegyensúlyozottnak tekinthető magánéletben is adódtak nehézségek. Úgy látja, hogy nyilvánvalóan nagy hátrányban vannak a különböző fogyatékkal élők a párkapcsolatok terén. Hiszen, ha társat keres az ember, először szemügyre veszi a másik küllemét, és ha nem tetszik a „csomagolás”, továbbáll. Elmondta, hogy bár a belső tulajdonságok is sokat nyomnak a latban, de ahhoz, hogy kiderüljön, mi lakik belül, oda kell menni a kiszemelt személyhez és meg kell őt ismerni. Csilla sokat bánkódott a külseje miatt, idővel azonban rájött, tényleg nem csak a külső számít. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy hét éve él boldog párkapcsolatban: – Sok nehézségen, bajon át kell esnie az embernek, hogy rájöjjön bizonyos dolgokra, és megtanuljon másként gondolkodni, látni és érezni, mint azelőtt.

Nem állítom, hogy az Impro’ Színpad előadása mérföldkő lenne sérült társaink elfogadását és egyenjogúságát illetően, de mindenképpen öröm látni, hogy létezik a szánalomkeltésen túl másfajta megközelítése is a fogyatékossággal élők bemutatásának. Nem mellékes az sem, hogy mindezt egy tizenévesekből álló csoport prezentálta a közönség számára egy olyan ember segítségével, aki bár kerekesszékben él, életigenlése és sugárzó optimizmusa mégis példaértékű. Ha az előadás hatására legalább egy néző gondolkodásmódját sikerült megváltoztatni a másságról, már megérte!