Új hangok


Puha Andrea  2012.8.8. 4:40

Apu hangja olyan, mint egy medvéé, mondtam, pedig sose hallottam még igazi medvét brummogni.

– Apu hangja olyan, mint a medvéé – mondtam alig néhány évesen anyunak a százas Skodánk hátsó ülésén. Pedig még sose hallottam igazi medvét brummogni. A mustársárga autó zúgott alattam, én meg kerestem a megfelelő szavakat, de nem volt egyszerű. Az új hallókészülékem teljesen másféle világot hozott elő nekem, mint amelyikben addig éltem. Mindenkinek kicserélődött a hangja. Apué lett a medve hangja, a medvéé még medvésebb lett. Jöttek új hangok is, amelyeket addig nem hallottam, s nem tudtam, melyik mihez tartozik.

Az elkövetkező években lassan megszoktam az új hangokat, és helyére került minden. A medvésebb hang a medvéé lett. Apu medvehangja apué lett. És ez így ment majd tizenöt évig.

Aztán pár hónapja reggel felkeltem, beraktam a hallókészülékemet a fülembe, bekapcsoltam, és recsegni kezdett. Torz lett minden hang, majd a szerkezet kikapcsolt. Talán sosem voltam még annyira kétségbeesett, mint akkor. Pár óra múlva ugyan működni kezdett, de nyilvánvalóvá vált: új gépre van szükségem.

*

– Egykéthá... Egykéthá... Na milyen? – kérdezi a doktornő, én meg pislogok tanácstalanul.
– Furcsa.

Néznek rám: a doktornő, a szakember, anyu, apu. Várnak valamit, hogy mondjam, mit kell állítani, én meg tanácstalanul vissza.

– Egykéthá... Egykettőhárom – skandálja a doktornő.

– Más a hangszínezete – mondom.

Furcsa. Használom ezt a szót, de nem tudom biztosan, mit jelent. Csak azt hiszem, tudom, mi az a hangszínezet.

– Más is lesz. Ezek profibb gépek. Nem lesz ugyanolyan, mint a régi gép.

Bólintok. Fülembe élesen belevág az o meg az a betű. Arrébb kapom a fejem, mintha belefűrészeltek volna az agyamba.

– Túl magasak a magánhangzók – örülök, hogy tudok mondani valami értelmeset.

A szakember állít rajta valamit, az egykéthá olyan lesz, mint a körfűrész. Rémülten körbenézek: ez túl mássalhangzós, mondom, az a meg az o szinte sehol nincs. Megint átállítanak valamit, most meg teljesen sziszegős, mint amikor ereszt a gumiszelep, gondolom, mert még azt se hallottam sose. Másfél óra múltán két hét próbahordásban egyezünk meg.

*

Egy hét után rájövök, hogy nehezebb lesz, mint gondoltam. Hasonlóan ahhoz, mint amikor valaki kontaktlencsét vagy protézist kap. Meg kell szokni. De hallani azt, hogy a biliárdgolyók összeütköznek, hogy a metró süvít, hogy az autók nagyon hangosak, valamint mindenkinek megint más a hangja, az idegesítő! Apunak nem apu hangja van, hanem új. Amiről eddig azt hittem, az autó hangja, most megváltozott. A tornán tizenöt percig képtelen voltam a koreográfiát követni, mert annyira más és idegesítő hangja volt a zenének, hogy sutba vágta a koncentrációs képességemet. Végül kikapcsoltam a gépet.

A legidegesítőbb az, hogy nem tudom megfogalmazni pontosan, hogy mi a zavaró. Csak idegenszerű, frusztráló, szokatlan, hátborzongató. És az eddig kedvesen duruzsoló villámlásnak félelmes hangja lett.

Hiába. Öregszem. Vagy mi a szösz...?



Hozzászólások

violka, 08. 08. 2012 17:21:41 Hat ezt jol meg irtad....
Hat ezt jol le irtad.Csak az a baj,hogy ebbol a szaki majd nem tudja mi is a baj,igaz te sem tudod,de mas sem tudna a te helyedben.Hosszu evekig hordtad a hallokeszuleket , meg szoktad a hangjat az uje teljesen mas,ez ertheto.Mellesleg az ararol meg ne is beszeljunk,vagy igen? A keszulek ara 750.- euro korul van ,amibol a betegbiztosito ugy 140.00 euro korul terit,tobbit fizesse a beteg,ha van mibol.Sajnos ez a szomoru igazsag. :( De fel a fejjel majdcsak meg talaljuk a megfelelo keszuleket szamodra.Csak kitartas!
@


Kapcsolódó cikkek

Ismétlés

Puha Andrea

Azt mondják, a történelem ismétli önmagát. Vannak helyek, ahol az emberrel megesnek ugyanazok a dolgok.

2012.9.21.   


Csonttörés szimfónia

Puha Andrea

Amikor már minden másként ropog.

2012.9.13.  2    6


Kint meg bent

Puha Andrea

Valami annyira furcsa volt. Több zaj, kevesebb zaj. Több zaj, kevesebb zaj.

2012.9.5.  1   


A dugó

Puha Andrea

Este volt, és fűszeres füst terítette be az udvart.

2012.8.28.   


A döntés

Puha Andrea

Két hét próbahordás után ismét a fül-orr-gégészeten ültem, és patthelyzet volt.

2012.8.21.  2    8

A rovat további cikkei

Nemsokára

Puha Andrea

Az ajtónyitásnak van valamije, hangja, amit az ember észrevesz...

2013.6.28.   


Hangmás

Juhász Fanni

A hallássérült gyerekek sok esetben másnak érezhetik magukat egészséges társaikkal szemben. (Videóval)

2013.2.19.   


Látni a hangokat

Juhász Fanni

Milyen érzés látni a hangokat? Nézni a dallamokat? (Videóval)

2013.2.6.   


Semmi

Puha Andrea

Látom, hogy beszél, mozog a szája, és mikor felém néz, azt mondja: semmi.

2012.7.9.    4


Dilemma

Puha Andrea

„Mellékesen megjegyezném...” Törlés. Fejcsóválás. Homlokdörzsölés. „Egyébként hallássérült vagyok."

2012.3.14.  1    13


Zajdallam

Puha Andrea

Meghallják, rezzentem össze ijedten, mikor leraktam a talpam a szőnyegre.

2011.12.26.   


Esernyő

Puha Andrea

Képzeld el, hogy egy szobába vagy zárva, ahol sötétség van, áthatolhatatlan és végtelen...

2011.10.10.  1    9