Türelemhatár

Puha Andrea 2010.11.10. 13:58

Rohanós nap volt.

Rengeteg előadás, sorban állás az ügyfélszolgálaton, vonatozás haza. Időközben még a bankba is be kellett ugranom, számlakivonatot kérni. Barátnőm, akivel együtt szoktam utazni, velem jött.

Mikor sorszámot akartam kivenni, elgondolkoztam a kis automata előtt, hogy melyik számot is kellene megnyomnom. Barátnőm türelmetlenül rábökött az egyikre, s a gép sorszám- nyelvet öltött rám, várva, hogy kitépjem. Picit ingerülten rántottam ki a papírszeletet, a gép megrezzent, talán nyögött is egyet, s leültem, várva, hogy sorra kerüljek. Türelmesen néztem a kijelző táblát, a következő szám az enyém volt. Barátnőm már árgus szemekkel figyelte, hogy melyik ablakhoz fogok menni, honnan áll fel előbb az ügyfél.

Ekkor kezdtem el számolni magamban.

Kisvártatva az egyik ablaknál ülő férfi felállt, kiment a bankból, s a lézertáblán felvillant a sorszámom a hozzátartozó ablakszámmal. Odasétáltam, meglepetten láttam, hogy barátnőm is mellettem áll. Ám legyen! Előadtam sóhajomat a banki alkalmazottnak, aki kérdezett valamit, s mivel nekem szokatlan volt a hivatalos szleng szavait leolvasnom a nő szájáról, kicsit lassabban haladt a beszélgetés, s a következő kérdésnél barátnőm, megelőzve engem, válaszolt. S onnantól kezdve én kiestem a kommunikációs térből, s átkerültem a megfigyelői státuszba.

Vettem egy nagy levegőt. Odaadtam a személyi igazolványomat a hölgynek és rákönyököltem a pultra. Egykedvűen figyeltem, ahogyan barátnőm válaszolgat a kérdésekre, és elgondolkoztam rajta, hogy tényleg segítő szándékból teszi- e. Láttam az arcán a türelmetlenség árnyékát, bár tény, hogy némi segítőkészség is volt benne. Biztosan. Aztán elkezdtem magamat elemezni, tudván, csak akkor nem kezdek el ordítani, ha kielemzem a helyzetet és rájövök, mi az, ami idegesít. Idegesített, hogy hülyének néznek, mint ahogyan az is, hogy nem vesznek emberszámba. Nekem is van szám, és még ha lassabban is, de el tudok intézni mindent. Ha barátnőm nem szól közbe, én is válaszolok. Ha valamit nem értek, hát rákérdezek még egyszer. De hogyan kérdezzek rá, mikor annak a lehetőségét is elveszik?!

Fapofával nyúltam a számlakivonat után. Miközben elraktam az igazolványommal együtt, kilöktem magam a bank ajtaján. Az utcán barátnőm nagy vehemenciával elkezdett tanácsokat osztogatni.
– Legközelebb, ha bankba mész...
– Legközelebb egyedül megyek – vágtam közbe.

Seperc alatt tudomásul vette.