A megfelelő mikró
A megfelelő mikrhulllámú sütő kiválasztása nem ördöngösség.
Ha új mikrohullámú sütőt vásárlunk, a kiválasztás során számos kérdés merülhet fel. Szerencsére nincs különösebben nehéz dolgunk. Ha némi figyelmet fordítunk a főbb tulajdonságokra, biztosan nem fogunk mellé. Érdemes szem előtt tartani azt is, hogy az utóbbi évek innovatív fejlesztései számos olyan funkciót eredményeztek, amelyek rendkívül hasznosnak bizonyulhatnak, néhány azonban teljesen hasztalan lehet. Tudatos választással akár jelentős összeget spórolhatunk.
Érdemes elmondani, hogy
a kereskedelmi kínálatban
szabadon álló és beépíthető készülékekkel is találkozunk. Előbbiek szinte bárhol elhelyezhetők, ahol rendelkezésre áll megfelelő szabad terület, utóbbiak pedig új konyhaszekrény kialakításánál kínálnak jó megoldást. A beépíthető változatok a konyha szerves részét képezik, így teljesebb összhatást képesek biztosítani. Esetükben jellemzőbb magasabb minőségi osztályba sorolható készülékekkel találkozunk.
A döntést meghatározza a mikrohullámú sütő mérete, illetve űrtartalma. Érdemes megfontolni, mekkora készülékre van szükségünk. A legkisebbek belső mérete 20 liter körüli, de ezek a készülékek jellemzően a belépőkategóriát képviselik. Egyszerű célokat szolgálnak, rendszerint a felszereltségük is alacsony szintű. A közepes méretekkel rendelkező sütők űrtartalma nagyjából 23-27 liter közötti, ezek kiválóan alkalmasak az általános igények kiszolgálására. Ennél nagyobb belső térre akkor van szükség, ha egyszerre nagyobb mennyiségeket szeretnénk melegíteni vagy sütni, illetve gyakran melegítenénk szeletes ételeket, mint a pizza vagy a lángos.
Mindenképpen érdemes szót ejteni a teljesítményről is. A magasabb teljesítményt szinte minden esetben előnyként említjük, a mikrohullámú sütők esetében nem feltétlenül lehet ezt elmondani. Tény, hogy a magasabb teljesítmény gyorsabb melegítést tesz lehetővé, ugyanakkor nem mehetünk el a fizikai tulajdonságok mellett sem. A legmagasabb fokozatot használva egyes ételek aránytalanul melegszenek fel, így át kell kevernünk őket és visszahelyezni a mikróba. Kisebb teljesítményt alkalmazva a melegítés egyenletesebb. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy egyes funkciók esetén rendkívül fontos a nagy teljesítmény, így elsősorban az extra funkciókkal felszerelt készülékek rendelkeznek nagyobb áramfelvétellel.
Vásárlás előtt érdemes megfontolni azt is, mire kívánjuk használni a készüléket. Minden egyes készülék alkalmas melegítésre és olvasztásra. Ha nincsenek magasabb elvárásaink, az alapfelszereltségű sütők megfelelő választást jelenthetnek. A magasabb árkategóriákba tartozó készülékek azonban hasznos funkciókkal rendelkezhetnek, mint például a grill sütés, ami ínycsiklandó falatok elkészítését teszi lehetővé. A sütési funkciók között mindenképpen meg kell említeni az úgynevezett crisp üzemmódot is, amit elsősorban a ropogós falatok szerelmesei fognak értékelni. A funkció tökéletesen alkalmas korábban készített ételek „felfrissítésére” is.
A jobb készülékek gyakran rendelkeznek hőkeverés funkcióval is. Abban az esetben érdemes ilyen mikrót választani, ha egy hagyományos sütőt szeretnénk kiváltani vele. Ez esetben mindenképpen érdemes előnyben részesíteni a nagyobb űrtartalommal rendelkező változatokat. Noha az ilyen mikrohullámú sütő piskótakészítésre aligha lesz alkalmas, de sok húsételt és zöldséget készíthetünk a különböző sütési funkciók felhasználásával. Érdemes az igényeinknek megfelelő felszereltséggel rendelkező változat mellett dönteni, így megtalálhatjuk az ideális ár-érték aránnyal rendelkező készüléket.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Harmadik generációs fűtőfilm
Mi az a harmadik generációs fűtőfilm és melyek az előnyei? Utánajártunk a kérdésnek.
2023.5.24.
A történelem legnagyobb kaszinórablásai
Mivel a kaszinókban sok pénz van, könnyen a tolvajok célpontjaivá válnak.
2023.5.9.
A világ legjobb pókerjátékosai
A pókert egyesek szerencsejátéknak tekintik, mások az elme és mindenekelőtt az idegek játékának tartják.
2023.5.9.
Nyugdíj-előtakarékossági formák
Milyen szempontok szerint érdemes választanunk? Az alábbiakban ezt részletezzük.
2023.4.16.
Öltözködési szabályok
Mit kell viselni egy magyar kaszinóban? Egyáltalán létezik rá valamiféle etikett, hogy miben illik belépni?
2023.4.12.
Tanácsok nyárigumi-vásárláshoz
Manapság rengeteg a női sofőr és autótulajdonos, és köztük azért bőven akad olyan, akinek a nyári gumivásárlás sem okoz gondot.
2023.3.6.
Fények vakondja – irodalmi pályázat
Immár 12. alkalommal hirdették meg a „Fények vakondja” elnevezésű pályázatot.
2023.1.30.
Természeti jelenségek az iskolában
Rendhagyó és érdekes foglalkozásra került sor a közelmúltban a csallóközcsütörtöki magyar tannyelvű alapiskolában.
2022.11.26.
Hogyan válasszunk biciklit? Hasznos tippek biciklivásárláshoz
Hogyan válasszunk biciklit? Hasznos tippek kerékpárvásárláshoz!
2022.10.24.