Barátnő klubestek - nyáron is


  2015.7.25. 6:00

Bár a nyár a szabadság és a kirándulás időszaka, azért mi nem tétlenkedhetünk. Augusztusban két klubestünk is lesz.

Klubest-sorozatunkkal az a célunk, hogy egy-egy érdekes, bennünket érintő téma keretében kötetlen beszélgetéseket szervezzünk, másrészt, hogy bemutassuk a közönségnek azokat a magyar nőket, akiknek tevékenysége példaértékű lehet mások részére.

Augusztus első két hetében tehát két klubestre is sor kerül. Az egyikre Somorján, a másikra pedig Udvardon.



Somorján a Mozi vendégei leszünk, Végh Koncz Csilla meghívására. A nő, ha ír című beszélgetőesten Póda Erzsébet és Nagy Erika vall majd a netBarátnőről, a nőkről, az újságírásról, az írásról, irodalomról, és saját kiadványaikról.
Póda Erzsébetnek két mesekönyve jelent meg Hétmesés könyv és Pilicke meséi címmel, valamint egy cikkgyűjteménye, a Percek, évek, döntések. Ezen kívül több, mint húsz novellával is jelentkezett már különböző kiadványokban.
Nagy Erika eddig három kötettel büszkélkedhet, melyek címe: Zsákutca, másVilág és Így élem a világom.
Az első klubest helyszíne: Somorja, Mozi.
Időpontja: 2015. augusztus 3., hétfő, 19:00


A második klubest vendége Bial Judit lovasíjász-hagyományőrző lesz, akit értelemszerűen a hagyományőrzéssel és a lovasíjászattal kapcsolatban faggatunk majd.
Az estet Póda Erzsébet újságíró, író, a Barátnő Polgári Társulás elnöke moderálja.
A második klubest helyszíne: Udvard, kultúrház
Időpont: 2015. augusztus 10. hétfő, 14:30.



A belépés ingyenes, ezért mindennemű anyagi, lelki vagy más jellegű segítséget örömmel veszünk.


Számlaszámunk:
IBAN: SK61 5200 0000 0000 0000 0876 1744
BIC/SWIFT: OTPVSKBX




Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Egészség természetesen

A 23. Barátnő Klubest vendége dr.Tóth Erzsébet orvos volt, aki a somorjai Moziban tartotta meg előadását.

2016.11.10.    25


Harmónia és erő

A 22. Barátnő Klubest vendége Bial Judit lovasíjász, hagyományőrző volt, aki a somorjai Moziban számtalan kérdésre adott választ a jelenlévő közönségnek.

2016.10.26.    14


Barátnő klubestek Gömörben

Beszámoló a Barátnő klubestek keretében megtartott gömöri könyvturnéról, amelyen kiderült, hogy a nők mindenhol azonos dolgoknak örülnek, és azonos gondokkal küszködnek.

2016.10.12.    17


A fotózás szépségei

Legutóbbi klubestünkön, amelynek helyszíne ismét Dunaszerdahely volt, Virágh Mária fotós volt a vendégünk.

2016.10.3.    10


Egy kötetlen és rendhagyó klubest

Huszadik klubestünkre Dunaszerdahelyen került sor, vendégünk pedig dr. Gašpar Alica pszichiáter volt.

2016.9.19.    16


Zarándokúton – El Camino kalandok

Az idei második klubestünket Kőhídgyarmaton tartottuk, vendégünk Oriskó Erzsébet volt, aki kétszer is megjárta a Szent Jakab zarándokutat.

2016.7.18.    20

A rovat további cikkei

Fények vakondja 2024: győztesek

Sajtóhír

Kihirdették a Fények vakondja irodalmi pályázat idei győzteseit. Részletek a cikkben.

2024.4.12.   


Életmódklub látássérülteknek

Sajtóhír

Ötletgazdag életmódklub működik Szolnokon.

2024.3.26.   


Jogi tanácsadás a Vakok Egyesületénél

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete kereken tíz éve működtet jogi tanácsadást, ezzel is segítve a vármegyében élő látássérülteket, ha eltévednek a folyton változó jogszabályok hálójában.

2024.3.9.   


Tapintható történelem

Sajtóhír

Egy nem mindennapi interaktív tárlatvezetés látássérülteknek, melynek apropóját a szolnoki csata 175. évfordulója adta.

2024.3.7.   


Varázs-eredmény

Sajtóhír

A vak amatőr színésznő, Szigeti Henriett, lett a legjobb mellékszereplő!

2024.3.4.   


Látássérültek kézműveskedtek

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Móra Közösségi Terében Szolnokon kézműves foglalkozást tartottak látássérülteknek, a közelmúltban.

2024.2.18.