Életmódklub látássérülteknek


Sajtóhír  2024.3.26. 17:30

Ötletgazdag életmódklub működik Szolnokon.

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok megyei Egyesülete 2017 óta működtet Életmódklubot tagjai számára, amelynek elindulása egy pályázattal kezdődött.

– Minden hónap harmadik szerdáján gyűlnek össze a klub tagjai az egyesület Móra Közösségi Terében. Most márciusban hamburgert készítettek a résztvevők sok zöldséggel és húsmentesen – mondta Kósik Nóra, az Életmódklub vezetője. A főzés mellett más programokat is szerveznek az Életmódkllub égisze alatt, amelyek szintén népszerűek.

– Több alkalommal voltunk már kirándulni az Életmódklub tagjaival. Jártunk már Szolnok több kedvelt kirándulóhelyén, de voltunk már Cegléden egy levendulaültetvényen is – tette hozzá az egyesület munkatársa.

Több aktív és lelkes tagja van a klubnak, köztük az egyik ,a látássérült Vizvári-Dancsó Angelika, aki kisebb előadásokkal szokta színesíteni ezeket az összejöveteleket.

– Amikor humuszt készítettünk, akkor például Angelika a csicseriborsó jótékony élettani hatásairól beszélt társainak – mondta Kósik Nóra.

A klubba rendszeresen tíz-tizenkét fő jár. A szolnokiakon túl jönnek Törökszentmiklósról és még Kuncsorbáról is.

– Gyógypedagógusnak készülök, és látássérültekkel szeretnék majd foglalkozni gyógypedagógusként is. Nagyon sokat tanulok a klub tagjaitól. Úgy gondolom, hogy a közösségi élmény mellett, a látássérült résztvevőknek abban is segít ez a klub, hogy kipróbáljanak olyan konyhatechnikákat, amiket otthon nem mernek egyedül megcsinálni. Gondolok itt az alapanyagok feldarabolására, vagy arra, hogy miként fordítja meg a hússzeletet a serpenyőben egy vak ember – mondta az egyesület munkatársa.

Az Életmódklub tagjai legközelebb április 17-én találkoznak majd Szolnokon az egyesület Móra Közösségi Terében.






Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Fogadd el magad...

Sajtóhír

...és formáld mások szemléletét! Kulturális rendezvény a Fehérbot Napja alkalmából.

2025.10.18.   


A legnépszerűbb csajos városi cirkálók

PR-cikk

A városi autózásnak megvan a maga varázsa, aminek elválaszthatatlan része a könnyű parkolás, a jármű fürgesége a forgalomban és persze a stílusos megjelenés, amely illeszkedik a mindennapokhoz.

2025.9.29.   


Hálanap Szolnokon

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete díjátadó ünnepséget tartott a közelmúltban a szolnoki városháza dísztermében.

2025.9.22.   


Elemi rehabilitáció és életminőség-javítás

Sajtóhír

Konferencia a látássérültek elemi rehabilitációjáról és az életminőségük javításáról.

2025.4.1.   


Szolnok a 950. hatványon

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete, immár tizennegyedik alkalommal hirdette meg novellaíró pályázatát, „Fények vakondja” elnevezéssel.

2025.3.25.   


Látássérültek országos konferenciája

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete (JNSZMVAKOK) március 27-én délelőtt 10 órától szakmai napot tart...

2025.3.17.   


Ismét indul a „Fények vakondja" pályázat

Sajtóhír

Újra tollat ragadhatnak az amatőr novellisták, indul a „Fények vakondja” elnevezésű pályázat.

2025.1.26.   


Így lendítsd fel szerelmi életed!

PR-cikk

Mi történik akkor, ha a szenvedély alábbhagy, és az együttlétek monotonná válnak? Hogyan nyerheted vissza a régi tüzet? Alábbi cikkünkben 3+1 bevált tippet mutatunk ehhez!

2025.1.17.   


Ünnepvárás

Sajtóhír

Zenével és verssel hangolódtak az ünnepekre a látássérültek Szolnokon.

2024.12.13.   


Adventi lisztadomány

Sajtóhír

Ünnepélyes adományátadó a Szolnoki Vármegyeháza dísztermében.

2024.11.30.   


Gálával és díjátadóval ünnepeltek

Zana Anita

Tudósítás a Szolnokban rendezett nagyszabású rendezvénysorozatról.

2024.9.23.   


Kire bízzuk házi kedvencünket?

Mi legyen a kisállattal, ha nem tudod magaddal vinni a nyaralásra?

2024.7.14.