Gyermek istenségek

Tóth Zsuzsi  2003.9.25. 18:26

Az ember számára a gyerekek általában az ártatlanságot, a tisztaságot, az őszinteséget, a természetességet jelképezik.

A keresztény kultúrában is fontos szerepet tulajdonítanak nekik. Például Jézusnak, az istengyermeknek, és az egyéb kiskorú mártíroknak vagy szenteknek. Más vallásokban a gyerekek még manapság is kiváltságos szerepeket töltenek be. Hívők milliói rajonganak értük, pedig csak tizenévesek. Sokak szerint ők a harmadik évezred Messiásai. Kiváltságos, de nehéz az életük. Hatalmas felelősség terhe nyomja a vállukat: Isten szavát kell hirdetniük.

Nepál

A Himalája egy kis falujában minden turistának kötelező meglátogatni az élő istenek palotáját. Egy kis borravaló ellenében a templomőr megengedi, hogy az első emeleten lévő fából faragott ajtószárnyak kinyíljanak, és a kis istennő, a kumari, egy pillanatra megjelenjen, s jótékony pillantást vessen ránk.
A kumarik története a leginkább egy egzotikus tündérmeséhez hasonlít. Azt mesélik, hogy az ókori időkben a nepáli királyok találkoztak az istenekkel. 1760-ban, a dinasztia egyik fejedelme, Malfa, megkívánta egy női istenség, Taleju bájait. A sértődött istennő meg akarta leckéztetni a vakmerő halandót, ezért eltűnt a vidékről. Pedig éppen neki kellett védelmeznie a népet a járványoktól és nélkülözéstől, amelyek attól kezdve folyamatosan sújtották a vidéket. A helyzet teljesen reménytelennek tűnt. Ám ekkor a szépséges istennő megjelent az uralkodó álmában, és elmondta neki, hogy egy „kumari“ testében inkarnálodva visszatér, s tovább óvja a térséget és uralkodóit. A papok feladata lesz megkeresni a kiválasztottat.

Csoda történt-e vagy politikai húzás – ma már nehezen tudjuk eldönteni. Viszont azóta is él a szokás: három városból három kumarit választanak egy bonyolult követelményeket sorát előíró lista alapján. A követelmények között szerepel harminc külső jegy, a horoszkóp, valamint a rendíthetetlen jellem, melyről rémisztő próbák során tehetnek tanúságot a jelöltek.

A kiválasztott kislány a templomba költözik, ahol fényűző, de semmiképp sem irigylésre méltó élet vár rá. Nem beszélhet, mert a szó illúziót kelt, s nem léphet ki a templomból. Különleges diétát kell tartania, rendszeresen meg kell áldania a hívőket, és segítkeznie kell az imáknál. Meg kell jelennie az évente bemutatott bivalyáldozatokon, majd egy sötét szobában egyedül kell maradnia a megcsonkított bivalyfejekkel. A kevés szabadság, amit kaphat, hogy iskolába járhat, illetve együtt élhet a szüleivel a templomban. A családja fel van ruházva előjogokkal, hisz egy megtestesült istennőt nemzettek, de kötelességük is van épp elég. Hisz egy kumari ellátása egész napos munkát igényel, a járadéka viszont szerény, még a hívők adományaival kiegészítve is. Nem beszélve a vérrel kapcsolatos „törvényről“: ha a kicsi megsérülne, egy pillanat alatt véget érne a karrierje, ami az első menstruációval egyébként is befejeződik.

Taleju ugyanis az inkarnációhoz egy „tiszta gyermek “ testét akarja. Mert sajnos a nepáli vallás több kultusz alapján is „szent“ terrort folytat a nőiesség ellen. Elismerik a nő jelentőségét (egyes szekták szerint a Nap egy istennő ciklusábol keletkezett, és minden energia, mely a világegyetemet mozgatja, női) de a fontosságát és hatalmát elutasítják. A legjobb példa a képmutatásra, hogy Nepál azon kevés országok közé tartozik, ahol semmilyen gyermekvédelmi törvény nincs érvényben, és ahol a szülők büntetlenül eladhatják gyerekeiket a bordélyokba.

Tanzánia

Szerencsére a következő történetünk főhőse, egy Tanzániában élő fiú sorsa azért jobbra sikeredett. Egy hívő, katolikus családban született. Fidelis névre keresztelték, de már kiskorától kezdve az iszlám érdekelte. Édesanyja elmesélte, hogy a nehéz, fájdalmas terhesség alatt, katolikus vallása ellenére, nem tehetett mást, a közeli mecsetbe ment imátkozni. Úgy véli, ennek köszönheti, hogy szülése fájdalommentes volt. A gyermek pedig, akit korábban attól féltettek, hogy meghal az anyja méhében, makkegészségesen jött a világra.

A kisfiú másfél éves korában egyszerre csak muzulmán imákat akart hallgatni. Mivel Tanzániában a katolikusok kisebbségben vannak, az iszlám rítusok pedig körülöttük zajlanak, az anya azt gondolta, ez egyszerű gyermeki vágyról van szó: fia csak a környezetére akar hasonlítani. Két évig próbálta meggyőzni kisgyermekét, végül mégis elolvasott gyermekének egy muzulmán imát. A kisfiú pedig elmagyarázta, miért igyekszik áttérni Mohamed hitére, majd a szülők rosszallása ellenére ötévesen hirdetni kezdte Allah üzenetét. Az apja hiába fenyegetőzött: a gyermek azt mondta, szívesebben hal meg muzulmánként, mint él keresztényként. Ugyanolyan eltökéltnek tűnt, mint annak idején a keresztények.

Az apa szerencsére demokratikusabb volt, mint az ókori Róma vezetői. A család abbahagyta az iszlám elleni harcot, és a fiú ma hatalmas tömegek előtt hirdeti a Koránt. A hivatalos muzulmán pap sem utasítja el a titokzatos gyereket, aki bár sose tanulta, mégis tökéletesen ismeri az arab klasszikusokat. A ma tizenöt éves fiú nem szán magának profétasorsot. Iskolába jár, családot, gyerekeket és normális, hétköznapi életet tervez. Szeretne tovább prédikálni, emellé viszont más foglalkozást is választ majd, hogy a családját eltartsa. „Nem én döntök. Allah beszél rajtam és a Koránon keresztül. Csak ő határozhat a sorsomról.“

Bhután

Bhután birodalmában él a tizenegy éves Ugyen Pelden, aki Meme láma, egy jelentős szerzetes reinkarnációja. Jómódú családból származik: apja egy országos telefonszolgáltató vállalat igazgatója, bátyjai a legjobb brit egyetemeken tanulnak. Háromévesen kezdte a reinkarnáció jeleit mutatni, mégpedig felismerte magát Meme láma régi fényképein, illetve helytállt a többi reinkarnálódott szerzetes próbatevő vizsgáin. Végül szülei úgy döntöttek, „kis szerzetes” lehet belőle.

Ezért minden nap az óvoda után a kolostorba ment gyakorolni. Ám az óvodában nem fogadták be, csúfolták lámaöltözete miatt, ezért a család kérésére kolostorba költöztették. Máig ott él, egy kiváló tanítómesterrel, aki szintén egy reinkarnálódott láma. A furcsa tanítási órák után a kis láma kosárlabdázik, Gameboy-jal játszik, s nemrég Thaiföldre utazott, hogy megnézze a tengert. Elégedettnek érzi magát: „-- Nekem az a feladatom, hogy segítsek az embereknek. Ha valaki tanácsot kérne tőlem a jövőjét illetően, azt ajánlanám neki, legyen szerzetes, mint én.“

Vajon meddig tart a lelkesedése? Az édesanyja egyelőre határozatlan: „-- Havonta csak egyszer láthatom, s ez nagyon bánt. Ő viszont elégedettnek, boldognak tűnik. Játszik, mint a többi gyerek. Néha viszont olyan komoly dolgokról beszél, hogy nem tehetek mást, meghajlok a bölcsessége előtt.”

Írásunk a A Gioia nyomán cikke alapján készült.

Hozzászólások

@

Küldés