Hagyományőrzés felsőfokon


O  2014.11.20. 1:58

Ismét megtartottuk klubestünket, ezúttal Ekecsen, vendégünk Bial Judit lovasíjász, hagyományőrző volt.

Klubest-sorozatunk ősszel is folytatódik. Bial Judit lovasíjász és hagyományőrző volt ismét a beszélgetőtársunk. Ezúttal az ekecsi kultúrházban láttak bennünket vendégül.


Bial Judit először arról mesélt a közönségnek, hogyan lett belőle, aki pedagógusnak készült, hagyományőrző, majd később lovasíjász. Beszélt a rendhagyó történelemórákról is, melyeket csapattársával, Rőth Imrével tart a felvidéki magyar alapiskolákban. Ezek a nyílt színi történelemórák mindig nagy élményt jelentenek a gyerekek számára, hiszen élőben láthatják, milyen lehetett őseink viselete, életmódja és harcmodora. Ilyenkor a kisdiákok kérdezhetnek, érdeklődhetnek is. Tartanak bemutatókat felnőtteknek is, ezek más jellegűek, de mindig sikeresek. Judit a jelenlévőknek is beszélt a honfoglaláskori életmódról, bemutatta a korra jellemző fegyvereket és azok használatát, mint amilyen például az íj, a szablya, a fokos, a balta és egyes hajítófegyverek. Mint annyiszor, most is elmondta, számára a hagyományőrzés lényege, hogy megismertesse és megmutassa a felvidéki gyerekeknek és felnőtteknek a saját történelmüket, kultúrájukat, hagyományaikat.


Ezen kívül arról is szólt, mi mindenről kell egy nőnek lemondania, ha a szenvedélye mellett dönt. Mesélt a lovaglásról, a lovak szokásairól, az edzésekről, és a felkészülésről. Végül a résztvevők megnézhették, kipróbálhatták a Judit által bemutatott fegyvereket és viseleteket.


A beszélgetést Póda Erzsébet, a Barátnő Polgári Társulás elnöke, újságíró, író moderálta.

Az estre Barátnő Polgári Társulás „Közöttünk élnek…” elnevezésű projektje keretén belül került sor, melyet Szlovákia Kisebbségi Kormányhivatala támogat.

Hrdlovics Norbert (nyitókép) és Póda Csenge felvételei a klubest helyszínén készültek



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Egészség természetesen

O

A 23. Barátnő Klubest vendége dr.Tóth Erzsébet orvos volt, aki a somorjai Moziban tartotta meg előadását.

2016.11.10.    25


Harmónia és erő

O

A 22. Barátnő Klubest vendége Bial Judit lovasíjász, hagyományőrző volt, aki a somorjai Moziban számtalan kérdésre adott választ a jelenlévő közönségnek.

2016.10.26.    14


Barátnő klubestek Gömörben

O

Beszámoló a Barátnő klubestek keretében megtartott gömöri könyvturnéról, amelyen kiderült, hogy a nők mindenhol azonos dolgoknak örülnek, és azonos gondokkal küszködnek.

2016.10.12.    17


A fotózás szépségei

O

Legutóbbi klubestünkön, amelynek helyszíne ismét Dunaszerdahely volt, Virágh Mária fotós volt a vendégünk.

2016.10.3.    10


Egy kötetlen és rendhagyó klubest

O

Huszadik klubestünkre Dunaszerdahelyen került sor, vendégünk pedig dr. Gašpar Alica pszichiáter volt.

2016.9.19.    16


Zarándokúton – El Camino kalandok

O

Az idei második klubestünket Kőhídgyarmaton tartottuk, vendégünk Oriskó Erzsébet volt, aki kétszer is megjárta a Szent Jakab zarándokutat.

2016.7.18.    20

A rovat további cikkei

Új korszak a lakberendezés világában

O

A tökéletlenség az új luxus: rideg, technológiai tökéletesség helyett természetesebb színek, tapintható felületek és egységes térélmény kerülnek előtérbe a lakberendezésben.

2026.10.24.   


Aktuális trendek – márkás szemüvegek

PR-cikk

A luxusdivat világában a Hugo Boss és a Dolce & Gabbana szemüvegkollekciók képviselik a meghatározó, kompromisszumokat nem ismerő irányzatot.

2026.8.28.   


Valódi pénzes játékok mobilon

PR-cikk

A legnépszerűbb élő kaszinó trendek és nyerőgépek

2026.7.24.   


Hogyan hozzatok új tüzet a hosszútávú párkapcsolatokba?

PR-cikk

Időnként ki kell lépni a megszokottból, ha új színt akartok vinni az intim életetekbe.

2026.5.27.   


Így igazodnak hozzánk a kutyák étkezési szokásai

PR-cikk

A kutyák és az emberek közötti kapcsolat több ezer éves múltra tekint vissza. Ez idő alatt nemcsak a viselkedésük és kommunikációjuk alakult a gazdájukhoz, hanem a mindennapi szokásaik is.

2026.3.20.   


Újragondolt Valentin-nap

O

Egyre többen döntenek úgy, hogy a zsúfolt éttermek és sablonos programok helyett inkább otthon, nyugodt környezetben ünnepelnek, ahol valódi minőségi időt tölthetnek együtt.

2026.2.12.