Irodalom, nők, beszélgetések


  2012.3.21. 5:40

Író-olvasó találkozó Nagy Erikával és Póda Erzsébettel a Nagymegyeri Művelődési Központban.

Rendhagyó író-olvasó találkozóra került sor a nagymegyeri kultúrházban: a netBarátnő két munkatársa, Nagy Erika és Póda Erzsébet beszélgettek egymással.

Nagy Erikát a felvidéki magyar olvasóközönség úgy ismerheti, mint folyamatosan publikáló újságírót. Ő a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának titkára, főszervezője és mindenese, és úgy is ismerhetjük, mint a hétköznapi történetek, jegyzetek, tárcák, novellák íróját.

Az est első részében a szerző 2011-ben napvilágot látott második kötetét mutattuk be, a másVilág címmel, amely már sokkal komolyabb hangvételű, mint előző kötete, a Zsákutca. Igaz, hogy „csak” három történetet dolgoz fel, pontosabban kettőt, de mindkettő egy rendkívül fajsúlyos, komoly témával foglalkozik: a túlnyomórészt halálos végkimenetelű rákbetegséggel.
Szerzőnk két, külön esetet, Zola és Kinga valóságos történetét írja meg. A történet a rák elleni küzdelemről szól: ez a helyzet nemcsak a beteg számára kegyetlen dolog, hanem az őt körülvevő családtagokat, rokonokat, ismerősöket is rendkívül megviseli.

A könyv tényszerű, elbeszélő stílusban íródott. Az első részben Zola küszködését ismerhetjük meg egy családtag (maga a szerző) szemszögéből, a harmadik részben pedig Kinga történetét meséli el a szenvedő apa. A kötet egyik érdekessége, hogy két különböző narrátor mesél az ugyanazon forgatókönyv szerint pusztító betegségről. A középső rész, amelynek címe Szellemjárat, a könyv másik érdekessége. Különleges módon köti össze a két naplót: álomszerű, szürreális képeket vonultat fel, beleszőve a betegséget, az életet és a halált, de a reményt is. A reményt, hogy az életen túl is van valami, kell, hogy legyen valami más...

Ehhez a témához ilyen formában elég óvatosan vagy ritkán nyúlnak a szerzők. Nagy Erika azonban „biztos kézzel” teszi ezt, pontosabban tiszta hanggal, rendkívül hitelesen mesél betegségről, küszködésről, szenvedésről, halálról.

Az est második részében kiadónk, a Barátnő Polgári Társulás által megjelentetett cikkgyűjtemény, a Nők világa került bemutatásra. Póda Erzsébet ezen kívül beszélt internetes magazinunkról, a netBarátnőről, és beszámolt a polgári társulásunk által megvalósított tréningsorozatról, valamint új tevékenységünkről, az életvezetési tanácsadásról (life coaching).

Az igazán jó hangulatban eltelt, kellemes találkozó dedikálással, valamint az est vendégei és a közönség kötetlen beszélgetésével ért véget.

Rácz Beáta felvételén (balról jobbra) Póda Erzsébet és Nagy Erika



Hozzászólások

Sanyi, 21. 03. 2012 15:27:31 :)
Nagyszerű kis este volt ;)
netbarátnők, 21. 03. 2012 19:52:37
Tényleg tetszett? :) Nagyon köszönjük mi is, hogy eljöttetek:)))
    
erika, 21. 03. 2012 20:08:05 Re:
Én is köszönöm, és jól éreztem magam. Sok ilyen szép estét...
@


Kapcsolódó cikkek

Zsákutca

Póda Erzsébet

A közelmúltban jelent meg munkatársunk, Nagy Erika könyve, a Zsákutca.

2009.2.4.  2   

A rovat további cikkei

Fények vakondja 2024: győztesek

Sajtóhír

Kihirdették a Fények vakondja irodalmi pályázat idei győzteseit. Részletek a cikkben.

2024.4.12.   


Életmódklub látássérülteknek

Sajtóhír

Ötletgazdag életmódklub működik Szolnokon.

2024.3.26.   


Jogi tanácsadás a Vakok Egyesületénél

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete kereken tíz éve működtet jogi tanácsadást, ezzel is segítve a vármegyében élő látássérülteket, ha eltévednek a folyton változó jogszabályok hálójában.

2024.3.9.   


Tapintható történelem

Sajtóhír

Egy nem mindennapi interaktív tárlatvezetés látássérülteknek, melynek apropóját a szolnoki csata 175. évfordulója adta.

2024.3.7.   


Varázs-eredmény

Sajtóhír

A vak amatőr színésznő, Szigeti Henriett, lett a legjobb mellékszereplő!

2024.3.4.   


Látássérültek kézműveskedtek

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Móra Közösségi Terében Szolnokon kézműves foglalkozást tartottak látássérülteknek, a közelmúltban.

2024.2.18.   


Készüljünk fel a téli autózásra!

PR-cikk

Így készítsük fel az autónkat a téli kirándulásokra! Egy téli kirándulás mesés élmény lehet, hiszen annyi helyre látogathatunk el ilyenkor is.

2024.1.16.   


Fények vakondja 13.

Sajtóhír

Az immár tizenharmadik alkalommal meghirdetett Fények vakondja elnevezésű pályázat egy országos verseny, amelyen látássérült és ép személyek egyaránt indulhatnak irodalmi alkotásaikkal.

2024.1.8.   


Minek örül a férfi karácsonykor

Sztereotípiák és valóság. Tudd meg, hogy milyen karácsonyi ajándékoktól dobban meg igazán egy férfi szíve!

2023.12.3.   


Rendelkezési nyilvántartás - meghatalmazás

Jogi segítség olvasóinknak. Elmagyarázzuk mi a kapcsolat a Meghatalmazás és a Rendelkezési Nyilvántartás között.

2023.10.13.   


Fókuszban a látás és a diabétesz

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete idén is megrendezte „Egy csepp egészség” elnevezésű egészségnevelési, sport- és szabadidős családi napját Szolnokon.

2023.9.12.