Körút a kiútért
A Beiratkozási Körút célja a felvidéki magyar szülők tájékoztatása és meggyőzése a magyar iskola előnyeiről.
A Via Nova ICS tevékenységének évek óta egyik legfontosabb pillérét jelenti a Beiratkozási Körút, amelynek célja a magyar szülők tájékoztatása és meggyőzése a magyar iskola előnyeiről. Hosszú évek óta küzd egymással az iskolai beiratkozás körül a pszichológusok egybehangzó véleménye és a suttogó propaganda. Az erőfeszítések ellenére utóbbi áll jobban, hiszen a számtalanszor megcáfolt „szlovák iskolával jobban boldogul a gyerek” tévhit miatt csökken a magyar alapiskolások száma.
A Via Nova azokba a magyar iskolákba és óvodákba látogat el a Beiratkozási Körút alkalmával, amelyek csatlakoztak a kezdeményezéshez. A Bethlen Gábor Alap által nyújtott pályázati forrásból finanszírozott körút Szencen és Pozsonypüspökin kezdődött. Az elmúlt években helyszíni rendezvényekkel, beszélgetésekkel, előadásokkal igyekeztek megvilágítani a Via Nova tagjai a magyar iskolák és az anyanyelvi oktatás előnyeit, s ez a hagyomány 2014-ben is folytatódik. Amíg a szülők a programokon vesznek részt, addig azoknak a gyerekeknek sem kell unatkozniuk, akiket magukkal vittek, hiszen őket ugrálóvár és játékos foglalkozások várják. A személyes találkozások mellett a Via Nova számtalan kisfilmet, digitális és nyomtatott tájékoztató anyagot készített már a Beiratkozási Körút korábbi évei során. Idén újabb kisfilmek, továbbá plakátok, szórólapok és matricák megjelenése várható.
„Különös hangsúlyt fektetünk arra, hogy a szülők tudatosítsák: amikor a magyar iskolát választják, minőségi intézményt választanak gyermeküknek” – mondta el Bese László, a Via Nova beiratkozási körútjának koordinátora. Példaként a lévai Juhász Gyula Alapiskolát és az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolát említette, amelyek a hivatalos rangsor szerint a Nyitrai kerület legjobb alapiskolái, és országosan is az első tízben vannak. Bese László kitért a pszichológusok álláspontjára is, amely szerint a gyerekek jövőbeli kilátásai akkor a legjobbak, ha anyanyelvükön sajátítják el az alapokat: „Ha a szülők megvonják gyermeküktől a lehetőséget, hogy anyanyelvén bontakozzon ki, azzal hátráltatják a fejlődését, letörhetik az önbizalmát, ez pedig a későbbi érvényesülését is gátolhatja.”
Via Nova ICS
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Anyanyelven tanulni
Felvidéken egyre kevesebb magyar kisgyerek kezdi az iskolát anyanyelvi intézményben. Megjelent a Beiratkozási Körút idei kisfilmje.
2015.1.20. 17
Magyar gyereket magyar iskolába?
Nem kijelentek, kérdezek. Mert a kérdésre választ a következőkben megszólaló emberek adnak.
2014.1.31.
Miért fontos?
Ismét az év azon időszakába értünk, amikor a felvidéki magyar szülőnek is döntenie kell, melyik iskolába íratja be a gyermekét.
2014.1.20.
Hol a helyed, facsemete?
Egy terebélyes, lombos erdő közepében élt egyszer egy sudár tölgyfa. (Tanmese felnőtteknek)
2013.2.8. 11
Iskoláink – a jövőnk (3)
A szeretet alapszabálya, hogy adok és nem elveszek, kapok és továbbadok...
2013.2.1.
A rovat további cikkei
Gálával és díjátadóval ünnepeltek
Tudósítás a Szolnokban rendezett nagyszabású rendezvénysorozatról.
2024.9.23.
Kire bízzuk házi kedvencünket?
Mi legyen a kisállattal, ha nem tudod magaddal vinni a nyaralásra?
2024.7.14.
Látássérültek rehabilitációja
Lezárult a látássérültek elemi rehabilitációjára kiírt pályázatok elbírálása, a kormány 600 millió forinttal támogatja a szolgáltatást.
2024.4.29. 1
Fények vakondja 2024: győztesek
Kihirdették a Fények vakondja irodalmi pályázat idei győzteseit. Részletek a cikkben.
2024.4.12.