Másoknak adni


  2017.9.24. 16:56

Polgári társulásunk időről időre meghívást kap egy-egy helyszínre, ahova nagy örömmel megyünk, és mindig életre szóló élménnyel térünk haza. Ezúttal Szőgyénben jártunk kiadványunkkal, a Percek, évek, döntések kötettel.


A szeptember 22-i eseményről szóló alábbi cikk az író-olvasó találkozó után jelent meg a felvidek.ma internetes portálon.


Póda Erzsébet újságíró, író, pedagógus, életvezetési tanácsadó nem első ízben látogatott el a Csallóközből a Felvidék déli régiójának községébe, Szőgyénbe. A helyi könyvtárban megtalálhatóak mesekönyvei, és az írásait tartalmazó kötetek, de az életmód-tréning programjaiban is szerepelt a párkányi régió falvai között a szőgyéni könyvtárban tett látogatása.

Smidt Veronika könyvtáros meghívását elfogadva hozta el a Percek, évek, döntések című könyvét, melynek kapcsán beszélgetés és eszmecsere zajlott a hallgatóságával együtt töltött közel két órán át a régi községháza előadótermében, melynek során őszintén vallott életéről, munkásságáról, mindennapjairól.


A netBarátnő webmagazin főszerkesztőjeként és a Csallóköz regionális hetilap főszerkesztőjeként felelősséggel és szeretettel végzi munkáját. Szívesen járja a vidéket riportokat készítve, miközben érdeklődéssel hallgatja és figyeli a körülötte élőket, és veti papírra a történeteket, az ezzel kapcsolatos érzéseit, gondolatait.


Elmondása szerint bízik abban, hogy munkájával segít - akár ismeretlenül is - azoknak, akik nehéz élethelyzetben vannak. Írásai bátorságot sugallnak, önismeretre, tudatos döntésre és felelősségvállalásra ösztönöznek. Maga is a nehézségeiből, a betegségeiből és hibáiból tanult. Összegyűjtve a magánélete és újságírói munkássága során szerzett tapasztalatait született meg a Percek, évek, döntések címet viselő kiadvány, mely legjobb írásait tartalmazza.


A beszélgetés érintette az élet és a kor kihívásait, keresve a megoldásokat az értékrend és a hagyományok átadására, megtartására. Fontos, hogy legyenek példák a családban, a kisebb közösségekben. A döntés joga mindenkinek a saját kezében van, melyért mindenkor késznek kell lennünk a felelősségvállalásra, hangsúlyozta Póda Erzsébet. Az est végén az írónő dedikálta könyveit.

Berényi Kornélia



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Ünnepvárás

Sajtóhír

Zenével és verssel hangolódtak az ünnepekre a látássérültek Szolnokon.

2024.12.13.   


Adventi lisztadomány

Sajtóhír

Ünnepélyes adományátadó a Szolnoki Vármegyeháza dísztermében.

2024.11.30.   


Gálával és díjátadóval ünnepeltek

Zana Anita

Tudósítás a Szolnokban rendezett nagyszabású rendezvénysorozatról.

2024.9.23.   


Kire bízzuk házi kedvencünket?

Mi legyen a kisállattal, ha nem tudod magaddal vinni a nyaralásra?

2024.7.14.   


Látássérültek rehabilitációja

Sajtóhír

Lezárult a látássérültek elemi rehabilitációjára kiírt pályázatok elbírálása, a kormány 600 millió forinttal támogatja a szolgáltatást.

2024.4.29.  1   


Fények vakondja 2024: győztesek

Sajtóhír

Kihirdették a Fények vakondja irodalmi pályázat idei győzteseit. Részletek a cikkben.

2024.4.12.   


Életmódklub látássérülteknek

Sajtóhír

Ötletgazdag életmódklub működik Szolnokon.

2024.3.26.   


Jogi tanácsadás a Vakok Egyesületénél

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete kereken tíz éve működtet jogi tanácsadást, ezzel is segítve a vármegyében élő látássérülteket, ha eltévednek a folyton változó jogszabályok hálójában.

2024.3.9.   


Tapintható történelem

Sajtóhír

Egy nem mindennapi interaktív tárlatvezetés látássérülteknek, melynek apropóját a szolnoki csata 175. évfordulója adta.

2024.3.7.   


Varázs-eredmény

Sajtóhír

A vak amatőr színésznő, Szigeti Henriett, lett a legjobb mellékszereplő!

2024.3.4.   


Látássérültek kézműveskedtek

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Móra Közösségi Terében Szolnokon kézműves foglalkozást tartottak látássérülteknek, a közelmúltban.

2024.2.18.   


Készüljünk fel a téli autózásra!

PR-cikk

Így készítsük fel az autónkat a téli kirándulásokra! Egy téli kirándulás mesés élmény lehet, hiszen annyi helyre látogathatunk el ilyenkor is.

2024.1.16.