Minden lehetséges?
Az emberiség a történelem folyamán több korszakot is megélt.
Az egyes korszakok pedig aszerint váltakoztak, hogy az emberek lelki, szellemi vagy anyagi felfogásban szemlélték a körülöttük lévő világot. De mindegyik korszakban működtek olyan szellemi kutatók, akik igyekeztek megtudni, hogy a világ milyen alapokon nyugszik, mi történik a halál után, vagy hogyan mutatkozik meg a láthatatlan világ a mi „valós” világunkban. S míg a múltban csak kevés emberből válhatott lelki vagy szellemi vezető (papok, sámánok, druidák stb), addig manapság a magasabb szintű tudás bárki számára elérhető, akit érdekel ez a téma.
A tudás felé vezető úton azonban rengeteg akadállyal találkozik az ember. Ilyen komoly akadálya a továbblépésnek az iskolában elsajátított tudás, vagy a családon belüli materialista világnézet. De ha megfeledkezünk arról, amit eddig hallottunk, és félretesszük azt, amire megtanítottak, s magunkhoz engedjük a gondolatot, hogy minden lehetséges -- kinyílik számunkra a tudás kapuja. S kutatásaink során választ kapunk a kérdéseinkre. Megtudhatjuk, hogy a hihetetlenből mi az, ami lehetséges, és megtapasztalhatjuk azt, amiről eddig csak olvastunk vagy hallottunk.
Az Aszannam egy tibeti szellemi tanítás, amely az ember számára kinyitja a láthatatlan világ érzékelésének tehetségét, kiszélesíti az intuíció határait, és az érzékek feletti megismerést. A tudás keresése útján egyre közeledünk a tökéletes megismeréshez, és ehhez tartozik az igazság és a hazugság felismerése is. A kételkedő ilyenkor megkérdezi, mire jó a tudás? Erre csak kérdéssel lehet válaszolni – vajon hogyan viselkedne velünk szemben más ember, ha mindig a tiszta igazságot mondanánk? Mi a nehezebb – nem hazudni, vagy látni, hogy a másik hazudik nekünk?
Ezek felett a kérdések felett nem kell törnünk a fejünket, mert bizonyos gyakorlatokkal a megismerés és a tudás lassanként jön hozzánk. Természetesen csak akkor, amikor a lélek már olyan szinten van, hogy nem okoz számára sokkot az igazság felfedése, vagy a tökéletes tudással járó egyéb felismerések. Az Aszannam azok számára szóló tanítás, akik már elvégezték a Reiki tanfolyamokat, és az energiaforrást teljes mértékben fel tudják használni a saját maguk és mások fejlődésére, nemesítésére.
Az emberek különbözőek. De mi különbség van két ember között, ha az egyik az életét a tévénézéssel és alvással tölti, a másik pedig képezi magát, tájékozott, tanul, dolgozik saját magán? Melyik típussal könnyebb élni? Melyikük bocsátja meg a hibáinkat és segít nekünk a szükségben? Melyikük válik a csalók áldozatává, és melyik érti meg a békétlenségek okait?
Ha kérdéseket teszünk fel önmagunknak, azok segítenek megadni a választ arra, miért kutassuk az igazságot, miért kell többet tudnunk a szellemi birodalomról, és miért kell csiszolgatnunk, kiszélesítenünk az érzékeken túli érzékelésünket.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Gálával és díjátadóval ünnepeltek
Tudósítás a Szolnokban rendezett nagyszabású rendezvénysorozatról.
2024.9.23.
Kire bízzuk házi kedvencünket?
Mi legyen a kisállattal, ha nem tudod magaddal vinni a nyaralásra?
2024.7.14.
Látássérültek rehabilitációja
Lezárult a látássérültek elemi rehabilitációjára kiírt pályázatok elbírálása, a kormány 600 millió forinttal támogatja a szolgáltatást.
2024.4.29. 1
Fények vakondja 2024: győztesek
Kihirdették a Fények vakondja irodalmi pályázat idei győzteseit. Részletek a cikkben.
2024.4.12.
Jogi tanácsadás a Vakok Egyesületénél
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete kereken tíz éve működtet jogi tanácsadást, ezzel is segítve a vármegyében élő látássérülteket, ha eltévednek a folyton változó jogszabályok hálójában.
2024.3.9.
Tapintható történelem
Egy nem mindennapi interaktív tárlatvezetés látássérülteknek, melynek apropóját a szolnoki csata 175. évfordulója adta.
2024.3.7.
Látássérültek kézműveskedtek
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Móra Közösségi Terében Szolnokon kézműves foglalkozást tartottak látássérülteknek, a közelmúltban.
2024.2.18.
Készüljünk fel a téli autózásra!
Így készítsük fel az autónkat a téli kirándulásokra! Egy téli kirándulás mesés élmény lehet, hiszen annyi helyre látogathatunk el ilyenkor is.
2024.1.16.