Nők, hormonok, betegségek
Ez volt a címe a Barátnő Polgári Társulás és webmagazinunk közös klubestjének, melyre vendégül hívtuk dr.Tóth Erzsébet orvost.
A Barátnő Polgári Társulás második klubestjének vendége dr.Tóth Erzsébet általános és homeopátiával foglalkozó orvos volt.
Legnagyobb örömünkre és meglepetésünkre olyan nagy volt az érdeklődés a téma iránt, hogy az eredetileg tervezett helyszínről, a csallóközkürti kultúrház könyvtárából a községházába kellett "költöznünk", és még így is többen hallgatták állva az előadást. Sok érdeklődő jött a környékbeli településekről is. Az előadást követő kérdésekkel akár éjfélig is foglalkozhattunk volna, azonban az idő szűkösre volt szabva, ezért rengeteg kérdés maradt még megválaszolatlanul. De már a helyszínen megegyeztünk abban, hogy a doktornővel nemsokára ismét ellátogatunk a községbe, és lehetőség lesz egy kötetlenebb beszélgetésre is. Sőt, az előadást sorozatba szőve, több részre osztva folytatjuk.
A doktornő az előadással egybekötött programon a női hormonháztartásról és hormonegyensúlyról, a hormonproblémákról, azok okairól, valamint a kezelhetőségről beszélt.
Az estet Póda Erzsébet, a Barátnő Polgári Társulás elnöke moderálta.
Köszönjük a társszervezők: a csallóközkürtiek, a csallóközkürti könyvtár és annak vezetője, Csikmák Mónika segítségét.
"...A hormonok adagolása már kisgyerekkortól végigkísér bennünket. Sok kisgyerek részére adnak szteroidhormont az allergiás és asztmás tüneteik enyhítésére. A lányok tinédzser-koruktól fogamzásgátlót szednek. 10-15-20 év múltán, amikor gyermeket szeretnének, a hosszantartó fogamzásgátlás és xenoösztrogének hatása miatt gyakran természetes úton ez nem sikerül. Ezért mesterséges hormonpótlással kezelik. Ha létre is jön esetleg egy terhesség, a mesterséges hormonpótlás és más faktorok következményeként idő előtti változókor jelentkezik. A különböző betegségek „eredményeként” a belső női nemi szerveket idő előtti eltávolítják, s emiatt, vagy a túl korán kezdődő változókori tünetek miatt szintén hormonadagolás következik. S még nem említettem a pajzsmirigyhormont szedők hadát, a felnőtt allergiások szteroidokkal való kezelését, és azokat az eseteket, amikor a hormonpótlás az egyedüli gyógymód"
- írta dr. Tóth Erzsébet orvos, a netBarátnő webmagazin Egészség rovatában, 2012.11.09-én A környezet hatása a hormonrendszerünkre című cikkében.
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Egészség természetesen
A 23. Barátnő Klubest vendége dr.Tóth Erzsébet orvos volt, aki a somorjai Moziban tartotta meg előadását.
2016.11.10. 25
Harmónia és erő
A 22. Barátnő Klubest vendége Bial Judit lovasíjász, hagyományőrző volt, aki a somorjai Moziban számtalan kérdésre adott választ a jelenlévő közönségnek.
2016.10.26. 14
Barátnő klubestek Gömörben
Beszámoló a Barátnő klubestek keretében megtartott gömöri könyvturnéról, amelyen kiderült, hogy a nők mindenhol azonos dolgoknak örülnek, és azonos gondokkal küszködnek.
2016.10.12. 17
A fotózás szépségei
Legutóbbi klubestünkön, amelynek helyszíne ismét Dunaszerdahely volt, Virágh Mária fotós volt a vendégünk.
2016.10.3. 10
Egy kötetlen és rendhagyó klubest
Huszadik klubestünkre Dunaszerdahelyen került sor, vendégünk pedig dr. Gašpar Alica pszichiáter volt.
2016.9.19. 16
Zarándokúton – El Camino kalandok
Az idei második klubestünket Kőhídgyarmaton tartottuk, vendégünk Oriskó Erzsébet volt, aki kétszer is megjárta a Szent Jakab zarándokutat.
2016.7.18. 20
A rovat további cikkei
Fókuszban a látás és a diabétesz
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete idén is megrendezte „Egy csepp egészség” elnevezésű egészségnevelési, sport- és szabadidős családi napját Szolnokon.
2023.9.12.
Ahol a képzelet és a valóság összeér
Interaktív tárlatvezetést tartottak látássérültek számára Szolnokon Sinka Péter grafikusművész alkotásaiból.
2023.8.30.
A legnagyobb balesetek a Forma1-ben
A Formula-1, az autóversenyzés legmagasabb szintje, a világ egyik legizgalmasabb és legveszélyesebb sporteseménye. Hatalmas rajongó bázissal rendelkezik...
2023.7.17.
A zenélés 3 előnye
A zenélés kihat a mentális, a fizikai és az érzelmi egészségünkre is. Miért érdemes vele foglalkozni?
2023.6.30.
Harmadik generációs fűtőfilm
Mi az a harmadik generációs fűtőfilm és melyek az előnyei? Utánajártunk a kérdésnek.
2023.5.24.
A történelem legnagyobb kaszinórablásai
Mivel a kaszinókban sok pénz van, könnyen a tolvajok célpontjaivá válnak.
2023.5.9.