Nyitott szemmel a gyermekprostitúció ellen


Közlemény  2013.10.18. 15:58

„Megengedhetetlen és elfogadhatatlan, hogy gyermekeket kihasználjanak, kizsákmányoljanak és prostitúcióra kényszerítsenek!”

Ez volt a fő üzenete az ERGO Európai Regionális Szervezet Nyitott szemmel az ifjúság védelmében című konferenciájának, melyet gyermekekkel, gyermekprostitúcióval foglalkozó szakemberek számára szerveztek pénteken, Budapesten, az ORFK Rendőrségi Igazgatási Központjában.

Az ERGO Európai Regionális Szervezet kiemelt feladatának tekinti a gyermekprostitúció elleni küzdelmet. „Nyitott szemmel az ifjúság védelmében" című projektjük célja a bűnelkövetés, áldozattá válás szempontjából kiemelten veszélyeztetett gyermekek és fiatalkorúak segítése, valamint integrációs esélyeik növelése a rendőrségi háló, az ügyészség, az állami és a civil kisközösségek együttműködésének erősítése által. A projekt megvalósításában partnerként egy budapesti iskola, egy javítóintézet és speciális gyermekotthon, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) is részt vesz.

Ne nehezítsék csukott szemek a segítségnyújtást!

A programok egy része kifejezetten a gyermekeknek szól, számukra szervez az ERGO különböző foglalkozásokat. „Értékes vagy – ez volt a gyermekek részére szervezett nyári táborunk címe és fontosnak tartjuk a gyerekek felé eljuttatni ezt az üzenetet, hogy értékes vagy, egyszeri és megismételhetetlen. A társadalom és a szakemberek számára pedig azt, hogy megengedhetetlen és elfogadhatatlan, hogy gyermekeket kihasználjanak, kizsákmányoljanak és prostitúcióra kényszerítsenek” – mondta Ékes Ilona, országgyűlési képviselő, a szervezet elnöke.

A pályázati program az Új Széchényi Terv és az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, a TÁMOP-5.6.1.B.12/1 "A bűnmegelőzés szempontjából kiemelten fontos, bűnelkövető vagy bűnelkövetés szempontjából veszélyeztetett gyermek- és fiatalkorúak segítése" pályázat keretében valósul meg.

A gyermekekkel foglalkozó, a gyermekprostitúcióval találkozó szakemberek számára szervezett konferencia nem titkolt célja, hogy ne csak a mintaprojektet megvalósító szervezetek, de a továbbképzett szakemberek is hosszú távon, országszerte tudják alkalmazni és terjeszteni a projekt eredményeit.

„Azért szerveztük meg ezt a mai konferenciát, hogy együtt gondolkodhassunk - civilek, bírók, ügyészek, rendőrségi munkatársak, pszichológusok, gyermekvédelmi szakemberek -, hogy mit tudunk tenni, hogyan tudjuk a társadalmat érzékenyíteni, hogy ne csukott szemek nehezítsék a problémák feltárását és a segítségnyújtást” – foglalta össze Ékes Ilona.


Láthatatlan esetek

Statisztikai adatok szerint 2010-ben több mint 3.000 gyermeket bántalmaztak Magyarországon, a hazai és nemzetközi vizsgálatok szerint a gyermekbántalmazásos esetek 5%-a szexuális abúzus. Kriminálstatisztikai adatok szerint a gyermekek ellen irányuló szexuális bűncselekmények sértettjei leggyakrabban 13-14 éves lányok, fiúk esetében pedig a 7. életév környéke a kritikus.

A New York-i Child Abuse Prevention Service 1997-es adatai szerint a prostituáltak 80%-a, drogos nők 50%-a gyermekkorában szexuálisan bántalmazott volt, és 18 éves korig a lányok negyede, a fiúk hetede válik szexuális bántalmazás áldozatává.

Kugler Gyöngyi szakpszichológus, igazságügyi szakértő elmondta, hogy a gyermekbántalmazások területén nagy a látencia, 1 felismert esetre 20-25 rejtett eset jut.

„Különösen veszélyeztetett az óvodás korosztály, akik ellen általában szemérem elleni erőszakot követnek el, nem történik a szó szoros értelmében erőszak, mégis nagyon sok gyermek sérül ezeknek az eseteknek a következtében, amelyek szinte felderíthetetlenek, kinyomozhatatlanok és főleg bebizonyíthatatlanok, hiszen csak a gyermek elmondása, vallomása áll rendelkezésre, és esetleg még egy igazságügyi szakértői vélemény” – mondta el Kugler Gyöngyi.

Hazai és nemzetközi összefogásra van szükség

„Mindig örülünk annak, ha civil szervezetek megkeresnek, hogy dolgozzunk együtt, próbáljunk meg az áldozatok problémáján együtt segíteni. Gyermekeknél különösen fontos abban segítséget nyújtani, hogy ne váljanak újra áldozattá, ne kövessenek el a sérelmükre újra bűncselekményt, vagy - ami a legfontosabb -, ne váljanak ő maguk is elkövetőkké. A rendőrség sokat tesz azért az alapképzésben és a továbbképzésben is, hogy a rendőri állomány minél több ismerettel rendelkezzen és a lehető legérzékenyebben tudjon hozzáállni akár a gyermek, akár a fiatalkorú áldozatokhoz. Minden rendőr-főkapitányságon kialakítottunk gyermekmeghallgató szobákat is annak érdekében, hogy a gyermekek és a fiatalkorúak ne a szigorú rendőrségi környezetbe kerüljenek, ne ott történjen a meghallgatásuk, kihallgatásuk” – mondta el Németh Ágnes, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője.

Németh Ágnes elmondta, hogy évente, országosan 50-70, 18 éven aluli prostituáltat találnak a rendőrök, akik közül szinte mindegyik intézeti nevelt, ezért is fontos, hogy az olyan civil szervezetek, mint az ERGO, megjelenjenek az intézetekben is.

„A gyermekprostitúciót minden országban bünteti a törvény, ezért a gyermekprostitúciót elősegítők és azt szervezők nagyon jól el tudják rejteni magukat. Borzasztóan nehéz akár Magyarországon, akár külföldön felszámolni ezeket a szervezeteket. Mind az Europol, mint az Interpol jelentős erőfeszítéseket tesz, hiszen ezt a problémát egy ország sem tudja egyedül megoldani, komoly nemzetközi összefogásra van szükség. Míg az egyik országban vannak a szervezők, egy másikban van a hálózat szervere, egy harmadik az, ahova kiközvetítik a gyermeket, és egy negyedikben él az, aki őt majd kihasználja” – foglalta össze Németh Ágnes.

Sajtóközlemény, Budapest, 2013. október 18.

Fotós: Adrián Zoltán

* * *

ERGO - Európai Regionális Szervezet

„Azoknak, akik hisznek a szeretet és az összefogás erejében, a baj is a javukra válik, az ellenségeik is útra segítik őket.”

Valljuk, hogy a polgárok önkéntesen szerveződő közösségei, az erős és fejlett civil társadalom Magyarország gazdasági és társadalmi felemelkedésének záloga. Felelősséget érezve a jövőért szeretnénk olyan országot és közösséget építeni, amely történelmi ismeretekre és emberségre épülő, erős biztos nemzeti azonosságtudattal rendelkezik, szilárd erkölcsi alapokkal bír, értékeket átadni képes, a nemzet jövőjét biztosító családok és egyének lakják, virágzik a gazdasága és természeti környezete a jövő nemzedékek számára is egészséges életlehetőségeket biztosít.

Az ERGO - Európai Regionális Szervezet célja segíteni a polgárok önkéntesen szerveződő közösségeinek létrejöttét, e közösségek közötti együttműködések kialakítását, a fejlett civil társadalom megteremtését és megerősödését. Fontos feladata a civil társadalom problémáinak követése, szükség szerinti kutatása, a civil érdekek közvetítése, képviselete, valamint a civil szervezetek képviselői számára képzés biztosítása.




Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Másoknak adni

Polgári társulásunk időről időre meghívást kap egy-egy helyszínre, ahova nagy örömmel megyünk, és mindig életre szóló élménnyel térünk haza. Ezúttal Szőgyénben jártunk kiadványunkkal, a Percek, évek, döntések kötettel.

2017.9.24.    5


Az Ezer Lámpás Éjszakája

Tompa Orsolya

A világon rengeteg olyan esemény és történés van, amelyre valamilyen formában minden évben megemlékezünk, vagy programokat szervezünk a jó cél érdekében. #gyertekhaza

2017.6.5.    5


Így dobd fel a lakásodat falmatricákkal!

PR-cikk

A tavasz nem csak kopogtat, hanem már hivatalosan is itt van: a fák rügyeznek, a madarak csicseregnek, az otthonok pedig az évnek e szakában szoktak leginkább új bőrbe bújni.

2017.3.17.    4


Egészség természetesen

A 23. Barátnő Klubest vendége dr.Tóth Erzsébet orvos volt, aki a somorjai Moziban tartotta meg előadását.

2016.11.10.    25


Harmónia és erő

A 22. Barátnő Klubest vendége Bial Judit lovasíjász, hagyományőrző volt, aki a somorjai Moziban számtalan kérdésre adott választ a jelenlévő közönségnek.

2016.10.26.    14


Barátnő klubestek Gömörben

Beszámoló a Barátnő klubestek keretében megtartott gömöri könyvturnéról, amelyen kiderült, hogy a nők mindenhol azonos dolgoknak örülnek, és azonos gondokkal küszködnek.

2016.10.12.    17


A fotózás szépségei

Legutóbbi klubestünkön, amelynek helyszíne ismét Dunaszerdahely volt, Virágh Mária fotós volt a vendégünk.

2016.10.3.    10


Egy kötetlen és rendhagyó klubest

Huszadik klubestünkre Dunaszerdahelyen került sor, vendégünk pedig dr. Gašpar Alica pszichiáter volt.

2016.9.19.    16


Zarándokúton – El Camino kalandok

Az idei második klubestünket Kőhídgyarmaton tartottuk, vendégünk Oriskó Erzsébet volt, aki kétszer is megjárta a Szent Jakab zarándokutat.

2016.7.18.    20


Mit kell tudni a napelemes rendszerekről?

PR-cikk

Egyre szaporodnak a napelemes rendszerek az országban, csakúgy, mint az azokat promotáló reklámok.

2016.6.30.    1


Itt a nagy nyári leárazás!

PR-cikk

Végre itt van! Már most indul a nagy nyári leárazás!

2016.6.28.    2


Nők és egészség

Az idei első klubestünket Kisudvarnokon tartottuk, vendégünk pedig a népszerű orvosnő, dr.Tóth Erzsébet volt.

2016.6.10.    20