Újra termel a gesztenyegyár


Sajtóhír  2025.11.4. 18:09

Márciusban porig égett, ma újra termel a legnagyobb hazai gesztenyefeldolgozó.

Szó szerint a hamvaiból éledt újjá a legnagyobb hazai, magyarországi gesztenyefeldolgozó, a Sarkpont Zrt. Kadarkút-Vótapusztán található gyára. Az üzemet tűzvész pusztította el idén március 27-én, amelyben nemcsak a teljes technológia, de maga az épület is megsemmisült. Mivel a szelídgesztenye októberben érik, a cégnek mindössze hat hónapja volt a sok tekintetben egyedi infrastruktúra újjáépítésére. Ez mostanra nemcsak sikerrel zárult, de a gyár még növelte is kapacitásait, illetve erősítette külpiaci jelenlétét.

– Ha nem álltunk volna készen októberre, nem biztos, hogy valaha is újra tudtuk volna indítani a termelést, mert minden lojalitásuk ellenére sem a dolgozók, sem a beszállítók nem várhattak volna egy évet a folytatásra – tekintett vissza a közelmúltra Egyed Károly, a Sarkpont Zrt. alapítója és vezérigazgatója. – Így azonban minden munkatársunkat meg tudtuk tartani, közülük egyébként sokan hónapokig társadalmi munkában segítették az újjáépítést, amiért nem tudunk elég hálásak lenni. Fontos, hogy a régi elbontása után, nemcsak az épületet, de a teljes technológiát is újjá kellett építeni, októberre pedig lezárt próbaüzemmel, készen állni a kamionok érkezésére.



A vezető rámutatott, hogy mindehhez példaértékű összefogásra volt szükség: – Nemcsak a dolgozók maradtak hűek a céghez (a Sarkpont a környék egyik legnagyobb munkáltatója), hanem több magánszemély is jelentős adományokkal támogatta az újrakezdést. Mind a technológia beszállítói, mind az építést kivitelező vállalkozás magas prioritással kezelte a kéréseinket, bíztak bennünk. A gesztenyetermelő partnerek képviselői Olaszországból, Portugáliából és a Balkán több pontjáról személyesen is meglátogatták, támogatásukról biztosították az épülő üzemet, de lojálisak maradtak, „megvártak” bennünket a retail- és HORECA szektorbeli partnerek, megrendelők is. E nélkül szinte biztosan nem tudtunk volna talpra állni, legyőzni a nehézségeket.

Nehézségek pedig bőven akadtak. A cég mögül a tűzvész után azonnal kihátrált a korábbi bankjuk, a pályázatból finanszírozott, de az átadás előtt megsemmisült új gépsort is újra kellett építeni – immáron finanszírozás nélkül. Nem segített az időjárás sem. A meleg miatt a gesztenye korábban érett, már október 8-án, a vártnál mintegy két héttel korábban megérkezett az első szállítmány, tehát addigra mindennek készen kellett állnia.

Mindezek ellenére a Somogy vármegyei üzem idén több gesztenyét dolgoz majd fel, mint 1993-as alapítása óta bármikor. Gyártmányaik széles skálája kapható és népszerű Horvátországban, Portugáliában pedig sikeres márkaboltot nyitottak. Még arra is maradt energia, hogy négy új termékkel jelentkezzenek a piacon. – A ránk jellemző, szinte folyamatos termékfejlesztést az újjáépítés ideje alatt is igyekeztünk fenntartani, így stílusosan, öt új, mélyhűtött termékkel; két tortával, egy pitével és két gesztenyés tekerccsel ünnepelhetjük az újjászületést, jelezve a világnak, hogy élünk, dolgozunk, és hogy sikerült – zárta gondolatait Egyed Károly.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Fogadd el magad...

Sajtóhír

...és formáld mások szemléletét! Kulturális rendezvény a Fehérbot Napja alkalmából.

2025.10.18.   


A legnépszerűbb csajos városi cirkálók

PR-cikk

A városi autózásnak megvan a maga varázsa, aminek elválaszthatatlan része a könnyű parkolás, a jármű fürgesége a forgalomban és persze a stílusos megjelenés, amely illeszkedik a mindennapokhoz.

2025.9.29.   


Hálanap Szolnokon

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete díjátadó ünnepséget tartott a közelmúltban a szolnoki városháza dísztermében.

2025.9.22.   


Elemi rehabilitáció és életminőség-javítás

Sajtóhír

Konferencia a látássérültek elemi rehabilitációjáról és az életminőségük javításáról.

2025.4.1.   


Szolnok a 950. hatványon

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete, immár tizennegyedik alkalommal hirdette meg novellaíró pályázatát, „Fények vakondja” elnevezéssel.

2025.3.25.   


Látássérültek országos konferenciája

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete (JNSZMVAKOK) március 27-én délelőtt 10 órától szakmai napot tart...

2025.3.17.   


Ismét indul a „Fények vakondja" pályázat

Sajtóhír

Újra tollat ragadhatnak az amatőr novellisták, indul a „Fények vakondja” elnevezésű pályázat.

2025.1.26.   


Így lendítsd fel szerelmi életed!

PR-cikk

Mi történik akkor, ha a szenvedély alábbhagy, és az együttlétek monotonná válnak? Hogyan nyerheted vissza a régi tüzet? Alábbi cikkünkben 3+1 bevált tippet mutatunk ehhez!

2025.1.17.   


Ünnepvárás

Sajtóhír

Zenével és verssel hangolódtak az ünnepekre a látássérültek Szolnokon.

2024.12.13.   


Adventi lisztadomány

Sajtóhír

Ünnepélyes adományátadó a Szolnoki Vármegyeháza dísztermében.

2024.11.30.   


Gálával és díjátadóval ünnepeltek

Zana Anita

Tudósítás a Szolnokban rendezett nagyszabású rendezvénysorozatról.

2024.9.23.   


Kire bízzuk házi kedvencünket?

Mi legyen a kisállattal, ha nem tudod magaddal vinni a nyaralásra?

2024.7.14.