Ünnepvárás
Zenével és verssel hangolódtak az ünnepekre a látássérültek Szolnokon.
Csütörtökön a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun Szolnok Megyei Egyesülete és a Fényforrás Alapítvány karácsonyi ünnepséget szervezett a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtárban. Az eseményen szép számmal voltak jelen az egyesület tagjai.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Urbán Ildikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal igazgatója. Az eseménynek ezúttal két házigazdája is volt, az egyikük Őszi Anna Mária, aki egyben a Fényforrás Alapítvány elnöke is, a másikuk pedig Burai István pedagógus, közösségi aktivista.
A fellépők sorát az Ádám Jenő Zeneiskola fuvolaegyüttese kezdte. Majd a Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola kis tanulói adták elő zenés verses műsorukat. A kis diákok kis ajándékokkal is kedveskedtek az egyesület tagjainak.
Ezután az egyesület két látássérült tagja kedveskedett az egybegyűlteknek. Zajcsek Norbert Tamás szavalását Erős Laura kísérte zongorán. A fergeteges hangulatról pedig a budapesti Kolimusical Színpad tagjai gondoskodtak egy musical összeállítással, és a közös éneklés sem maradt el.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Fogadd el magad...
...és formáld mások szemléletét! Kulturális rendezvény a Fehérbot Napja alkalmából.
2025.10.18.
A legnépszerűbb csajos városi cirkálók
A városi autózásnak megvan a maga varázsa, aminek elválaszthatatlan része a könnyű parkolás, a jármű fürgesége a forgalomban és persze a stílusos megjelenés, amely illeszkedik a mindennapokhoz.
2025.9.29.
Hálanap Szolnokon
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete díjátadó ünnepséget tartott a közelmúltban a szolnoki városháza dísztermében.
2025.9.22.
Elemi rehabilitáció és életminőség-javítás
Konferencia a látássérültek elemi rehabilitációjáról és az életminőségük javításáról.
2025.4.1.
Szolnok a 950. hatványon
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete, immár tizennegyedik alkalommal hirdette meg novellaíró pályázatát, „Fények vakondja” elnevezéssel.
2025.3.25.
Látássérültek országos konferenciája
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete (JNSZMVAKOK) március 27-én délelőtt 10 órától szakmai napot tart...
2025.3.17.
Ismét indul a „Fények vakondja" pályázat
Újra tollat ragadhatnak az amatőr novellisták, indul a „Fények vakondja” elnevezésű pályázat.
2025.1.26.
Így lendítsd fel szerelmi életed!
Mi történik akkor, ha a szenvedély alábbhagy, és az együttlétek monotonná válnak? Hogyan nyerheted vissza a régi tüzet? Alábbi cikkünkben 3+1 bevált tippet mutatunk ehhez!
2025.1.17.
Gálával és díjátadóval ünnepeltek
Tudósítás a Szolnokban rendezett nagyszabású rendezvénysorozatról.
2024.9.23.
Kire bízzuk házi kedvencünket?
Mi legyen a kisállattal, ha nem tudod magaddal vinni a nyaralásra?
2024.7.14.
Látássérültek rehabilitációja
Lezárult a látássérültek elemi rehabilitációjára kiírt pályázatok elbírálása, a kormány 600 millió forinttal támogatja a szolgáltatást.
2024.4.29. 1